A Szentháromság-templom tavaly volt 300 éves; utoljára a múlt század első felében végeztek az épületen teljes körű felújítást. A tető faszerkezete és a tornyok állapota most ismét átfogó javítást tett szükségessé. A munkatársakkal és a felújításban részt vevőkkel egyeztetve Szmutku Róbert esperes-plébános időkapszula elhelyezését határozta el az állvánnyal körülvett, felújítás alatt álló keleti toronyba.
Az időkapszulába került dokumentumokat aláírásukkal is ellátták a plébánia vezetői, a közéleti képviselők és a felújításban részt vevők.
Ahogyan az elődök tették, így szeretnének ezáltal is üzenni a maiak az utókornak: tanúságot tenni hitükről, bátorítást és példát nyújtani a jövő nemzedéknek a hit útján – olvasható a nagybányai Szentháromság római katolikus plébánia Facebook-oldalán.
A toronysisak megbontásakor az 1939-es felújítást végzők aláírással ellátott jegyzetét találták meg, amely utalt arra, hogy a nyugati toronyban az akkori egyházi vezetők üzenete található, ám ezt nem sikerült megtalálni.
A két torony után jövőre a tető és a külső falak felújítása következhet, derül ki a plébánia közösségi oldalán látható, Micaci Cristian által készített videotudósításból.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






