Lássuk meg embertársainkban Istent – Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Pozsonyban

Külhoni – 2021. november 21., vasárnap | 10:02

A sokéves hagyománynak megfelelően november 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén idén is a pozsonyi Kék templomban gyűltek össze a helyi és környékbeli hívek. A kedvelt szent tiszteletére emelt pozsonyi templomban évente egyszer, ezen a napon van magyar nyelvű szentmise.

Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkész köszöntőjében kiemelte, a közös ima a lélek balzsama.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Kozma Péter veskóci származású újmisés minorita volt. Szentbeszédében hangsúlyozta, életünkben állandóan válaszút elé érkezünk; vagy a szeretetet választjuk az evangéliumi nagy elvárások szerint, vagy hagyjuk magunkat sodortatni az árral.

Szent Erzsébet példája abban erősíthet meg mindannyiunkat, hogy minden pillanatban, újra és újra a szeretet mellett döntsünk, embertársainkban meglátva Istent.

A szentmisén a zenei szolgálatot a gútori énekkar adta. Molnár Tamás záró szavaiban utalt a rózsaszálakkal körülvett kenyérre, amely az áldozati adományok részeként került az oltárra. Arra biztatott, hogy az imádság rózsái és a megtört kenyér szeretetcselekedetei jellemezzék életünket a közelgő advent idején, és minden nehéz időszakban.

A szentmise Kozma Péter újmisés áldásával és a himnuszokkal zárult.

Szöveg: Bertha Éva

Fotó: Pozsonyi Magyar Főlelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria