Idén is megnyílt Szent Miklós udvara Nyíregyházán

Hazai – 2015. december 8., kedd | 11:26

December 5-én egy napra ismét megnyitotta kapuit Szent Miklós udvara Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyházmegye Szent Miklós udvarával azt a teret nyitja meg, amely korunkban is megmutatja, hogy az ember csak szeretettel, nyitottsággal és odafigyeléssel fordulhat a másik felé.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Orosz Atanáz püspök megnyitóját követően Szocska A. Ábel OSBM, a Nyíregyházi Egyházmegye kinevezett apostoli kormányzó köszöntötte az egybegyűlteket, majd a belvárosi egyházközségnek adományozott egy ikont, amelyet Szent Miklós ereklyéje díszít. A délután folyamán az udvar színpadán a görögkatolikus óvodák és iskolák csoportjai mellett fellépett a Paterrock együttes, Ragány Mihály musical- és rockénekes, valamint a Szent Miklós-gimnázium diákjainak előadásában egy Szent Miklós életéről szóló előadást is megtekinthetett a közönség.

A nyíregyházi egyházközségek az udvarban gyűjtést rendeztek, amelyet rászoruló családok megsegítésére ajánlottak fel.

Este a Szent Miklós-székesegyházban a Képmás zenekar tartott zenés áhítatot, majd Orosz Atanáz püspök és Szocska A. Ábel OSBM kinevezett apostoli kormányzó vezetésével előbb Szent Liturgiával, majd virrasztással készültek a jelenlévők Szent Miklós ünnepére.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria