Istenért egy évet is eltöltenék állva – A Pécsi Egyházmegye ministránstáborában jártunk

Nagy készülődésre érkeztünk a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium kollégiumába. Itt táboroznak a Pécsi Egyházmegye ministránsai. Végigjárták a kétezer lelkes Gyönköt, minden házba becsengettek, hogy meghívják a gyönkieket műsoros záró estjükre. Mára várják a vendégeket, folynak a próbák. Jó volt a fogadtatás, most nagy az izgalom. Vajon hányan jönnek el?

Kovács Józseffel, az egyházmegye januárban kinevezett ministárnsreferensével beszélgetünk.

„Tavasszal két ministránsnapot szerveztünk, Szekszárdon és Pécsett. Ezek nagyon jól sikerültek, a szekszárdi találkozón már több mint százan voltunk. Így határoztuk el, hogy nyári táborba hívjuk a gyerekeket. Hatvan főre terveztük a részvételt, sajnos kevesebben, összesen negyvenen vagyunk. A pandémia után nehéz kimozdítani a gyerekeket, különösen a fiúkat.”

A tábornak a Hegy nevet adták a szervezők. „Fel szeretnék jutni a hegyre. Ez nehéz feladat. Már elindulni sem könnyű, ha az ember tudja, nehéz út vár rá. Meg kell erőltetnie magát, hogy egyre feljebb jusson. A cél az volt, hogy miközben jól érzik magukat együtt a programokon a gyerekek, elmélyüljenek abban, mit jelent ministrálni, megéljék a közösséget egymással, és megérezzék, mit jelent, hogy az Egyházhoz, annak egyik családjához, a Pécsi Egyházmegyéhez tartoznak” – mutatja be szándékukat Kovács József.

A máriagyűdi káplán már egy éve dolgozik a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatóival, akik önkéntesként beleviszik a maguk lelkesedését a gyerekekkel való foglalkozásba. Így vannak ezzel a papnövendékek, Mihovics Szebasztián, Miklovits Attila, Perczel Ágoston, Szanyi Norbert is.

A gyerekek – 9–16 éves korú fiúk – vasárnap érkeztek az egyházmegye több nagyobb településéről, Mohácsról, Szekszárdról, Szigetvárról, Komlóról, Pécsről, Máriagyűdről, Siklósról, Mecseknádasdról. „A püspök atya kérésére csak fiúkat hívtunk, annak tudatában, hogy a hivatások nagyrészt a ministránsok közül kerülnek ki, ezért fontosnak tartja, hogy fogjuk össze őket.”

József atya is erről számolt be: „Nálunk, Pincehelyen elsőáldozás után kezdhettünk ministrálni. Én még középiskolában is ministráltam, sőt ministránsvezető lettem. Ott voltam az oltárnál a pap közelében, feladatot bíztak rám – ez sokat hozzáadott a hivatásomhoz. Azt szeretnénk megmutatni, bármilyen hivatást is választ valaki, az oltár mellől indulni előnyt jelent, segíti az életben való eligazodást.”

A táborban naponta látogatták meg őket az egyházmegye papjai, hogy szentmisét ünnepeljenek. „Fontosnak tartottam meghívásukat. Sokfelől jöttünk, éljük meg az egységet, az összetartozást” – mondja József atya.

A csoportok vegyes életkorúak – a kisebb példát vesz a nagyobbról, a kamaszok pedig rácsodálkozhatnak a kicsik lelkesedésére. Mindenki kap feladatot, a kicsi ugyanúgy hasznosnak érzi magát, mint a nagy.

Nehéz lekötni a mai gyerekeket, ezért program, program, program, ez volt a jelszavuk. Gazdag volt a kínálat, a lelkiség mellett sok volt a mozgás, a vidámság. Mindennap voltak kiscsoportos foglalkozások; szentmise, ahol a csoportok váltakozva ministráltak. A kispapok mindennap tartottak oktatást a liturgiát megismertetve a gyerekekkel.

Népszerű volt a fürdőnap Tamásiban; megmászták a település dombját, és játszottak a település új öko látogatóközpontjában. A héten volt Ki mit tud?, vízibombacsata, focikupa, táncház a pincehelyi tánccsoporttal, teremtésvédelmi előadás. A szentháborúban számok helyett szentek (akiknek az élettörténetét előzetesen megismerték) neveit kellett egymás homlokáról leolvasni. A tűzgyújtási tilalom miatt rendhagyó módon tartottak tábortüzet: mécsesek mellett folyt a játék, ének, történetmesélés a kultúrteremben.

Az egyik kiemelkedő esemény a missziós délután volt, amikor a kétezres Gyönk város minden házába becsengettek, és átadtak egy-egy meghívólevelet, melyben megköszönték, hogy befogadták a táborukat. A gyerekek bátran mutatkoztak be, elmondták, hogy ők ministránsok. A helyiek szívélyesen fogadták a meghívást; elutasításban alig-alig volt részük. Örültünk, hogy főként a fiatalabbak mutattak nyitottságot, és kérdezgették a gyerekeket, akiknek megerősítő volt ez a misszió; mi pedig megértettük, hogy először lelkesíteni kell azokat, akik megszólítják az embereket – magyarázza a táborvezető.

Ugyancsak különlegesség volt az éjszakai lelkiút. A vezetők éjfélkor ébresztették a gyerekeket, akik felmentek a dombra, ahol tíz állomáson keresztül dolgozták fel a ministránsok tíz pontját. Mécsesek vezették őket a végállomásig, a templomig, ahol szentségimádással fejezték be a rendhagyó programot.

A műsoros estre megérkeztek a vendégek. Nem sokan jöttek, de akik ellátogattak a programra, lelkes gyerektársaságot ismerhettek meg. Az est szentmisével kezdődött. Fekete Zoltán atya mohácsi káplán arról beszélt a gyerekeknek, hogyan szereti ő Jézust. „Úgy szeretném szeretni Krisztust, mint Mária, Márta és Lázár. Az oltárnál megélt bensőséges kapcsolatból szeretném behívni a hétköznapjaimba, és mint barátomnak, elmondom neki, ami foglalkoztat. Szolgálni azt jelenti, Krisztussal vagyok” – fogalmazott. Majd arról tanított, mit jelent a ministránsi küldetés:

Az Úr magához édesget, ott vagy az oltárnál, megérzed szeretetét, otthon érzed magad nála, egyre több feladatot kapsz, és azt a küldetést, hogy te is hívd meg oda barátodat.

Az egyik ministráns a szekszárdi Fuchs Ágoston. Ahogy jelen van, látszik, otthon van az oltárnál. A szentmisén minden figyelme a magasba emelt szentostyán. Erőteljesen szólaltatja meg a csengőt. A teremben teljes a csend.

Ágoston tizenegy éves, már hat éve ministrál. „Nem izgulok, nagy a gyakorlatom. Bár több nálam idősebb ministráns is van a templomunkban, sokaknál jobban tudom a feladatokat, így én szoktam a sekrestyében kiosztani, ki mit végez – mondja. Ágoston szereti ezt a szolgálatot. „Néha elképzelem. hogy Jézus leszáll az oltárra, és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ministrálhatok. A mai misén azért ministrálhattunk mi, mert tegnap mi voltunk a Ki mit tud? győztesei – mondja büszkén.

Itt van öccse is, a kilencéves Gellért. Ő is rendszeresen ott áll az oltárnál,

Kicsit fárasztó sokat állni, de Istent szolgálom, érte akár egy évet is eltöltenék állva”

– mondja.

A mise után kezdődött a műsor. Jelenet, paródia, ének, tánc, muzsika váltakozott. Ki-ki megmutathatta, miben tehetséges ezen a tábort záró utolsó estén.

A búcsú napján a szentmisére meghívták a szülőket, akik ebédre is hivatalosak voltak. Elbúcsúztak egymástól a gyerekek azzal a szándékkal, hogy ősszel ismét találkoznak a ministránsnapon.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír