Közzétették XIV. Leó pápa első nyilvános programjait

XIV. Leó pápa – 2025. május 9., péntek | 7:35

Az új pápa megválasztása és bemutatkozása után május 8-án, csütörtökön este Matteo Bruni szentszéki szóvivő tájékoztatta az újságírókat a következő napok eseményeiről.

„Hallottuk a pápa első szavait, amelyek Jézus húsvét utáni első szavai. A fegyvertelen és lefegyverző béke szavai. A pápa a párbeszédről beszélt nekünk. Áldása Ferenc pápa húsvétvasárnapi szavait idézte fel. Isten szeret minket, szeret mindannyiótokat, és a gonosz nem fog diadalmaskodni” – mondta az újságíróknak a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója.

Az új pápa névválasztását illetően hangsúlyozta: „Egyértelmű utalás a Rerum novarum pápájára, az Egyház modern társadalmi tanításának eredetére. Nyilvánvalóan ez nem egy véletlenszerű utalás a férfiak és nők életére, munkájára – a mesterséges intelligencia által meghatározott korban is.”

A szentszéki szóvivő továbbá bejelentette, hogy május 9-én, pénteken délelőtt 11 órakor XIV. Leó pápa szentmisét mutat be a Sixtus-kápolnában a bíborosokkal együtt, amit élőben közvetítenek.

Május 11-én, vasárnap délben az új pápa elimádkozza a Regina Coeli Mária-imát a hívekkel a Szent Péter-bazilika központi loggiájáról. Május 12-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a vatikáni VI. Pál teremben találkozik a média képviselőivel.

Forrás: Vatikáni Rádió Facebook-oldala

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria