A Porres Szent Márton domonkos központban, a Kijev környéki Fastivban nagyon reménykedtek Ferenc pápa látogatásában. Már minden készen állt, hogy fogadhassák a pápát. A központnak otthont adó nagy épület legfelső emeletén, az önkéntesek és vendégek számára fenntartott területen, a kápolna mellett van egy félreeső helyiség, egy jól berendezett és gondozott kis lakás. „Ezt a Szentatyának tartjuk fenn, ha egyszer személyesen is ellátogatna hozzánk” – mondta nemrég Katyerina Csvalova, a domonkos atyák által alapított nagy befogadó, szociális, szolidaritási és humanitárius központ óvodájának és általános iskolájának igazgatónője.
Ferenc pápa nem tudott eljutni Fastivba, de soha nem mulasztotta el érzékeltetni velük, mennyire közel áll hozzájuk. A segítségnyújtás konkrétságában mutatta meg közelségét Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás tevékenysége által. „Hálát adunk Istennek Ferenc pápa életéért. Nagyon hálásak vagyunk neki mindazért, amit értünk tett. Köszönöm neki mindazokat az imákat, amelyeket a háború idején Ukrajnáért mondott” – mondta Miszka Romaniv atya, a Szent Márton-központ igazgatója, aki nemrég tért vissza Fastivba a Dnyipro folyó mentén fekvő dél-ukrajnai városból, Herszonból. A régió nagy része orosz megszállás alatt áll, és a fővárosa állandó támadásoknak van kitéve, a rakéta- és dróntámadások különösen veszélyessé teszik. A lakosság nagy része elhagyta a várost, az utcák kihaltak. Akik mégis ott maradtak, nem mozdulnak ki lakásaikból, csak nagyon rövid időre, a legszükségesebb dolgokért mennek ki.
Herszonban Ferenc pápa anyagi támogatásának köszönhetően 2023-ban a Szent Márton-központ felállított egy étkezdét, hogy meleg ételt adjon a lakosoknak, azoknak az embereknek, akiknek már semmijük sem maradt, az időseknek, a gyengéknek. Ezekben a napokban ünnepli az ingyenkonyha a második évfordulóját. Alkalom ez arra, hogy Miszka atya felidézze, milyen fontos volt Ferenc pápa ennek a szolgáltatásnak a létrehozásában. A szociális konyha mellett segítségének köszönhetően a fastivi domonkosok egy kemencét is építettek Herszonban, hogy mindennap kenyeret tudjanak osztani a rászorulóknak.
Nemrég a szociális konyhát támadás érte, amely során megrongálódott az épület. Ám a nehézségek ellenére az önkéntesek nem szakították meg a szolgálatot, folytatták az ételek elkészítését és felszolgálását. Fáradhatatlanul, bátran dolgoznak, még ha nincs is mindig áram. „A város és lakossága mérhetetlenül szenved. A támadások nem válogatnak, házakat, kórházakat találnak el. A Dnyipro folyó melletti területeken az emberek mindennapos félelemben élnek. Nagyon nehéz kimenni az utcára, fizikailag és mentálisan is. De az ingyenkonyha a remény jelzőfényévé vált sokak számára itt – folytatja Miszka atya. – Amikor elkezdtük ezt a projektet, a lakosok jól emlékeztek a város orosz megszállására, amely 2022 novemberében ért véget. Az elmúlt két év alatt közel 300 ezer adag meleg ételt készítettünk és osztottunk ki az itt maradtaknak, a beteg, mozgásképtelen embereknek, a kórházban fekvőknek, a munkásoknak és a mentősöknek, mindazoknak, akik segítenek a városban. Számunkra ez küldetés, nagyon fontos szolgálat háborús időkben. Köszönet Ferenc pápának, aki Krajewski bíboroson keresztül támogatta ezt a tevékenységet az első évben. A pápa 2022-ben küldött nekünk egy levelet is, amelyben kifejezte támogatását. Köszönjük minden szavát és gesztusát, amellyel megmutatta nekünk az Atya irgalmas arcát”.
Forrás és fotó: Famiglia Cristiana
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria