Káptalant tartottak a ferencesek Csíksomlyón

Külhoni – 2022. május 3., kedd | 11:21

Időközi káptalant tartottak április 25-től 28-ig Csíksomlyón a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tagjai. A tartományfőnök és a rendházak vezetői beszámoltak az elmúlt három évben végzett tevékenységeikről, és megválasztották a következő három évre a rendtartomány tanácsadó testületét. Az eseményről Biró István sajtóreferens számolt be.

Hatévente tart választókáptalant a Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya. Ilyenkor megválasztják a tartományfőnököt és négy tanácsadóját. Háromévente időközi káptalanra is összegyűlnek a testvérek. Ezen a találkozón beszámolnak az elmúlt években végzett tevékenységeikről, illetve „visszaválasztják” a tartományfőnök addigi tanácsadóit, vagy új tanácsadó testületet választanak.

A káptalan szabályos rend szerint zajlik. Először mindig elhangzik a tartományfőnök beszámolója, majd az egyes rendházak, plébániák sajátos tevékenységeinek beszámolói következnek. „Ami az idén újdonság volt, hogy összeállítottunk, megfogalmaztunk egy munkadokumentumot, amelynek az volt a célja, hogy az együtt munkálkodásunk ne csak egy visszatekintés legyen: konkrétan foglalkoztunk a jelenünkkel és a jövőnkkel is. Megnéztük, hogy mit tudunk változtatni, mit kell változtatni azért, és azon, hogy jobban meg tudjuk élni a ferences szerzetesi hivatásunkat, és ebbe a sajátos életformába hogyan illik bele, vagy hogyan van jelen a pasztoráció, amelyet az egyházmegyében végzünk. A célunk az, hogy továbbra is egyre hatékonyabb legyen  közösségi életformánk megélése, ugyanakkor a szolgálat is, amelyet végzünk” – monda Urbán Erik tartományfőnök.

A találkozón a ferences testvérek megválasztották a rendtartomány tanácsadó testületét is. Így a következő három évben Urbán Erik tartományfőnök és Páll Leó tartományfőnök-helyettes munkáját Orbán Szabolcs, Böjte Mihály, Sebestyén Albert és Kovács Antal segíti.

Forrás és fotó: Erdélyi Ferencesek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria