Kereszténység és laicitás

Az Európai Fórum az Iskolai Hitoktatásért (EuFRES) Kuratóriumának tagjai április 12–13-án Budapesten találkoztak, hogy előkészítsék az EuFRES 2008. március 26. és 30. között Magyarországon tartandó XIII. konferenciáját, amelyre számos európai országból – a skandináv államoktól Máltáig, Litvániától Portugáliáig – várnak majd résztvevőket.

Szerkesztőségünknek Manlio Asta atya, a kuratórium tagja, és a római egyházmegye iskolai pasztorációs és hitoktatási hivatalának igazgatója beszélt a készülő konferenciáról.

– Miért választották éppen ezt a témát?
– A konferencia témája: „Békében együtt tanulni és élni. Kereszténység és laicitás: egy interkulturális kihívás”. Azért választottuk ezt, mert meggyőződésünk, hogy az iskola is olyan hely, ahol meg kell valósulnia nemcsak az oktatás szabadságának, de a vallásszabadságnak is. A sok európai országban – a laicista Franciaországot is beleértve – folyó vita ebbe az irányba halad, amely elismeri a vallás jelenlétét a közszférában, s mi a közszférának arról a sajátos szeletéről kívánunk, amit az iskolák, a közoktatás jelentenek. Olaszországban hozzászoktunk, hogy a katolikus iskolákat is közoktatási intézményként fogjuk fel, még ha nem is állami intézmények, hiszen a köz szolgálatában állnak, ezért a kérdés érvényes a katolikus iskolákra is. A választott téma célja, hogy előmozdítsa a reflexiót a szükségszerűen interkulturális és vallásközi oktatás előtt álló kihívásokról.

Hallhatunk majd néhány beszámolót: egy olasz szociológustól (Luca Diotallevi a laicitás és laicizmus kérdéséről folyó társadalmi vitáról, annak a vallásoktatás modalitásaira érvényes következményeiről beszél), egy spanyol teológustól (a vallásszabadságról, mint az egészséges laikusság alapjáról, Santiago del Cura professzortól) és egy osztrák pedagógiaprofesszortól (a hitoktatás hozzájárulása az interkulturális tanuláshoz, Martin Jäggle professzor előadásában). Ezek a beszámolók segíthetnek felmutatni, mit jelent ebben a közegben tanítani. Végezetül pedig – mivel soha nem hiányzik a vallásközi kontextus sem – meghívtunk egy Ankarában élő jezsuita atyát is, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, amelyeket katolikus papként egy iszlám környezetben szerzett, hogy együtt gondolkodjunk a másik befogadására vonatkozó kötelességünkről.

– Az első előadó mindjárt a laicitás és a laicizmus közötti vitáról beszél. Mit takar ez a különbség?
– Úgy látjuk, hogy az európai vitában jelen van mind egy laicista kulturális áramlat, amely a vallást a magánszférába kívánja visszaszorítani, mind pedig egy egészséges laikusságra törekvő áramlat, amely elismeri, hogy más tapasztalatokkal együtt a vallás is jelen lehet a közszférában. A laicizmus képviselőjeként említhetnénk jelenlegi Franciaországi megvalósulását, vagy az egyes radikálisan, szélsőségesen liberális kulturális áramlatok mögött rejlő gondolkodásmódot. Az olasz Alkotmány szerint a laicitás az olasz alkotmányos rend egyik alapelve, de ez nem jelent sem közömbösséget, sem ellenségességet a vallással szemben, hanem annyit, hogy az államnak szolgálnia kell az olasz emberekben meglevő vallási és szellemi igényeket. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy az egészséges laicitás nem jelent egyet a hallgatással, hanem szólásra kötelez, tanításra, s annak a tekintélynek a megszerzésére, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy különleges figyelemmel hallgassák az egyház tanításait, beleértve azt a tanítást, amely a közoktatási intézményekben kiválóan megvalósulhat.

– Kiknek szól ez a konferencia, kik lesznek a résztvevők?
– Az EuFRES az iskolai hitoktatás szakértőiből álló csoport, amelynek tagjai számos európai országból kerülnek ki – eleinte mindenekelőtt Nyugat-Európából, de 90-től kezdve kibővült, azzal a vággyal, hogy bevonják Kelet-Európa egyházainak képviselőit is, hogy bekapcsolódhassanak az effajta gondolkodásba és megosszuk velük azokat a nehézségeket is, amelyekkel a szekularizált Nyugat-Európában szembesülnünk kellett. A fórum tehát a kulturális, és nem annyira politikai értelemben vett Európát foglalja magába. Az Európa Tanácsban született néhány olyan kezdeményezés, amelyek megfogalmazták, hogy a vallásoktatást egyedül az igazolja, hogy hozzájárul a neveléshez, a polgári együttéléshez. Ennek a távlatnak a teljeskörű elfogadása a vallás etikává redukálását jelentené, és ma bármit inkább megtehetünk, mint hogy elfogadjuk ezt a leszűkítést.

A meghívottak között lesznek országos hitoktatási felelősök, de nagyobb egyházmegyék felelősei is, valamint olyan szerzetesek, szerzetesnők és világiak, akik szerepet játszanak a hitoktatók képzésében, vagy akár folyóiratokon keresztül a közvélemény formálásában. A konferencia alkalmat kínál majd a minőségi tapasztalatcserére.

– Miért éppen Magyarországot választották a következő fórum színhelyéül?
– Tavaly különös érdeklődéssel hallgattuk a bécsi fórum keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hitoktatási felelősének beszámolóját, amelynek nyomán figyelmünk Európa keleti része felé irányult, ezért gondoltunk Budapestre. A találkozón azonban szót kívánunk adni a Fórum valamennyi jelenlévő tagjának, hogy naprakész képet adjanak országuk hitoktatási helyzetéről.

Magyar Kurír