Imakilenced a hét ferences vértanú boldoggá avatásáért

2015. március 26. csütörtök, 19:56

Kiválóan szerkesztett, gazdag tartalmú, értékes illusztrációkat, elmélkedésre alkalmas olvasmányokat kínáló imafüzetet jelentetett meg húsvétra a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány – tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.


A kiadvány az 1944 és 1954 között vértanúhalált halt hét magyar ferences – Körösztös Krizosztom (1900–1944), Kovács Kristóf (1914–1944), Hajnal Zénó (1900–1945), Kiss Szaléz (1904–1946), Lukács Pelbárt (1916–1948), Kriszten Rafael (1899–1952) és Károlyi Bernát (1892–1954) – boldoggá avatásáért végzendő imakilencedet tartalmazza. A kilenc alkalomra felosztott imakönyv egy-egy fejezetet szán mindegyik szerzetesnek, illetve az első fejezet magáról a vértanúságról szól, az utolsó pedig a vértanúkért való hálaadást segíti.

A kötet szerkesztője, P. Kálmán Peregrin figyelemmel volt arra, hogy a kilencedet egyaránt végezhessék egyéni és közösségi imádságként; hogy ahol tudják, énekelhessék a megfelelő részeket, alkalmazhassák a ferences közösség imagyakorlatában megszokott imádságformákat, illetve hogy pap vezetésével – és annak hiányában is – összegyűlhessen a hívők közössége ezekre az imaalkalmakra.

„A vértanúság hírében meghalt testvéreink élete a hűséges ott maradásról tanúskodik. Benne maradtak a kilátástalan helyzetben, bár talán el is mehettek volna, de ők nem hagyták el a rájuk bízottakat. Mindez a létezés ajándékára is ráirányítja figyelmünket, a lét, az ottlét, a jelenlét értékére – mutat rá Dobszay Benedek tartományfőnök rendtársai példájának értelmére. – Hét rendtársunk személye és a kanonizációjukért végzett imakilenced alkalmai a hit és az összetartozás kötelékeit szövik. Különösképpen is rábízom az egykori ferences templomok híveire e hét rendtársunk boldoggá avatásának ügyét. Kérjék Isten szolgáinak közbenjáró imáját papi és szerzetesi hivatásokért, értünk, ma élő ferencesekért, azért, hogy e hét rendtárs példája nyomán a helyi hívő közösségek is felismerhessék, hogy egyházközségeikben ma miképpen tudják követni és megélni Szent Ferenc lelkiségét.”

Az Imakilenced a hét ferences szerzetes boldoggá avatásáért című kiadvány a Margit körúti ferences rendház portáján, illetve hamarosan a többi ferences templomban is igényelhető, illetve már letölthető a ferencesek honlapjáról.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves
„Az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg” – Böjte Csaba hatvanéves

„Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből bárki nyugdíjba mehetne” – vallja a ferences szerzetes, aki január 24-én ünnepli 60. születésnapját. Hivatásáról, életútjáról kérdeztük Csaba testvért.

2019. január 23. szerda
zenari-biboros-az-artatlanok-lemeszarlasa-ma-is-zajlik-sziriaban
Az ártatlanok lemészárlása ma is zajlik Szíriában – Interjú Zenari bíborossal

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép szenvedéseiről, és köszönetet mondott, amiért a magyar kormány támogatja a katolikus kórházakat. Ebből az alkalomból kérdeztük a szíriai helyzetről.

2019. január 23. szerda