Krizosztom atya kelyhe ismét Újvidéken

Megszentelt élet – 2014. március 24., hétfő | 13:32

A Keresztény Értelmiségeik Szövetsége és a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör a második világháború utáni atrocitások 70. évfordulója alkalmából háromnapos koszorúzási körutat szervezett, melynek keretében ellátogattak az ártatlanul kivégzettek emlékhelyeihez – tudósít a VajdaságMa hírportál.

Az újvidéki ferences vértanúk emlékhelyénél március 22-én rótták le kegyeletüket. A ferences templomban Harmath Károly, jelenlegi ferences házfőnök ismertette a két vértanú – Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf életútját és a rendház történetét. „Ez az intézmény jelenleg a vajdasági egyház egyik legaktívabb intézménye – emelte ki Hatmath Károly –, ami az ősi keresztény tapasztalatnak is köszönhető, miszerint a vértanúk vére a kereszténység magja.”

A szentmisét Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének az elnöke celebrálta. Beszédében rámutatott a vértanúság értékére és többek között az újvidéki ferences vértanúk áldozatának jelentőségére. A szentmise végén – amelyen a Kapisztrán Ferences Ifjúági Kórus énekelt – a KÉSZ képviselői elhelyezték a koszorút a vértanúk emlékhelyén, majd Matuska Márton író tárta a szép számú jelenlévő elé az 1944-es vérengzések és megtorlások kegyetlenségét és azok kihatását a vajdasági magyarság lelki állapotára.

Az újvidéki ferences rendház rendezvénysorozattal emlékezik meg Krizosztom és Kristóf atya vértanúságáról. A KÉSZ vezetőinek a zarándoklata ennek a nyitánya volt. Erre az alkalomra hozták el Budapestről az anyaországi zarándokok azt a kelyhet, amelyet Krizosztom atya, a rendház vértanúvá lett első házfőnöke használt. Az értékes ereklye húsvétig marad Újvidéken, majd Szabadkára, onnan pedig azokra a helyekre folytatja vándorútját, ahol további öt ferences vértanú élt. Október utolsó hétvégéjére újra visszakerül Újvidékre; ekkor tartják a záró rendezvényt. A nyár folyamán alkotótábort rendeznek a vértanúság témájáról, s megjelenik a rendház történetét bemutató könyv.

Újvidéken a délvidéki területek 1942-es visszacsatolása után telepedtek le a magyar ferencesek. A kolostor házfőnöke a korábban az amerikai magyarság körében működő, majd a Don-kanyart is megjárt Körösztös Krizosztom volt. A szerb kommunista partizánok 1944-es előretörése miatti veszélyt látva, a rend budapesti vezetése többször felajánlotta számára a hazatelepülést, ő azonban az utolsó pillanatban is azt mondta: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” A szerb csapatok 1944. október 23-án értek Újvidékre, ahol azonnal összegyűjtötték és barakkba hajtották a magyar férfiakat. A ferencesek itt napokon át gyóntatták, vigasztalták a híveket. Október 27-én Krizosztom atyát több férfival együtt egy szomszéd barakkba terelték azzal, hogy a nap folyamán hazaengedik őket. Ehelyett másnap katonazene mellett hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal ütötték a foglyokat. Krizosztom atya az ütlegelésbe belehalt.

Az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf 1944 elején érkezett Újvidékre, azért, mert – saját bevallása szerint – vértanú akart lenni Krisztusért. A tanúk elmondása szerint: amikor csak tehette, a rabokkal beszélgetett, tartotta bennük a lelket, mindenki szerette. Rendtársával, Kamarás Mihállyal és más rabokkal együtt november elsején elhajtották Pétervárad felé. Napközben meneteltek. Éjszaka a ferencesek gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést, miközben fogvatartóik bántalmazták őket. A papokat különös kegyetlenséggel ütötték. Kristóf atya a verésektől elájult. Utolsó szavai ezek voltak: Sic debuit esse – vagyis így kell ennek történnie. A katonák teherautóra dobták, és Indijja község határában agyonlőtték.

A két újvidéki ferences vértanú földi élete idén hetven éve fejeződött be. Rendtársuk, Kamarás Mihály túlélte az eseményeket, és 2013-ban adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az ő tanúsága szerint is rendtársai vértanúk, mert a hit elleni gyűlölet áldozatai lettek. Öt más rendtársukkal közös boldoggáavatási perük immár Rómában, a Szenttéavatási Kongregációnál van - tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.

Magyar Kurír