Kispapok mélységben és magasságban

Hazai – 2023. október 2., hétfő | 9:01

A nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei és elöljárói a Miskolci Egyházmegye különleges tájaira kirándultak szeptember 16-án. Kocsis Gergely Attila harmadéves kispap beszámolóját olvashatják.

A Bódvaszilas mellett magasodó Esztramos-hegy az egykori vasércbányászat miatt csupán 320 méter magas, viszont népszerűségét pont ennek köszönheti: a termelés folytán különböző nehézségű sziklamászó és vasalt (via ferrata) útvonalat is ki tudtak alakítani ebben a festői környezetben. Tehát éppen ideális helyszínnek bizonyult túránk kezdőpontjának.

Miután átvettük a felszereléseket Barta József igazgatótól és segítőitől, neki is kezdhettünk a csúcs meghódításának. Néhány óra sziklamászás és egy rövid pihenő után a magasságból a mélységbe ereszkedtünk le, ugyanis az egykori bányarendszerbe és az ott található Rákóczi-barlangba sikerült betekintést nyernünk. A roppant érdekes és egyedülálló látványvilággal rendelkező járatok felfedezését követően a martonyi pálos kolostorrom hajójában végeztük el az alkonyati istentiszteletet. A szertartás befejeztével birtokba vettük a jurtatábort, ahol szalonnát sütöttünk és a jakuzzikban pihenhettük ki mozgalmas napunk fáradalmait.

Másnap a vasárnapi Szent Liturgia előtt az abodi görögkatolikus templomot csodálhattuk meg. Az épület és az egyházközség történetének megismerését követően Szuhakállóba érkeztünk. Szarka József parókus köszöntőt mondott, majd az ünnepi szertartást Dobos András rektor, Szabó Antal spirituális és Polgári Bence prefektus végezték. A bőséges ebéd elfogyasztása különösen jó hangulatban telt. A vasárnapi vecsernye volt kirándulásunk záróakkordja, melyet az ékes múcsonyi görögkatolikus templomban imádkoztuk el. A fogadalmi kápolna megtekintése után Nyíregyháza irányába indultunk el.

Ezúton is szeretném a magam és társaim nevében megköszönni Polgári Bence prefektus atyának a szervezést, Barta József igazgatónak és a Dobos családnak a vendéglátást, és minden kedves embernek a támogatást, aki valamilyen formában szebbé tette kirándulásunkat. A Jóisten hordozza őket a tenyerén!

A teljes fotógaléria ITT megtekinthető.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria