Lengyelországban tíz apácát avattak boldoggá – A háborús erőszak vértanúi voltak

Kitekintő – 2022. június 14., kedd | 14:32

Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa szentmisét mutatott be Wrocławban tíz lengyel apáca boldoggá avatása alkalmából. A szerzetesnők idősekről, betegekről és gyerekekről gondoskodtak, és 1945-ben szovjet katonák a hit elleni gyűlöletből ölték meg őket. Ferenc pápa tiszteletét fejezte ki tanúságtételük előtt a vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával.

A Szent Erzsébet Nővérei Kongregációhoz tartozó tíz szerzetesnő idősekről, betegekről és gyerekekről gondoskodott, és hűek maradtak tisztasági fogadalmukhoz és hivatásukhoz. A Vörös Hadsereg katonái gyilkolták meg őket 1945-ben. Boldoggá avatásukra június 11-én került sor a lengyelországi Wrocław katedrálisában. A szentmisét a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, Marcello Semeraro bíboros mutatta be, aki vértanúságukat a jelenlegi ukrajnai helyzethez hasonlította. „Ezeknek a nővéreknek az egész élete önmaguk valódi odaajándékozása volt a betegek, a kicsinyek, a szegények és a leginkább rászorulók szolgálatának. Önzetlen szeretetük olyan hősies volt, hogy úgy döntöttek, nem menekülnek el az 1944 végétől közeledő Vörös Hadsereg elől. Mindezt annak ellenére tették, hogy hallották hírét a katonák brutalitásának és a Kelet-Poroszország lakói ellen elkövetett atrocitásoknak” – mondta Semeraro bíboros homíliájában.

A vasárnapi Úrangyala imádság után Ferenc pápa lerótta tiszteletét a tíz nővér előtt. „Bár tisztában voltak azzal, hogy milyen veszélyek fenyegetik őket, ezek a szerzetesnők az általuk gondozott idős és beteg emberek mellett maradtak. Krisztusba vetett hitük példája segítsen mindannyiunkat, különösen a világ különböző részein üldözött keresztényeket, hogy bátran tanúskodjunk az evangéliumról.” Majd tapsot kért az új boldogok tiszteletére a Szent Péter téren egybegyűlt hívektől.

Semeraro bíboros hangsúlyozta, hogy a tíz Erzsébet-rendi nővér vértanúsága az erőszakot, a kegyetlenséget és a gyűlöletet juttatja eszünkbe, amely most Ukrajnát sújtja. Megjegyezte, hogy az önzetlen szeretet és a mások iránti törődés gesztusai békét építenek, és válaszként szolgálnak a háborúban megjelenő erőszakra. A most pusztító háborúval szemben a bíboros kitartó imára buzdított az új boldogok közbenjárására. „Az ő közbenjárásuk által kérjük az Urat, hogy a világból soha többé ne hiányozzon a nőiség tisztelete, a férfi és nő méltóságának egyenlősége és az anyaság védelme. (...) Ma kiváltképpen ajánljuk oltalmukba az ukrán népet, az elvándorlókat és béketörekvésünket.” A prefektus felidézte Ferenc pápa szavait, amelyekben köszönetet mondott a lengyeleknek, hogy elsőként támogatták Ukrajnát azzal, hogy „megnyitották határaikat, szívüket és otthonaik ajtaját a háború elől menekülő ukránok előtt”.

* * *

A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációját (CSSE) 1842-ben alapították Nysában, Felső-Sziléziában, Lengyelországban. Elhivatottságukat Isten dicsőítésében és az ő országának építésében való tevékenységben valósítják meg a következő módon: az evangéliumi tanácsok szerinti élet; a szegények, betegek és idős emberek szolgálata; a gyerekek és fiatalok keresztény nevelése által, a felnőttek hitoktatásában. Rendjük karizmájához hűen Isten országát a mai világ igényeit figyelembe véve szolgálják. Nyitottak az új feladatokra, melyek mindenkor az idő és a hely körülményeitől függnek, s amelyeket az Egyház rájuk bíz: „Hivatásunk a betegeknek és szenvedőknek nyújtandó segítség, mindig és mindenhol.”

Az Erzsébet-rendi nővérek hangsúlyozzák, hogy a tíz szerzetesnővér boldoggá avatása a szovjet hadsereg által 1945-ben megtámadott és megölt összes apáca tragikus haláláról való megemlékezés. Becsléseik szerint kongregációjukból több mint száz nővér halt meg hasonló körülmények között.

A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja jelenleg tizenkilenc országban van jelen Európa, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika területén. Mintegy ezer rendtag szolgál kórházakban, óvodákban, iskolákban és plébániákon. A nővérek közösségi házakat, idősotthonokat, árvaházakat, oktatási intézményeket és bentlakásos iskolákat vezetnek.

Az Egyházban minden évben május 11-én ünneplik Paschalis Jahn nővér és társai, a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja vértanúinak liturgikus emléknapját.

A tíz új boldog: Maria Paschalis Jahn, a szeretettel teli szívű; Melusja Rybka, az erős nő; Edelburgis Kubitzki, az evangéliumi szegénység példája; Adela Schramm, a körültekintő szűz; Acutina Goldberg, az igazságszerető; Adelheidis Töpfer, a hit példaképe; Felicitas Ellmerer, mindvégig engedelmes; Sabina Thienel, a bizalommal teli tekintetű; Rosaria Schilling, a bűnbánatban megerősödött; Sapientia Heymann, a bölcs szűz.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria