Kocsis Imre: Az asszonyok szerepe a megváltás titkának kommunikációjában

Jézus nyilvános működésének bemutatása során az evangélisták közül csak Lukács és János tesz gyakrabban említést asszonyokról (például bűnös asszony, szamariai asszony, naimi özvegy, Mária és Márta). A szentírók főként azt tudatosítják, hogy Jézus nyitott és segítőkész a nők iránt, akik a férfiakhoz viszonyítva társadalmilag hátrányos helyzetben voltak. A Jézus szenvedéséről és feltámadásáról szóló részekben is csupán néhány helyen szerepelnek asszonyok, ám mindig különös figyelem irányul rájuk.

Mindegyik evangélista hangsúlyosan számol be arról a látogatásról, amelyet Mária Magdolna és néhány társa húsvét hajnalán Jézus sírjánál tett (Mk 16,1–8; Mt 28,1–7; Lk 24,1–12; Jn 20,1–2.11–18). A húsvéti eseménysorozat ezzel a látogatással kezdődik.

Márk és Máté evangéliumában a szenvedéstörténet elején is egy női szereplő kerül az érdeklődés középpontjába (Mk 14,3–9; Mt 26,6–13). Betániában vacsora közben egy asszony illatos olajjal keni meg Jézus fejét. Erről az eseményről, bár nem a szenvedéstörténet szerves részeként, János evangélista is ír (Jn 12,1–8), s egyúttal a betániai Máriával, Márta és Lázár nővérével azonosítja az asszonyt.

A két történet, amelyeket a kenet (illatszer) motívuma is összekapcsol, azáltal válik különös jelentőségűvé, hogy a bennük szereplő asszonyok aktív, kezdeményező szerepet töltenek be. A betániai megkenésről szóló elbeszélésben nagy hangsúlyt kap az asszony és a férfi tanítványok közötti ellentét. Az utóbbiak ugyanis tiltakoznak, és pazarlásként értelmezik a cselekményt. Kétségtelen, hogy a kenet nagyon nagy értékű volt, és válságos időkre tartogatott vagyontárgy is lehetett. Ám éppen ez a nagy érték teszi nyilvánvalóvá, hogy az asszony tettével a feltétel nélküli, mindent odaadni kész, pazarló szeretetét fejezte ki.    

Jézus határozottan védelmébe veszi az asszonyt: „Ő megtette azt, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre” (Mk 14,8). E mondattal Jézus előre utal a halálára, és az asszony szeretetaktusát prófétai jelnek tekinti. Ez a prófétai előrejelzés nemcsak a halál tényére utal, hanem azt is sejteti, hogy ez a halál, amelyet megelőz a sok testi-lelki szenvedés, Jézus határtalan, mindent odaadni kész szeretetének kifejezése lesz.

A kenetvivő asszonyokról, illetve az üres sír felfedezéséről szóló evangéliumi elbeszélések olvasásakor némileg zavaró lehet a részletekben mutatkozó eltérés. Már a sírhoz kimenő asszonyok száma is változó, s az angyallal (angyalokkal) való találkozás mozzanatai sem teljesen ugyanazok. Az eltérések bizonyára azt az aggodalommal és örömmel egyaránt párosuló meglepetést tükrözik, amit az üres sír felfedezése és az azt követő események Jézus követőiben kiváltottak.

A részletekben tapasztalható különbségek ellenére a négy elbeszélés lényegi üzenete teljesen megegyezik: az asszonyok üresen találják a sírt, ahol az angyaloktól (vagy magától a Feltámadottól) megbízatást kapnak arra, hogy a feltámadás örömhírét továbbadják az apostoloknak és a többi férfi tanítványnak.

A sírhoz való kimenetel célját az evangélisták nem fejtik ki részletesen, ám abból a tényből, hogy az asszonyok illatszereket visznek magukkal, joggal következtethetünk arra, hogy Jézus holttesttét kívánják bebalzsamozni. Ezeket az asszonyokat, a betániai Máriához hasonlóan, a Jézus iránti őszinte szeretet vezérli.

Bár a keresztre feszítés ténye őket is fájdalommal tölti el, a férfi tanítványokkal ellentétben ők nem zárkóznak el a külvilágtól: a Jézus iránti ragaszkodásuk erősebbnek mutatkozik, mint a félelmük.

Szinte kötelezve érzik magukat, hogy az elhunyt személy „legbensőségesebb emlékének” (Tolsztoj) felkeresésével kifejezzék hálás szeretetüket. E sajátos hűségmegnyilvánulásért mintegy jutalmul ők értesülhetnek először a feltámadás örömhíréről.

A szenvedéstörténetek és a húsvéti elbeszélések elején említett asszonyok a Jézus iránti elkötelezettség és hűség szép példaképei, s egyúttal annak a kommunikációnak is fontos szereplői, amely által a megváltás titka ismertté vált. Ezért különös tisztelet illeti őket.

A betániai asszony cselekvésével kapcsolatban maga Jézus hangsúlyozza: „Bizony, mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetik majd az evangéliumot, az ő emlékezetére elbeszélik azt is, amit tett” (Mk 14,9). Ez a kijelentés a sírhoz látogató asszonyokra is alkalmazható.

Az evangélium hirdetésének célja a Krisztusba vetett hit és a Krisztus iránti szeretet erősítése, s ezért a hirdetés során Jézus életére, halálára és feltámadására, vagyis megváltó művére kell összpontosítani. Ám azokról a személyekről sem szabad megfeledkezni, akiknek példás magatartása éppen azt tudatosítja számunkra, hogy a Krisztus iránti szeretet nem maradhat a középszerűség szintjén, hanem feltétel nélküli, bátor, akadályoktól nem visszariadó és áldozatokat is vállani kész önátadásban kell megmutatkoznia.

Fotó: Wikipédia (Mikołaj Haberschrack: Három Mária a sírnál; 15. század); portré (archv): Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. április 5–12-i ünnepi számában jelent meg.