Szeptemberben két fiatal szent sírját kerestem fel. Először a tengerparti Nettunóban a tizenkét évesen vértanúvá lett Goretti Mária, aztán Assisiben a tizenöt évesen mennybe tért Carlo Acutis sírjánál imádkoztam. Azóta bennem mozog egy gondolat: lehet, hogy nem ismerjük eléggé korunk kicsi szentjeit, tizenéves fiúkat és lányokat, akik másként, de nem jobban és nem rosszabbul lettek szentek, mint a nagy elődök?
Talán a még karnyújtásnyira lévő 19. század végén Lisieux-i Szent Teréz nyitja a sort a „kicsi szentek számára”... A Lélek indíttatására beletekintettem a világukba, és látom, jó seregnyien vannak, szinte mint ahogyan József Attila is írja a Nyolcesztendős lányok című versében: „Hosszú sorban jönnek, mennek, / Apró ördögök, de szentek, / Homlokuk friss, meleg kenyér, / Szén a szemük, szénparázs.” A versben az „apró ördögök” megjegyzés sem zavar, mindössze ennyit jelent: elevenek. Ám épp ettől az elevenségtől lesznek nagyon szerethetőek.
Most először egy fényes szemű lánykáról szólnék, aki az azúr tengerpart közelében fekvő Sassellóban született 1971. október 29-én. Neve Chiara Badano. Kamionsofőr édesapja tizenegy éven át állhatatosan imádkozott érte az otthoni Sziklás Madonna-kápolnában, míg végül kiesdekelte a Teremtés Urától csöpp lánykáját, akit Chiara (jelentése: világos, fényes, ragyogó) névre kereszteltek. Nagy kerek szemei feltűnően fényesek voltak és maradtak egészen tizenkilenc éves koráig, amikor végre beléphetett az Örök Világosságba.
Egyedüli gyermek maradt, ezért is féltette annyira az édesanyja, mi lesz vele, ha ő már nem lesz. De Chiara vigasztalta anyját: „Bízzunk Őbenne, Isten biztosan jól csinálja!” Karcsú, ügyes, csinos és eleven lányka, aki a nagy hegyek között természetesen szereti a tiszta havat, és jól is síel. Feltűnő a ragaszkodása az idős emberekhez és a kicsi gyerekekhez nemcsak a családjában, hanem bárhol. Amolyan vezéregyéniség a társai között, de ezzel a szerepével nem él vissza, így még inkább vonzódnak hozzá.
Kilencévesen találkozik a Fokoláre közösség tagjaival. Énekelnek és vidámak. A Gen, az új nemzedék fiataljai ők. Chiara hangján szólnak, ezért is lesz gyorsan otthon közöttük. Ebben a lelkiségben nő fel, megtanulja megköszönni a természetes jót: az egészséget, a nevetést, a mozgást, a barátokat, megköszön mindent az Istennek. Megtetszik neki a kora keresztény Antiochiai Szent Ignác tanítása, amit életre is vált:
Jobb kereszténynek lenni anélkül, hogy mondanánk, semmint szólni róla anélkül, hogy azok lennénk.”
A maga nyelvén ezt így fogalmazza meg: „Nekem nem beszélni kell Jézusról, hanem adnom kell őt a magatartásommal.”
Gimnáziumba Savonába kerül, teniszezni is jár. Nyáron, edzés során egy ütés alkalmával nyilalló fájdalom áll a karjába, ami később megint visszatér. Aztán edzés nélkül is marad a fájdalom. Torino, kórház, vizsgálat, diagnózis: pusztító csontrák. Chiara tizenhét éves. Nagyok és fényesek a szemei. De most már nemcsak a lelkesedéstől...
Torinóban, Jézus halotti leple városában kezdődik a keresztútja. Először kórházról kórházra jár, majd a stációk a betegágyánál folytatódnak: kemoterápiát kap, amitől elveszti a haját. Tizennyolc évesen már nem karcsú, hanem nagyon sovány, csak a szemei ragyognak úgy, mint régen. Tudja, hogy súlyosan beteg. Megint ő vigasztalja édesanyját: „Ha meg találnék halni, mondjatok egy szép misét értem, és Mama, mondd meg a Gennek, hogy jó hangosan énekeljenek!”
Minthogy állapota nem javul, még erősebb terápiás kezelést kap. Orvosa, Brach doktor őszintén elmondja neki rendkívül súlyos állapotát, amit Chiara világosan megért. Az orvost, vallomása szerint, nagyon meglepi az a lelkület, amivel Chiara a betegségét, a kezelést és a fájdalmakat fogadta. Jön a hányás, a vérzés és egyéb következmények. Ennek ellenére nem szűnik meg a látogatások sora. S ha jönnek a barátai, akkor ő is velük nevet. Ilyenkor nem is beteg, „szén a szeme, világító szénparázs”. Lassanként megszokottá válik, hogy Chiara betegszobája a családi ünnep légkörével fogadja a látogatókat. Nem is kell erősíteni Chiarát, furcsa módon éppen a barátai érzik, hogy ott benn feltöltődnek nála. Híre is megy ennek, és nemcsak a Fokoláre köreiben. Fájdalmai oly erősek, hogy orvosai morfiummal akarják enyhíteni. Chiara elhárítja, nem akarja elveszteni szelleme és szeme világosságát.
A kezelés, a terápia nem használ semmit. Levelet ír Chiara Lubichnak, a Fokoláre alapítójának, és közli vele, hogy nem kér már több kemoterápiás kezelést. Részlet a levélből:
A további kezelésre egyedül csak Isten képes. Megszakították a kúrát, előjönnek a két operáció miatt a fájdalmaim, tehetetlenül fekszem az ágyban, már oldalra fordulni sem tudok, mégis ma este nagy öröm tölti el a szívem. Kicsinek érzem magam, az előttem álló út pedig nagyon meredek, közben fölerősödik bennem a fájdalom. De a Vőlegény maga az, aki értem jön.”
Válaszként a Fokoláre alapítója szinte megkereszteli, új nevet ad neki: Chiara Luce, Fényes Világosság! Ettől kezdve mindenki így szólítja őt.
Fényes Világosság tehát készülődik a temetésére, amit nem így nevez, hanem egyszerűen csak misének. Mert ez „nászmise” lesz az ő Jézusával. Alaposan meg kell mosni őt bő vízzel, a megtisztulás jegyében – mondja. Mamáját arra kéri, hogy úgy fésülje meg, mint ahogyan kislánykorában tette vele, amikor még szép hosszú volt a haja. De rá is szól: „Ne pityeregj! Amikor az égbe megérkezik egy tizennyolc éves lány, akkor ott ünnepet tartanak. Hosszú, fehér, de egyszerű ruhába öltöztessetek, derekán rózsaszín szalaggal!” Legjobb barátnője, Chicca előtte próbálta fel a fehér ruhát, ami Chiarának nagyon tetszett. Pont ilyet akart.
Chiara „nászmiséje” 1990. október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén, hajnali négy óra tízkor kezdődött. Éppen tizennyolc évvel később Isten tiszteletreméltó szolgálójává avatták, majd XVI. Benedek pápa dekrétuma jegyében 2010. szeptember 25-én a római Isteni Szeretet-kegyhelyen boldoggá avatták. Chiara a legszebb ruháját vette fel, és ragyogott a szeme Vőlegénye mellett.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria