Közvetítés a Szent Márton-év szombathelyi megnyitásáról a katolikus médiában

Hazai – 2015. november 6., péntek | 10:43

A november 6–7-i szombathelyi ünnep eseményeit a katolikus médián keresztül nyomon követhetik mindazok, akik személyesen nem tudnak jelen lenni a nyugat-magyarországi városban.

A Magyar Katolikus Rádió tematikus napot tart november 6-án, melynek keretében Szombathelyről közvetítenek.

A nap folyamán beszélgetést hallhatnak Veres András megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nemrég megválasztott elnökével a Szombathelyi Egyházmegye mindennapjairól, a családok szerepéről, a püspöki szinódusról, a Szent Mártonhoz kapcsolódó ünnepségekről, a megújult székesegyházról. Bemutatják továbbá a nyáron átadott Brenner János Nevelési Központot, ahol az óvodáskortól az érettségiig tanulhatnak a gyerekek, és több neves szombathelyi épületet. Interjú készül a Savaria Szimfonikus Zenekar karmesterével, és a hallgatók megismerkedhetnek a város leghíresebb rockegyüttesével, a Lorddal is, ezenkívül „ellátogathatnak” a római kori leleteket őrző Szent Márton Témaparkba.

* * *

November 7-én, szombaton, reggel 9 órától egészen 17 óráig a Bonum Televízió a Szombathelyi Egyházmegyével együttműködve élő közvetítést sugároz Szombathelyről, a Szent Márton-ünnepről. Beszélgetések, filmek segítségével idézik fel a szent püspök életét, kultuszát, illetve bemutatják a Szombathelyi Egyházmegyét is.

Tíz órától élő közvetítést láthatnak a nézők a szombathelyi székesegyházból, az ünnepi püspöki szentmiséről. A szertartást az interneten, a Bonum TV és a Szombathelyi Egyházmegye honlapján is követhetik.

Műsor
9.00: bejelentkezés a székesegyház elől
10.00: püspöki szentmise közvetítése a székesegyházból
12.00: a Vita Martini (Szent Márton élete) című film vetítése
13.30: Szemtől szemben – közönségtalálkozó Veres András megyéspüspökkel
14.20: élő bejelentkezés a Castellum Teaházból (beszélgetések, többek között Spányi Antal és Veres András püspökökkel, beszámolók, filmek)

* * *

A szombathelyi eseményeket portálunkon, a Magyar Kuríron is követhetik helyszíni képes tudósításainkon keresztül.


Kép és forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria