Idén tizenegy pedagógusnak ítélték oda a Szent Gellért-díjat

Hazai – 2010. június 23., szerda | 9:30

Tizenegy pedagógus veheti át 2010-ben Szent Gellért-díjat munkája elismeréseképpen. Nyolcan arany, hárman ezüst fokozatú kitüntetésben részesültek.

Bábiczkiné Say Editnek, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja Szent Margit Gimnáziumának tanára ezüst; az ugyanitt tanító Kiss Katalinnak és Párdányi Miklósnénak arany; Dancs Istvánnak és Õry Imrének, a Csornai Premontrei Prépostság Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumának tanárainak úgyszintén arany fokozatú Szent Gellért-díjat ítéltek oda.

Ádám János jezsuita, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanára arany; Szabóné Forgó Anikó, a Váci Egyházmegye Karolina Katolikus Általános Iskolájának (az Apor Vilmos Katolikus Főiskola gyakorlóiskolája) tanára ugyancsak arany fokozatú díjat kap(ott).

Takács Rózsa, a Kaposvári Egyházmegye Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola tanára arany, és Orovica Márkné, a Ciszterci Rend Zirci Apátsága Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiumának tanára ugyancsak arany fokozatú Szent Gellért-díjat vehet(ett) át – írja a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) honlapja.

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. Az elismerést az illetékes fenntartó adományozza. A díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató (egyéb) munkáért adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését. Az arany fokozattal nettó 75 ezer, az ezüsttel nettó 50 ezer forint jár, amit a fenntartó áll. A javaslatokat az igazgatóknak a fenntartó felé kell jelezniük. A díjat az év folyamán bármikor oda lehet adományozni.

Néhány díjazott nevével, aki még nem vette át a díjat, később egészül ki hírünk.

Magyar Kurír