Isten szeretete visszavonhatatlan és örök – Karácsony ünnepe egyházmegyéinkben

Hazai – 2024. december 26., csütörtök | 20:55

December 25-én Jézus Krisztus születését ünnepeljük. A püspöki székhelyek karácsonyi szertartásairól az egyházmegyei tudósítások alapján adunk körképet.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a hagyományokhoz híven karácsony első napján, 25-én délelőtt a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban celebrált ünnepi szentmisét.

Mi kell ahhoz, hogy meglássuk Isten dicsőségét? Látjuk-e, figyelünk-e, észrevesszük-e? Hol keressük? – tette fel a kérdéseket a főpásztor elmélkedésében. Rengeteg kérdés tolul fel bennünk.

Ha a gyerekeket megkérdeznénk, hogy milyen volt a karácsony, akkor ők felsorolnák az ajándékaikat. A felnőttek többféle választ adnának, talán hiányzott a békesség, nem sikerült jól elkészíteni az ételt…  De a karácsony sokkal több annál, mint aminek látszik.

Megszületik egy kicsiny gyermek, és mögötte sokkal nagyobb misztérium van. A pásztorok, bölcsek, meglátták azt a többletet, amit elhozott ez a gyermek.

Jézus élete is több, mint ami látszik. Ha a hit szemével nézzük őt, akkor tetteiben, szavaiban, életében megláthatjuk az Atya Egyszülöttének a dicsőségét. Mi kell tehát ahhoz, hogy meglássuk Isten dicsőségét? Az, hogy a kicsiben meglássuk a nagyot, a nagy lehetőséget, a végtelen értéket.

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedése ITT meghallgatható.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Kardos György

*

Egri Főegyházmegye

Ternyák Csaba egri érsek december 25-én az egri bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét.

Az éjféli szentmise elsősorban érzelmileg hangolt bennünket a Megváltó születésének ünneplésére. A karácsonyi ünnepi szentmise olvasmányai inkább az értelmünk felől próbálják megközelíteni azt a nagy titkot, hogy Isten szeretetből emberré lett, hogy bennünket elvezessen az üdvösségre – magyarázta a főpásztor. – Közelíthetünk a karácsony titkához, akár érzelemmel és értelemmel is egyszerre, mégis előfordulhat, hogy éppen a lényeg rejtve marad előttünk. A misztériumot ugyanis

csak a hitben tudjuk megragadni teljesen, de hogy a hit szárnyalni tudjon, szüksége van az értelemre és az érzelemre egyaránt.

Az ünnepi olvasmányok karácsony titkát és a megtestesülés jelentőségét tágabb horizonton tárják elénk, és a hit fényénél mutatják be – sokszor átelmélkedett, magasztos szavakkal. Egyúttal segítenek eligazodni olyan kérdésekben, amelyek ezekben a napokban különösen elgondolkodtatnak bennünket Jézus Krisztus személyével kapcsolatban, vagy Isten és ember kapcsolatában.

Hatalmas kiváltságban van részünk: ez az Istengyermek az elsőszülött, aki felajánlja, hogy hozzá hasonlóan, mi is Isten fogadott gyermekei lehetünk, neki pedig fogadott kistestvérei. Mint bátyánk, lemond előjogairól, megosztja velünk örökségét, mi pedig vele együtt Isten szőlőjének birtokosai, országának várományosai lehetünk, semmit sem tart vissza magának, mindenben osztozik velünk. Legféltettebb kincsét, az Atyához fűződő bizalmas kapcsolatát, azt sem tartja meg magának. Mi se tartsuk meg magunknak ezt a kiváltságot,

vezessük el hozzá és mutassuk be a szentségi Jézusnak a gyermekeinket, az unokáinkat, hogy a hit szemével felfedezzék az eucharisztikus színek alatt a köztünk lévő Jézus Krisztust.

Most a karácsonyi ünnepek alatt pedig vezessük el őket a jászolhoz is, hogy megtanulják a hit szemével meglátni, hogy az a kicsi, ma született gyermek az Isten fia. Ő a mi nagyobb testvérünk, szabadítónk és Istenünk! – zárta karácsony ünnepén homíliáját az egri főpásztor.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás december 25-én az esztergomi bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. Homíliájában arról beszélt, hogy karácsony ünnepe egyszerre Isten végtelen nagyságának megnyilatkozása, az egész világmindenséget és világtörténelmet magában foglaló tervének felvillanása, ugyanakkor saját gyengeségünk és saját méltóságunk kinyilatkoztatása is.

Bár a teremtett világ a teljes Szentháromság alkotása, az Igének mégis különleges szerepe van a teremtésben. De Isten szeretetének terve, a roppant isteni elképzelés nem merül ki az anyagvilág megteremtésében, az Ige által lettek az angyalok is: minden látható és láthatatlan létező. Általa lett az ember is, és

általa zajlik az emberiség üdvösségének története egészen az idők végéig, amikor Isten majd Krisztusban, mint főben foglal össze mindent.

Tehát az Isten örök elgondolása és örök Igéje magában hordozza üdvösségünk tervét.

Ezért örömhír, ezért evangélium Krisztus születésének jó híre. Mert az Ige testté lett, a második Isteni Személy, a teremtés és megváltás isteni tervét hordozó Ige emberré lett. Isten szeretetének ez a megnyilvánulása szinte felfoghatatlan a számunkra. Nem csupán végtelenül hatalmas alkotó, irányító, tervező a mi Istenünk, hanem úgy szeret minket, hogy szolidaritást vállal velünk, hogy értünk emberré lesz.

Az Igéről azt állítja az evangélium, hogy benne élet volt és ez az élet volt az emberek világossága. Nem minden teremtmény tartozik az élők közé. Bár az élet is a Teremtő gazdagságából fakadó ajándék. Az az élet azonban, amelyről itt szó esik, az emberek létének és hivatásának teljessége: világosság és örök élet az emberek számára. Ez a felismerés a kulcsa a megtestesülés titkának.

Azért lett Isten emberré, hogy életünk legyen és bőségben legyen, hogy utat nyisson számunkra az örök boldogság, az üdvösség felé.

A karácsony ünnepe tehát egyszerre az Isten végtelen nagyságának megnyilatkozása, az egész világmindenséget és világtörténelmet magában foglaló tervének felvillanása, és ugyanakkor a saját gyengeségünk és a saját méltóságunk kinyilatkoztatása is.

Bővebb beszámoló ITTolvasható.

Fotó: Mudrák Attila

*

Győri Egyházmegye

Veres András megyéspüspök december 25-én, karácsony napján, Urunk születésének főünnepén szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. 

Jézus, az Atya világossága, bizalmat, erőt adó fényességként van közöttünk, hogy mindnyájan belé vetett hittel, reménnyel kövessük az általa adott világosságot. Az evangélium, Krisztus világossága bevilágít lelkünkbe, annak minden rejtett zugába.

Krisztust, az Ő evangéliumát bátran emeljük a magasba, hogy minél több ember számára fényeskedjék.

Van, aki ma sem engedi, hogy Krisztus evangéliuma, Krisztus világossága beragyogja a szívét. Visszautasítja az evangéliumot, visszautasítja Isten szeretetét, nem keresi a bűntől való szabadulás lehetőségét.

De mindazoknak, akik befogadják a világosságot, megadja Isten az istengyermekség ajándékait, emberi kapcsolataik is jó irányba fordulnak, miként Malakiás, az advent prófétája is tanította: „Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét” (Mal 3,24). Akik befogadják Krisztus világosságát, azok megtapasztalják az Egyház közösségében, a liturgiában az istengyermekség örömeit.

Mai ünnepünk alkalmával álljon előttünk Krisztus felszólítása, aki arra hív bennünket, hogy legyünk mi is „a világ világossága” (vö. Mt 5,14).

