Képbe foglalt imádság – Latorcai-Ujházi Aranka művészete

A budai ikonfestő műhelyben tanult, de részt vett külföldi stúdiumokon is többek között Athénban, Szófiában, a belgiumi Chevetogne-ban és egy Moszkva melletti kolostorban.

Prokopp Mária tanulmányában emlékeztet rá: Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a 20. század húszas éveitől kezdve, részben a cári Oroszország bolsevisták általi megdöntése után fellépő véres vallásüldözés elől elmenekült hívek révén, az ikonfestészet a reneszánszát élte. Hazánkban is ennek vagyunk tanúi az 1989–90-es rendszerváltozás óta. Az emberek lelkesen vesznek részt ikonfestő tanfolyamokon, ikonokról szóló művészeti előadásokon, örömmel keresnek fel katolikus búcsújáró helyeket, könnyező Istenanya-képeket, amelyek jelentős része egy-egy nagy tisztelettel övezett ikon. A színes album tudós szerzője fölteszi a kérdést: mi ennek az érdeklődésnek a szellemi háttere, mozgatórugója? Válasza: „Az ember lelki éhsége! A transzcendencia iránti olthatatlan igénye, amely az elvilágiasodás, a vallástalanság, a liberalizmus terjedése, sőt uralma ellenére is létező valóság.” Prokopp Mária tényként állapítja meg: a művészet az európai újkorig alapvetően szakrális volt. Petőfi Sándor a 19. században „Szent fá”-nak nevezi a költészetet, a művészetet, amelynek feladata: vezetni a népet a Kánaán felé, „vagyis az Üdvösség, az Örök életünk elnyeréséhez segíteni az emberiséget”. A művészettörténész azonban rávilágít: a keresztény ikon lényegesen több az általános transzcendentális igénynél, érdeklődésnél vagy keresésnél. „A keresztények Istene a világmindenséget teremtő Szentháromságos Isten, aki maga a Szeretet. Ő az Út, az Igazság és az Élet. Ő a Fiúisten képében, Szeretetből emberré lett, s szeretetből az életét adta az emberiség Örök Életéért a Keresztfán. Harmadnapra az Atya feltámasztotta a halálból, bement az Örök Életbe, ahol helyet készített mindnyájunknak, mert azt akarja, hogy Vele legyünk az Örök Boldogságban – ha mi is akarjuk.” A Szentháromságos Isten velünk van a világ végéig az Eucharisztiában, a kenyér és a bor színében, s teljes isteni hatalmával, mindenhatóságával és végtelen szeretetével személyesen szeret mindannyiunkat. A keresztény ikon ebben a személyes istenkapcsolatban segíti az embert.

Prokopp Mária ismertetőjéből kiderül: Latorcai-Ujházi Aranka Gyomán született, 1953-ban. Édesanyja a máriapócsi Istenszülő ajándékának tulajdonította a régóta várt gyermekáldást. Ujházi Arankát a hit világa, „a kiteljesedett szeretetre való törekvés, környezete természeti világának, a Körösök vidékének szépsége, romantikája, a természet harmóniája már gyermekkorában megfogta, s a mai napig rá tud csodálkozni a világ szépségére”. Kisgyermekkorától kezdve vonzódott a festészethez, szépen rajzolt, festett. A középiskolában már tudatosan készült a művészi hivatásra. Gyomaendrődön Corini Margit (1897–1982) festőművész volt a mestere, aki az 1920–1940-es években Párizsban, a „Párizsi éjszakák festője”-ként szerzett hírnevet. Ujházi Aranka azonban érettségi után üzemmérnöki, majd marketing szakos közgazdászdiplomát szerzett. Sikeres karriert futott be. Több főiskolai és egyetemi diplomával a zsebében, már felnőtt, érett fejjel kezdett újra festeni. A budai ikonfestő műhelyben Beke G. László festőművész irányításával hároméves képzésben vett részt. Tökéletesen elsajátította az ikonfestészet szabályait, és nagyszerűen alkalmazza azokat művészetében – írja Prokopp Mária, hozzátéve: festészeti tanulmányaival párhuzamosan a hittudományi főiskolán elvégezte a teológia szakot is. Emellett Athénban, Szófiában, Chevetogne-ban és Moszkva közelében is részt vett ikonfestészeti stúdiumokon. A lvovi (lembergi) egyetemen mesterkurzust végzett. A könyv szerzője leszögezi: Ujházi Aranka ezen tanulmányai alapján kötelezte el magát a krétai ikonfestő-iskola hagyományainak folytatására, amely az ikonfestészet főbb szabályainak betartása mellett lehetőséget adott a plaszticitás és az érzelmek bizonyos érzékeltetésére is. Prokopp Mária szerint a művésznő alkotásait „mély átéléssel, istenélménnyel és született művészi tehetséggel jelenítette meg és adta ajándékként, főképpen görögkatolikus templomoknak”. 

Latorcai-Ujházi Aranka alkotásait a nagyközönség számos kiállításon ismerhette meg. Oltárképei és ikonjai „képbe foglalt imádságok”, az Isten és az ember kegyelmi kapcsolatát, a hit világát erősítik. Művészetének egyik meghatározó állomása a kilencvenes évek elején Hajdúszoboszlón épült Istenszülő oltalma görögkatolikus templom huszonkilenc táblából álló ikonosztázának megfestése A templom számára adományként elkészített alkotást Keresztes Szilárd akkori hajdúdorogi megyéspüspök áldotta meg 1998 őszén. Az ikonosztázt a művész 2017-ben tizenkét további táblával, az apostoli sorral bővítette. Az így teljessé vált ikonosztázt Kocsis Fülöp érsek-metropolita áldotta meg. Latorcai-Ujházi Aranka készítette a budapest-kispesti, bazilita rendi görögkatolikus kápolna ikonosztázát is, amelyet 1999-ben a rend római vezetője áldott meg. Az esztergomi görögkatolikus templomba 2004-ben készített egy több mint húsz négyzetméter nagyságú, Lázár feltámasztását ábrázoló fatáblás oltárkompozíciót, „amely egyedi képfogalmazásával, a bibliai esemény újszerű ábrázolásával mégis mindenben követi az ikonfestészet hagyományait”.    

Az albumban látható színes ikonok mellett evangéliumi idézetek és görög szerzeteseknek, a bizánci egyház misztikusainak gondolatai olvashatók. A szerző idézi Casimir Kucharek művészettörténészt, a bizánci művészet szakértőjét is: „(…) az ikonográfia fontos tudomány. Sohasem egy művészi műfaj volt csupán. A hagyományőrző ikonfestők, hogy méltóak legyenek erre a munkára, négy nappal azelőtt, mielőtt ecsetüket kézbe vették volna, imádkoztak és böjtöltek – mert csak így voltak képesek kapcsolatot teremteni az istenséggel az ábrázolásukon keresztül. Mert az ikonok emberi formákat ábrázoltak, így »születtek újjá az örökkévalóságban«. A személyek testét a kegyelem által átszellemesítették az imádkozóban, amit az ikonfestők megkíséreltek átadni a teológiai jelentésen s a színek, valamint a formák szimbolikáján keresztül. A szenteket például arccal előre nézve ábrázolják, és így a teljes arcukat mutatják. Ezért egy lelki ember nem tud részember lenni, fél szemmel nézni valamit”. Casimir Kucharek idézi Nagy Szent Makarioszt: „A lélek az, ami az isteni dicsőségtől van megvilágítva. Az válik teljes világossággá és láthatóvá (…) és nem mond le arról, ami mögötte van, hanem együtt áll és előre tekint.”

Prokopp Mária: Képbe foglalt imádság – Latorcai-Ujházi Aranka művészete,
Magánkiadás, 2023.

Fotó: Prokopp Mária

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. február 25-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.