Készület a valódi jóra

A nagyböjt különleges idő. Évről évre visszatér, és felteszi nekünk a kérdést: miért van szükségünk erre? Mire készülünk tulajdonképpen? Hiszen a világ nem áll meg, az élet nem lesz egyszerűbb, a kísértések nem szűnnek meg csak azért, mert beléptünk a nagyböjtbe. Mégis

újra és újra meghívást kapunk erre az útra, talán azért, mert minduntalan elfelejtjük, hogy mi az, ami igazán életet ad.

A teremtéstörténet és az ősbűn elbeszélése megmutatja, hogyan működik a kísértés. A gonosz nem ijesztő, nem taszító, nem patás és csúf. Épp ellenkezőleg: okos, vonzó és meggyőző. Úgy beszél, mintha az ember javát akarná. Mintha Isten nem adna oda mindent, mintha az élet lehetne még teljesebb, még élvezetesebb, még szebb. Szavai nem teljesen hamisak: a fa valóban szép, gyümölcse kívánatos, a tudás csábító. A veszély nem a nyílt hazugságban rejlik, hanem a féligazságban. Abban, hogy a gonosz soha nem az egész valóságot mutatja meg, csak azt a részét, amely elszakít Istentől.

Az evangéliumban látjuk, hogy a kísértő nem válogat: Jézushoz is odalép.

A pusztában, a gyengeség és az éhség idején. Nem bűnre hívja, hanem látszólag jóra. Egyen, hiszen éhes. Élhetne isteni erejével. Bízhatna abban, hogy Isten majd megmenti. A kísértések észszerűek, sőt vallásos köntösbe bújtatottak.

A gonosz ismeri az Atyát, idézi az Írást, nem tagadja Istent – de mást akar mutatni róla. Azt szeretné, ha Jézus nélküle döntene, nélküle bizonyítana, nélküle cselekedne. A kísértés igazi célja nem az, hogy tagadjuk Istent, hanem hogy ne vele számoljunk.

Jézus válasza azonban világos: nem tárgyal, nem alkudozik, hanem az Atyába kapaszkodik. A kapcsolatból él, az engedelmességből merít erőt, és ezzel mutatja meg számunkra is a győzelem útját. A nagyböjt ezért nem elsősorban lemondás, hanem irányváltás, napról napra való finomodás. Annak felismerése, hogy mit akar nekünk adni Isten: azt, ami a bűn által elveszett – az élő, bizalmon alapuló kapcsolatot vele.

Ebben segít az imádság, a böjt és az alamizsna. Nem önmagukban értékek, nem teljesítmények, hanem finom iránytűk.

Az imádság beléptet Isten jelenlétébe, a böjt segít kilépni saját korlátaink közül, az alamizsna pedig belépni enged a másik ember életébe, akit az Úr mellénk állított. Ezek által tanulunk újra szeretni, figyelni és bízni.

A nagyböjt tehát nem szomorú idő, hanem készület, mely telve van reménnyel, ami nem csal meg (vö. Róm 5,5)! Van fegyverünk a kísértéssel szemben, és tudjuk, kihez tartozunk. Ez az időszak legyen a felismerésünk ideje! Nem a gonosszal tárgyalunk, hanem azzal az Istennel járunk együtt, aki az életét adta értünk, és aki már most a győzelem örömét kínálja nekünk.

Szerző: Törő András

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír