Jut hely mindenkinek – Látogatóban a Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánián

A Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomot szinte minden budapesti ismeri, de a legtöbben inkább csak kívülről. Pedig a templom a hét minden napján reggeltől estig nyitva áll, és várja a hívőket. A plébános és munkatársai a digitális világ adta lehetőségeket is kihasználva számos csatornán keresztül igyekeznek elérni az embereket. Ennek is köszönhető, hogy esténként a plébánia valamennyi közösségi terme megtelik, és hétvégente is egymást érik a rendezvények. Riportunk az első darabja annak a most induló sorozatnak, amelyben plébániákat szeretnénk bemutatni: azokat, amelyek partnereink az Új Ember hetilap és Adoremus liturgikus kiadvány terjesztésében.  

A Budapest-Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánia a főváros egy viszonylag kicsi, de nagyon sűrűn lakott városrészét látja el. Rengetegen járnak ide templomba. Az idetartozó mintegy harmincezer lakos nagyjából fele katolikus, és sokan jönnek a misékre a távolabbi kerületekből is. Mint a belvárosban általában, itt is nagy a mozgás a hívek körében, sok az átmenetileg itt élő, a környéken lakást bérlő ember, de persze többségben vannak azok, akiknek ez az állandó lakhelyük. Az utóbbiak körében jellemző a lokálpatriotizmus, és az elmúlt években a margitos identitástudat is jelentősen megerősödött. Monostori László öt éve plébánosa ennek a közösségnek. Tavaly egy régi álmuk megvalósulását ünnepelhették: Erdő Péter bíboros decemberben megáldotta a közösségi terekkel jelentősen kibővült plébániát, amelynek különleges helyzetéről Monostori László mesél, miközben körbevezet bennünket. A Váci út és Csanády utca kereszteződésében álló társasházat kétszázan lakják. Ennek az épületnek az első emeleten találjuk a plébánia irodáját és a közösségi helyiségeket, a szomszéd lépcsőházban pedig a lelkészi lakásokat.

„Nem lehet az utcáról bejönni, de erre is találtunk áthidaló megoldást” – mondja Laci atya,

aki Barabás Bence káplánnal együtt jó kapcsolatot ápol a ház lakóival. „Megtaláltuk itt a helyünket, szeretnek bennünket, öröm, amikor összetalálkozunk valakivel a folyosón, és üdvözölhetjük egymást.”

Eredmények közös munkával

A plébánia életét a két lelkipásztor irányítja. Két munkatárs az irodában, három a sekrestyében segíti a szolgálatukat, és sok önkéntesre, köztük mintegy húsz közösségvezetőre is számíthatnak. Két orgonistájuk, egy főállású és több óraadó hitoktatójuk is van.

„Gazdag az életünk, csodálatos, hogy közös munkával mennyi mindent el lehet érni” – mondja elégedetten Monostori László, és a mindennapjaikról mesél: „A hét mindig megbeszéléssel indul, ilyenkor megtervezzük az előttünk álló időszak programjait, áttekintjük, kinek mi lesz a feladata, felállítjuk a kommunikációs stratégiákat.

Sok csatornán keresztül igyekszünk kapcsolatot tartani a hívekkel és az érdeklődőkkel: Facebook-oldalt, weboldalt üzemeltetünk, hírlevelet küldünk, híreinket a faliújságra is kitesszük.

Jól megtervezzük a kommunikációt, hogy minden csoportot elérjünk. A plébánia számítógépes adatbázisában ezernél is többen szerepelnek, a Facebook-oldalunkat több mint ötezren követik. Hetente többször teszünk fel friss tartalmakat, melyek egy része informatív, más része lelki természetű, és olykor humoros bejegyzések is felkerülnek az oldalra. A karanténidőszakban, amikor nem lehetett szentmisére járni, heti hírlevelet indítottunk, amelyre már közel ezren feliratkoztak. Minden pénteken este hatkor küldjük a híveknek, megtalálhatják benne a következő hét programjait, valamint híreket, beszámolókat, egy-két kedves gondolatot is megosztunk velük. Megújult a honlapunk, ott is naprakész információkkal várjuk az érdeklődőket. Talán ennek is köszönhető, hogy plébániánkon nem volt jellemző a koronavírus-járvány miatti lemorzsolódás, amiért nagy hála van bennem. Remélem, hogy a továbbiakban is tudunk majd növekedni, testvériességben erősödni, hogy minél több embert elvezethessünk Krisztushoz.” 

Virágzó közösségi élet 

A plébánia hívő közösségéhez sokféle ember tartozik: mozdonyvezető, postás, fodrász, szakács, kozmetikus, ételfutár, ügyvéd, közgazdász, orvos is jár a Lehel téri templomba. „Ez szép, mert így megismerhetjük egymást, ugyanakkor kihívást is jelent, hiszen a prédikációkkal, a közösségi programokkal nem könnyű ilyen sokféle embert egyszerre megszólítani. Ezért egyik ismérvünk a nyitottság.

Fontos számunkra, hogy itt senki ne érezze magát kívülállónak.

Úgy látom, jó úton járunk, megszólítjuk, hívjuk és örömmel befogadjuk az újonnan érkezőket” – magyarázza Monostori László. 

Amikor öt évvel ezelőtt idehelyezték, elégedettséggel töltötte el, hogy a plébánián gazdag közösségi életet talált, és az is, hogy mind a hat vasárnapi szentmisén megtelt hívekkel a templom. Egyvalami azonban megnehezítette az életüket: nem volt igazi közösségi tér a rendezvényekhez. 2018 tavaszán aztán lehetőségük adódott arra, hogy megvásároljanak egy lakást a társasházban, és kialakítottak három, egymástól hangszigetelt mobilfalakkal elválasztható közösségi termet. Így sokoldalúan kihasználható a mintegy kétszáztíz négyzetméternyi tér, amely az igényes belsőépítészeti és lakberendezési megoldásoknak köszönhetően egyszerre elegáns és funkcionális. 

A plébános elsőrendű feladatának tartja a közösségépítést: „Több mint ezerötszázan járnak hozzánk misére. Egy ilyen népes plébániai közösség könnyen személytelenné válhat, holott a közösség nagy megtartó erőt jelent. Ezért azon vagyunk, hogy mindenki, aki akar, személyes kapcsolódásra találhasson itt. Sokféle csoport, kisközösség működik nálunk, a legfőbb jellemzőjük, hogy igen erős szálakkal kapcsolódnak a hithez.” Laci atya szerint a pap feladata, hogy erősítse az emberek kötődését elsősorban Jézushoz, másodsorban pedig egymáshoz. A különböző közösségekhez tartozó hívek igénylik a pap jelenlétét, közelségét. „Növekedni azonban csak úgy tudunk, ha bevonjuk a munkába a világiakat, és ők válnak csoportvezetőkké.

Mi, papok foglalkozunk a vezetőkkel, és törekszünk arra, hogy valamennyi közösség életében jelen legyünk valamilyen szinten, így mindenkinek személyes élményei fűződhetnek a lelkipásztorhoz.” 

A közösségek az átadás után gyorsan belakták az új plébániai tereket. „Hétköznap esténként soha nincs szabad termünk, a csoportok egymásnak adják a kilincset. Nem könnyű kisakkozni, hogy mindenkinek jusson hely.” Ez érthető, hiszen huszonhét közösség működik a plébánián. A csoportokban bármely korosztályba tartozó, bármilyen életállapotú ember megtalálhatja a helyét. Hittant a gyerekek az iskolában tanulnak, a plébánián pedig szentségi felkészítés folyik és hittanklub működik. „Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a közösségben, hogy szívesen jöjjenek ide. Ezért aztán mindig van játék, móka, kacagás, közös éneklés, uzsonnázás és persze imádság is.” 

A plébániai közösségben nagy számban vannak jelen a kisgyermekes családok, a vasárnapi kilences mise gyerekgügyögéstől hangos. Sok a nyugdíjas, de az aktív korosztály tagjai, illetve a fiatal, már dolgozó felnőttek is nagy számban kapcsolódnak be a plébánia életébe.

Négy felnőttközösség közül is választhatnak a hívek életkoruk és teológiai érdeklődésük alapján. A katekumencsoportban a keresztségre, az elsőáldozásra vagy a bérmálásra készülnek a felnőttek. Közülük sokan később is itt maradnak, újabb csoportokat alkotva. 

Jól szervezett a plébánián a jegyesoktatás is. „Sikerül megszólítanunk azokat is, akik nem járnak rendszeresen templomba. Nyitottak a témákra, érdekli őket, mit tudhatnak meg a konfliktuskezelésről, a családi ünnepekről, az anyóssal-apóssal való kapcsolattartásról, a pénzügyekről, a szexualitásról. Jelenleg két házascsoportunk működik, most alakul a harmadik.”

A plébánia éltében több a program, mint a hétvége. Egyes alkalmak a kisebb közösségeknek szólnak, mások az egész egyházközségnek. Széles a kínálat: lelkinapok, zarándoklat, az egyházi évhez kapcsolódó különböző programok, kulturális alkalmak, nyári táborok, bográcsozás a templom melletti kertben, múzeumlátogatás – mindenki találhat kedvére való rendezvényeket. 

Monostori László ugyanakkor arról is szót ejt, hogy hiányolja a közösség életéből a gimnazista és az egyetemista korosztályhoz tartozókat. Távolmaradásukat az egyházi iskolák elszívó hatásával magyarázza, valamint azzal, hogy a belváros híres szerzetesi plébániái – az országúti ferencesek, a jezsuiták – nagyon vonzóak a fiatalok számára. „Hála Istennek, hogy vannak ilyen, a fiatalok által különösen kedvelt plébániák, ahol sok értékkel gyarapodhat az ifjúság” – teszi hozzá.

Életük szíve a vasárnap 

A Lehel téri templom 2017 szeptember elseje óta mindennap reggel fél héttől este hétig van nyitva. A plébános a hívekkel való kapcsolattartás szempontjából is kiemelten fontosnak tartja a vasárnapokat. Valamennyi szentmisén igyekszik ott lenni. „A hatból kettőt én tartok, a többin pedig gyóntatok, áldoztatok. Szokásom, hogy a szentmise után a templom főbejáratánál áldott vasárnapot kívánok a híveknek. Ilyenkor a személyes kapcsolatok kialakítására, ápolására is lehetőség nyílik, így jobban megismerjük egymást. Van, hogy a hívek sorban állnak, mert többen is szeretnének kicsit beszélgetni. Hétköznap nincs fogadóórám, vasárnap viszont sokakkal találkozom, hiszen a híveink kilencven százaléka ilyenkor jön el hozzánk. Ez a legjobb alkalom arra, hogy megszólítsam őket. Mára körülbelül négy-ötszáz embert ismerek személyesen az egyházközségből.” 

A vasárnapi szentmisék alatt információs pont várja a híveket az előtérben. Itt mindig zajlik az élet, sokan érdeklődnek, szentmisét, imádságot kérnek, programokra jelentkeznek, Új Embert, kegytárgyakat vásárolnak, egyházadót fizetnek.

Működés a hívek anyagi hozzájárulásából 

A plébániának nincs urnatemetője, bérbe adható ingatlanja vagy mobiltelefon-átjátszója a toronyban, így a működés szempontjából meghatározó a hívek hozzájárulása. „Nagylelkűek az újlipótvárosiak, nekik köszönhető, hogy fizetni tudjuk a munkatársakat, a világítást és fűtést. A templomban még a leghidegebb hónapokban is legalább tizennégy fok van, igaz, olykor közel egymillió forint a havi gázszámla.

A hívek által befizetett összegekből tudunk közösségi és evangelizációs programokat is szervezni.  Az adományok teszik lehetővé a szegény családok támogatását, és azt is, hogy a jeles ünnepekre szólistákat hívhassunk, zenekari misét tarthassunk.

A templom egész napos nyitvatartásához is hozzájárulnak az adományok, de, hála Istennek, egyre több önkéntes kapcsolódik be ebbe a szolgálatba.

Önkéntesek segítik a kert rendben tartását és a takarítást is. Így tudunk működni a mindennapokban, és kicsit mindig előrébb lépni, növekedni.”

Az újlipótvárosi Szent Margit-plébánia módszere egyedülálló és nagyon hatékony: minden hónap második vasárnapján közel húsz önkéntes várja a híveket a templom hátsó részében elhelyezett asztaloknál. A mise előtt és után az emberek itt érdeklődhetnek a plébánia életéről, és az egyházfenntartásra szánt adományokat is itt fizethetik be. Bankkártyás persely is működik a templomban, amit érdekes módon éppen a nyugdíjasok dicsérnek a leginkább. A hívek hozzájárulása mellett persze fontos szerepük van a pályázatoknak is, ezekből finanszírozhatók a felújítási, építési munkálatok.

Kitekintő összefogás 

Az újlipótvárosi Szent Margit-plébániához tartozik a Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium is. Itt Monostori László a lelki igazgató, Barabás Bence káplán pedig szentségimádást szokott tartani. A három állami iskolával és az óvodákkal is jó a kapcsolat. A hitoktatók bejárnak az intézményekbe, és plébános is szívesen szánja rá az időt a látogatásra: „Pár éve két teljes napot töltöttem a Pannónia utcai iskolában, végiglátogattam a hittanosokat, beszélgettem az igazgatónővel. A második napon csak úgy zengett a dicsértessék az állami iskola folyosóin.”

Az ökumenikus kapcsolatok ápolására is odafigyelnek. Havonta egyszer, hajnali fél ötkor találkoznak a lelkészek. „Nem munkamegbeszélés ez, és nem is reggeli. Az evangéliumról szoktunk beszélgetni, és együtt imádkozunk a kerületért, az itt lakókért.” 

Az espereskerület nem nagy, így a papok közötti kapcsolat családias. Vannak a kerülethatáron átnyúló programok is, bár a pandémia miatt sajnos most ritkábban. De ilyen volt például 2019-ben az Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus, idén pedig a Szent Margit-napi búcsú, amelyre meghívták a környező plébániák ministránsait is, hogy együtt szolgáljanak az oltárnál. 

„Nagyon jól érzem itt magam. Nem cserélnék senkivel, a helyemen vagyok. Persze itt is akadnak nehézségek és küzdelmek a mindennapokban. Megviseltek az építkezéssel járó bosszúságok, de tudtam, hogy a közösséget szolgálom. Lehetőséget és kihívást is látok abban, hogy ilyen sokan járnak ide templomba.

Kihívás vasárnaponként a sok egymást érő mise, és az is, hogy miként lehet személyesebbé tenni a kapcsolatokat ezen a nagy lélekszámú plébánián.

Ugyanakkor lehetőség is rejlik mindebben, hiszen nincs olyan nap, amikor ne jönne új hívő a templomba, ez pedig számtalan új alkalmat jelent az evangelizációra. Szeretném, ha az emberek látnák, ez egy olyan plébánia, ahol a kereső befogadásra lel, úgy érezheti, hogy kíváncsiak rá, és megtapasztalhatja, hogy tovább tud növekedni a hitben.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita

Magyar Kurír

A riport nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 30-i számában jelent meg.