Imádkozzunk azokért, akik még nem fedezték fel Krisztus világosságát, akiknek még nem volt lehetőségük arra, hogy megismerjék, megtapasztalják az evangéliumi élet örömét! Imádkozzunk azokért, akik elveszítették ezt a világosságot! Imádkozzunk azokért, akik kérték imáinkat: az idősekért, a betegekért, a magányban élőkért.

A főpásztor ünnepi prédikációját Reményik Sándor Valaki értem imádkozott című versével zárta.

Bővebb beszámoló ITTolvasható.

Fotó: Ábrahám Kitti

*

Kaposvári Egyházmegye

December 25-én, karácsony első napján a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök. A főpásztor prédikációja elején János evangéliumának bevezetőjét olvasta újra az Igét a Szeretettel azonosítva.

Tegyétek teljessé a mai ünnepet és kerüljetek közelebb karácsony titkához azzal, hogy kezetekbe veszitek a Szentírást, és ha mást nem is, csak ezt az evangéliumi bevezetőt elolvassátok és átelmélkeditek Jánostól. Nagyon fontos, hogy Isten tanítása, igéje a szívünkbe kerüljön.

Nem elég csak ismerni és olvasni, szeretni kell Isten szavát

– tanított  Varga László püspök.

Milyen az a Szeretet, amelyik testté lett, közöttünk lakott, s mind a mai napig közöttünk él? A Szentírásból tudjuk, hogy ez a Szeretet szentháromságos. Egy, és mégis három. Közösség. Isten szeretetközösség, s ezért van az – mivel az ő képmásai vagyunk, s ebből a szeretetközösségből ered mindegyikünk élete –, hogy senkinek sem jó egyedül. Ezért vágyunk élő szeretetközösségre akár a házasságban, a családban, vagy embertársaink között.

Kiirthatatlan vágy van bennünk, mert akinek a képmásai vagyunk, akiből ered a létünk, az szeretetközösség. Törekedjetek a szeretetre és törekedjetek a szeretetközösség megélésére. Amikor ezt teszitek, Istent, a Szeretetet jelenítitek meg itt, a Földön.

Milyen ez a Szeretet? Ez a Szeretet mindent megelőlegez. Még mielőtt lettünk volna, már megelőlegezte ezt a gyönyörű világot, a bolygónkat, s megadott mindent ahhoz, hogy egészségben, békében élhessünk, csak mi másképp döntöttünk. Ez a Szeretet megelőlegez mindent. Amikor még bűnösök voltunk, meghalt értünk, elvette bűneinket, életet ajándékozott számunkra, s nem várta, hogy kiérdemeljük, s hogy megmutassuk, milyen jók vagyunk. Ő arra vár, hogy befogadjuk ezt a megbocsátó, értünk életét odaadó Szeretetet – fogalmazott a megyéspüspök prédikációjában, majd hangsúlyozta:

 Isten szeretete visszavonhatatlan és örök, a legbiztosabb pont a világon. Mi lenne, ha erre az örök Szeretetre építenénk a személyes életünket?

Bővebb beszámolót ITTolvashatnak.

Fotó: Kling Márk

*

Miskolci Egyházmegye

Orosz Atanáz püspök december 25-én, karácsony ünnepén a miskolci székesegyházban vezetett Szent Liturgiát.

Homíliájában a főpásztor emlékeztetett: hitünk és tapasztalatunk szerint kétezer éve Jézus Krisztus valódi változást hozott a világba. Ezért énekeljük, hogy „váltságot küldött az Úr az ő népének”. Igen, megváltást, váltságot hozott a földre, személyében maga Isten lépett be életünkbe, fényt hozva a sötétségbe, örömhírt a szomorkodók és az igazságra szomjazók világába.

Kétezer éve annak, hogy Jézus nyilvánosság elé lépett a teljes és végérvényes igazsággal. Mindazzal, amit tett és tanított, feltárta előttünk Isten akaratát és felcsillantotta a boldogság reményét mindenkinek.

Mert világossá tette, hogy nincsenek selejtek e világon, Isten mindenkit egyenlő méltósággal, saját képére teremtett meg és számára minden ember nagyon kedves. Nem akarja, hogy a bűnéhez kötődjön az ember élete végéig, hanem felszabadítja, akit csak lehet. A bűnbánat által a bűnbocsánatot adja meg mindenkinek, aki ezt kéri vagy akarja.

És Jézus környezetében megfordul ennek a világnak a rendje is, mert mindmáig e világ fegyverkezésről és a pénzről szól. Az Isten Fia pedig egyszerű, gyámoltalan gyermek képében kineveti a világnak ezt a furcsa rendjét. Nem az erőszaké és nem is a fegyverek erejéé a döntő szó, hanem azé az Istené, aki gyöngéd, aki irgalommal fordul a másik felé. Ferenc pápa tavaly karácsonyra fogalmazta meg ezt a nagyon személyes üzenetét, amely sokunknak szívéhez szól: „Örvendezzél te, aki elvesztetted a bizalmadat és bizonyosságaidat, mert nem vagy egyedül: Krisztus érted született meg! Örvendezzél te, aki elengedted már a reményt, mivel Isten kezet nyújt neked: nem ujjával feléd bökve fenyeget, hanem a Kisded apró kezecskéjét kínálja fel, hogy megszabadítson a félelmeidtől, megkönnyítse a terheidet, és megmutassa, hogy minden másnál többet érsz a szemében.”

Orosz Atanáz szentbeszéde teljes terjedelemben ITT olvasható.

Fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Nyíregyházi Egyházmegye

Karácsony napján, december 25-én ünnepi Szent Liturgiát celebrált Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Szent Miklós-székesegyházban.

Ábel atya prédikációja elején a Szent Miklós-székesegyházról elkészült ikonográfiai kiadványt tartva kezében megkérdezte a hívektől, ki az, aki szívesen fogadná azt ajándékba? Egy fiatalember mert kimenni püspök atyához a könyvért. Ezt összehasonlította azzal, hogy hogyan felelünk arra a kérdésre, amelyet a ma gyermekké lett Isten tesz föl nekünk: ki az, aki szeretne eljutni az üdvösségre? Felébred bennünk a vágy, de nem teszünk érte. Ahhoz azonban el kell indulnunk, azért tenni kell. És a karácsonynak ez az üzenete: Isten emberré lett, hogy az ember elinduljon felé és életének a részévé váljon.

A hieracha ezután az emberi közeledéseink, találkozásaink három fokozatáról beszélt: az önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel való találkozásaink megmutatják, milyen emberek is vagyunk valójában.

Krisztus mint fény be akarja ragyogni életünket, hogy megvilágítsa azt. Ha azt akarjuk, hogy ez a Krisztusi fényesség, ez a Krisztusi béke, ez a Krisztusi szeretet betöltse életünket, ahhoz el kell indulnunk felé.

Karácsony szent ünnepén a főpásztor azt kívánta a jelenlévőknek, hogy legyen bátorságuk elindulni, szembenézni önmagukkal, embertársaikkal, és találkozni az Istennel, hogy békés, boldog, karácsonyi ünnepet és áldott életet élhessenek.

Fotó: Juhászné Szabó Erika/Nyíregyházi Egyházmegye

*

 Székesfehérvári Egyházmegye

December 25-én, karácsony napján Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a Szent István-székesegyházban celebrált ünnepi szentmisét.

Krisztus szeretetét kell hirdetnünk, cselekedettel és szóval, életünk egész példájával – szögezte le homíliájában a főpásztor. – A küldetésünk arról is szól, hogyan élhetünk Krisztus tanítása szerint, amelyet az Egyház már kétezer év óta hirdet az ember javára.

Ez a tanítás gyógyítja a lelkek sebeit, elvezet bennünket a szeretet országához és segít bennünket abban, hogy ne csak elmondjuk a Miatyánk szavait, hanem valóban eljöjjön közénk Isten országa.

A világot jobbá lehet tenni – biztatott Spányi Antal.  – A világ pedig csak úgy lehet majd jobb, hogyha mi magunk jobbá tesszük azt. Nem lehet várni másokra. Nincs időnk, nincs lehetőségünk arra, hogy azt mondjuk, ez nem a mi feladatunk. Ott, ahol élek, nekem kell jobbá tenni a világot. Ne ártsunk, hanem szeressünk! Ne a világ szerint éljünk, hanem Krisztus szerint, éljünk úgy, ahogy ő tanította és építsük magunk körül azt az országot, amelyről állíthatjuk, hogy az Isten országa, mert az a béke, az öröm, a remény és a szeretet országa lesz. Adja ezt Isten mindnyájunknak – mondta a megyéspüspök.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó:Kovács Marcell

*

Szombathelyi Egyházmegye

Karácsony ünnepén, december 25-én a püspöki szentmisére – amelyet ezúttal Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök mutatott be – a szombathelyi székesegyház ismét megtelt ünneplő hívekkel.

A dió sokféleképpen ott van a karácsonyunkban – vont ünnepi szentbeszédében érdekes párhuzamot Fekete Szabolcs Benedek, amelyhez két gondolatot kapcsolt. Az egyik, hogy a dió csonthéjas gyümölcs, s mint ilyen, kemény burokban védelmezi a benne fogant életet. Ugyanígy oltalmazta Mária méhében a Messiás életét, védettségben, burokban fogant meg a kis Jézus élete. Az Isten a nőnek ugyanis azt a méltóságot adta, hogy benne induljon meg az élet. Legyenek a nők leleményesek a családi béke megőrzésében – biztatta a nőket a segédpüspök. – De a dióban a csonthéj mellett ott vannak a lágy részek is – fordult a férfiakhoz is. – Szükség van Szent Józsefekre, akik védelmezik a családot, segítik. Legyenek szilárd támaszai a családnak – bátorította őket is.

Fekete Szabolcs Benedek szentbeszéde ITT meghallgatható.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

*

Veszprémi Főegyházmegye

December 25-én Udvardy György érsek karácsonyi ünnepi szentmisét celebrált a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban.

Az érsek homíliájában hangsúlyozta, hogy a betlehemi jászol üzenete az, hogy Isten személyes szól az emberhez. Nemcsak beszél hozzánk, hanem megszólít bennünket Jézus Krisztusban, aki emberré lett, hogy részesévé váljon életünk minden pillanatának, küzdelmeinknek és örömeinknek.

Isten Krisztusban feltárja önmagát és lényegét: hogy Ő a Szeretet.

Az emberi lét csodájára és titkára is rávilágít Jézus megtestesülése. Ahogyan Isten megszólítja az embert, az nem általános, hanem egyetemes és személyes: minden egyes embernek szól. Arra hív, hogy fedezze fel méltóságát és törekedjen a jóra. A főpásztor szentbeszédében arra biztatott, hogy ne felejtsük el: a szeretet és az igazság megvalósítása elválaszthatatlan egymástól, és mindkettő alapja a keresztény életünknek.

Karácsony a remény és a változás ünnepe. Udvardy György arra kérte a híveket, legyenek bátrak megtenni a szeretet konkrét tetteit, belépve a hit kapuján.

Az ünnep arra hív, hogy ne csak magunk számára, hanem közösségünk és a világ számára is ünnepet készítsünk, amely a szeretet és remény erejével gazdagítja az életet.

Az érsek a szentévre és Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására is felhívta a figyelmet, aki életével és áldozatával mutatott példát a keresztény hit ünneplésére még a legnehezebb időkben is.

Isten szól hozzánk személyesen, megszólító, felszólító erővel – figyelmeztetett a főpásztor, arra buzdítva mindenkit, hogy bátran cselekedjen a szeretet és igazságosság jegyében.

Udvardy György veszprémi érsek karácsonyi homíliája teljes terjedelmében ITTolvasható.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Miskolci Egyházmegye; Nyíregyházi Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Veszprémi Főegyházmegye

Nyitókép: Mudrák Attila (esztergomi bazilika betleheme)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria