Kézzel másolt Újszövetség készül Szegeden

2015. január 23., péntek | 11:50

Jeles szegedi személyiségek közreműködésével folytatódott az Újszövetség könyveinek kézírásos másolása január 22-én a Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában. A Szent Gellért Plébánia kezdeményezésére készülő könyvritkaságot zarándokok viszik el ősszel Ferenc pápának – számolt be Benyik György plébános.


A kezdeményezést tavaly szeptemberben hirdette meg a szegedi Tátra téri Szent Gellért-templom felszentelésének 2015-ös, negyvenedik évfordulója alkalmából Benyik György plébános, aki teológusként és a szegedi biblikus konferencia szervezőjeként is ismert. A program célja, hogy Szentírás vasárnapján – amely nagyon közel esik a templom felszentelésének évfordulójához, szeptember 21-éhez – zarándoklat keretében kézzel másolt szegedi bibliát vigyenek Ferenc pápának.


A másolás folyamata jelenleg Márk evangéliumánál tart, eddig háromszázan kapcsolódtak be a közös munkába. Benyik György elmondása szerint mintegy ezerkétszáz embernek kell részt vennie a másolásban ahhoz, hogy pünkösdre elkészülhessen a kézírásos Újszövetség.


Január 22-én, csütörtökön, 14.30-tól ünnepélyes keretek között folytatódott a bibliamásolás a szegedi Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárában. Az eseményen részt vettek: Balogh Elemér tanszékvezető egyetemi tanár; Barna Gábor néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vezetője; Biernacki Karol, a Lengyel Köztársaság tiszteletbeli konzulja, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának igazgatója; Lukács János rendőr dandártábornok, Csongrád megyei rendőrfőkapitány; Néveri Bence, a Virtuózok zenei tehetségkutató verseny középdöntőse; Petrovics Kálmán, az EDF Démász Szeged Vízisport Egyesület igazgatója, kajakozó világbajnok; Szatmári Zoltán egyetemi docens, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság ügyvezető elnöke; Szőnyi Etelka, a JATE Press főszerkesztője és Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke.

Az ünnepségen furulyán közreműködött Néveri Bence, aki Johann Sebastian Bach C-moll partitájának első tételét adta elő. A könyvtári rendezvény egyben a magyar kultúra napjához is kapcsolódott.

Biernacki Karol, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója elmondása szerint azért vállalta a feladatot, „mert ma a társadalom a közösség és maga az egyén értékrendje láthatóan és érezhetően válságba került, ezért vissza kell térni ahhoz a forráshoz, amelyen a keresztény világ értékrendje nyugszik: a Bibliához. Itt minden kérdésre találunk választ.”

Petrovics Kálmán, az EDF Démász Szeged Vízisport Egyesület igazgatója, kajakozó világbajnok értékrendjében a sport az egyetemes kultúra szerves része. Úgy véli, az értékek megőrzése és továbbörökítése közös feladatunk. A Biblia legfontosabb üzenete számára a szeretetben való hit, útmutatása pedig a „ne ítélj, hogy ne ítéltessél” krisztusi tanítása.

A másolásba az ismert személyiségek mellett mások is bekapcsolódnak. Az ökumenikus imahét apropóján a baptisták az egészek Jelenések könyvét másolják le, de tollat ragadnak a piarista diákok is, sőt a szegedi börtön rabjainak is módjuk nyílik csatlakozni a kezdeményezéshez. A másoláshoz rajtuk kívül is bárki csatlakozhat: a jelentkezők egy A/4-es oldalra róják az Újszövetség sorait, a lap alján pedig aláírásukkal teszik személyessé a másolatot. A szervezők várják az önkéntes bibliamásolók jelentkezését a 62/635-394-es telefonszámon, valamint a hangos@sk-szeged.hu e-mail címen.

Benyik György elmondta, hogy az elkészült kéziratot szeptember 20-án mutatják be a Szent Gellért templom felszentelésének jubileumán, majd egy szegedi zarándoklat keretében elviszik Rómába, ahol átadják Ferenc pápának. A plébános arról is tájékoztatott, hogy a készülő kötet illusztrálására pályázatot hirdetnek, művészeti középiskolások diákjainak rajzai fogják majd ékesíteni a kézírásos Szentírást.

Fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
michael-blume-isten-kegyelmebol-hatalmunk-van-arra-hogy-atalakitsuk-vilagot
Michael A. Blume: „Isten kegyelméből hatalmunk van arra, hogy átalakítsuk a világot”

Magyarország apostoli nunciusát kérdeztük a húsvét misztériumáról és személyes tapasztalatairól.

2019. április 21., vasárnap
ferenc-papa-urbi-et-orbi-uzenete-husvet-vasarnapjan-az-elet-ura-ne-talaljon-minket-kozonyosnek
Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete húsvét vasárnapján: Az élet Ura ne találjon minket közönyösnek!

Április 21-én, húsvétvasárnap Urbi et Orbi üzenetében Ferenc pápa arról beszélt, hogy a feltámadt Krisztus nem hagyja magukra azokat, akiket próbatétel, fájdalom sújt. Imádkozott a Srí Lanka-i merényletek áldozataiért.

2019. április 21., vasárnap
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle