A négynapos rendezvényre a Pécsi Egyházmegyén túlról is, még Szerbiából is érkeztek résztvevők, akiknek élményekben, találkozásokban és a lelket tápláló csendben gazdag napokban volt részük. A máriagyűdi találkozó alkalmat adott arra, hogy a szülő-gyermek kapcsolat, a személyes imaélet és az istenkapcsolat témájában is elmélyedjenek a résztvevők.
A MIT résztvevői számára szervezett, zárt műhelymunkák mellett a nagyközönség számára is nyilvános programok – Kisiván Csaba kaposvári egyházmegyés pap előadása, valamint a 777blog.hu keresztény portál csapata, Martí Zoltán alapító főszerkesztő és Humayer Dávid tanúságtétele – jelentettek iránymutatást abban a kérdésben, Isten eszközeként hogyan vezethetünk el másokat a hitre.
A találkozó harmadik napjának délutánját a résztvevőkkel töltötte Felföldi László pécsi megyéspüspök.
A főpásztor a nap zárásaként szentmisét mutatott be a kegyhely szabadtéri oltáránál.
Szentbeszédében azt kérte a fiataloktól, hogy útkeresésükben és hivatásuk megválasztásában igazi és értékes példaképeket válasszanak maguknak, akiktől több, szebb lesz az életük, akikkel akár kölcsönösen segítik egymást.
Legyenek igényesek a szellemi, lelki táplálékukra is – kérte a fiatalokat a megyéspüspök. Ahogy fogalmazott: „Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között.”
A döntésben a belső hang, a lelkiismeret hangja, Isten hangja segít, mert minden élethelyzet önmagába írva hordozza Isten minket megszólító akaratát.
Meghallva ezt az akaratot, az irgalom, az igazság és a szeretet hangját, megtaláljuk hivatásunkat – legyen az házasság vagy egyházi hivatás –, mely mind Krisztustól ered, és csak hozzá kapcsolódva értelmezhető, mert mindegyik Istennek szentelt és Isten által akart élet – szögezte le Felföldi László püspök.
Kiemelte: napjainkban két erő dinamikája figyelhető meg. Az egyikhez azok tartoznak, akik nem tudnak mit kezdeni az élet, a család, a közösség és az Egyház kihívásaival – ők egy helyben állva, bezárkózva toporognak. Sokan azonban bátran kilépve mernek szembenézni a múlt elfeledett közösségeinek hiányával, amelyet azonban már nekik kell betölteniük. Ehhez Isten intenzív munkára hív. Ebbe beleállva és belefeszülve megtapasztaljuk, hogy Isten velünk van és győzni fogunk.
„Ez nem elmélet – hangsúlyozta a főpásztor. – Számítunk rátok az egyházközségeitekben, hogy segítsétek az atyai házban, a közösségben a krisztusi tanítványság befogadó asztalát megteríteni úgy, ahogy itt, a találkozón megéltétek és megtapasztaltátok. Mert csak élő hittel, valós krisztusi közösséggel lehet az életeteket megmenteni az interneten áradó zűrzavar és emberhez nem méltó eszmék áradatától.”
A fiataloknak kell megmenteniük „a józan gondolkodás becsületét, a családi asztal szentségét, az emberi közösség megtartó erejét”
– fogalmazott a pécsi püspök.
„Krisztus titeket is megszólít. Legyetek bátrak az életben, az Egyházban!
Kössetek barátságot Krisztussal és Krisztus barátaival! A megújulást az Egyházban csak veletek és általatok tudjuk megvalósítani.
Annyit ér ez a találkozó, amennyire holnaptól jobb, több lesz az életetek, amennyit családotok, egyházközségeitek, barátaitok kapnak belőletek” – adta útravalóként a résztvevőknek Felföldi László pécsi megyéspüspök.
A nap szentségimádással ért véget.
Másnap a találkozót lezáró szentmisét a Pécsi Egyházmegye június 22-én felszentelt újmisés papjai, Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila együtt celebrálták a máriagyűdi kegyhelyen.
A találkozót a Pécsi Katifi, a Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája, valamint a Pécsi Egyetemi Katolikus Lelkészség önkéntesei szervezték, élükön Kovács József püspöki titkárral, az egyetemi lelkészség (PEKEL) vezetőjével.
Kisiván Csaba atya előadása, valamint a 777 blog csapatának tanúságtétele a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján visszanézhető.
További fotók a MIT Facebook-oldalán találhatók.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria