Leó pápák az Egyházban

Ő az első észak-amerikai pápa, de nem az első angol anyanyelvű, hiszen IV. Adorján (Nicholas Breakspear, 1154–1159) Angliából érkezett, és nem is az első ágostonos szerzetes: legutóbb IV. Jenő pápát (Gabriele Condulmer, 1431–1447) adta a rend az Egyháznak és a világnak. A névválasztás – Leó magyarul oroszlánt jelent – tehát nem ezzel függ össze. Kik voltak tehát Leó pápák az Egyház története során?

I. (Nagy Szent) Leó pápa (440–461) és egyháztanító

Itáliában, Toszkána területén született. Kiváló képességgel, teológiai tudással, diplomáciai érzékkel rendelkezett. Hamar Rómába hívták, ahol a pápák szolgálatába állt. Pápaként gyakran beszélt a péteri szolgálatról. Határozottan fellépett a különböző tévtanítások ellen, fontos volt számára az egyházfegyelem, és kiállt a hit, a liturgia tisztasága mellett. Az ő idejében hívtak össze Efezusba egy zsinatot, amelyet Leó egyszerűen rablózsinatnak nevezett. A zsinat ugyanis a pápai követek tiltakozása ellenére a monofizita eretnekség képviselőinek adott igazat. A kérdést végül a Kalkedoni (IV. Egyetemes) Zsinat tisztázta 451-ben. Leó a béke pápája is volt: 452-ben az ő szavára fordult vissza Attila hun serege, amely Róma felé tartott; megkímélték Rómát és békét kötöttek a bizánci birodalommal. Leónak erre a tettére emlékeztet ma is Raffaello egyik freskója a vatikáni Apostoli Palota stanzáiban. Leó három évvel később pedig Geiserich vandál királyt bírta rá, hogy ne égesse fel az Örök Várost. Leó pápát a római Szent Péter-bazilikában temették el, ahol a nagy pápa tiszteletére szentelt oltár felett 1653-ra készült el az a monumentális, carrarai márványból faragott márvány dombormű, amely Attilával történt híres találkozását ábrázolja.

(Szent) II. Leó pápa (681–683)

Minden bizonnyal Szicíliában született, bencés szerzetes volt. Ő fogadta el a III. Konstantinápolyi (VI. Egyetemes) Zsinat (680-681) határozatait. Ez a zsinat mondta ki, hogy Krisztusban egyszerre jelen van az isteni és az emberi természet, továbbá levelekben tájékoztatta a nyugati világ püspökeit a zsinat döntéseiről. Ő vezette be a szentmise liturgiájában a békecsókot.

(Szent) III. Leó pápa (795–816)

Rómában született, szintén bencés szerzetes volt. Buzgó hittel és nagy tudással rendelkezett. Elődje komoly feladatokkal bízta meg, bíborossá is megtette; annak halála után szinte azonnal pápává választották. A római arisztokrácia egy része nem nézte jó szemmel működését, illetve közeledését I. (Nagy) Károly frank király (768-814) birodalmához, ezért egy sor hamis vádat emeltek ellene, 799-ben pedig sikertelen merényletet is elkövettek a pápa ellen a római San Silvestro in Capite-templom kapujában. III. Leónak menekülnie kellett, végül Paderbornban, Károly udvarában talált ideiglenesen menedéket; ő koronázta császárra Károlyt 800 karácsonyán Rómában, a Szent Péter-bazilikában.

(Szent) IV. Leó pápa (847–855)

Római születésű bencés szerzetes, akit tudása és tisztessége miatt nagyra becsültek. Elődje bíborossá tette, személyes tanácsadója volt. Pápaként a szaracénok támadásától védte Rómát és a Pápai Államot: kijavíttatta a római városfalakat, megerősíttette a városkapukat, és újraépíttetett tizenöt tornyot. Ő vetette körül fallal a Vatikáni dombot, de a külvárosokat is megerősíttette; a Vatikán mellett elterülő római városrész, a Leóváros róla kapta a nevét. Az egyesült keresztény flotta végül az ostiai csatában győzte le muzulmánokat 849-ben. Raffaello több vatikáni freskója IV. Leónak állít emléket; ezek közül az egyik, A Borgo égése annak a csodának, mely szerint a pápa imája és áldása mentette meg az Örök Várost a teljes pusztulástól egy borzalmas tűzvész idején.

V. Leó pápa (903–904)

Az Egyház sötét évszázada, a saeculum obscurum pápája. Róma környékéről származott, bencés. Rövid, úgy negyvennapos pápaságáról nem sok maradt fent. Trónjáról elűzték, erőszakos halált halt.

VI. Leó pápa (928)

Egy előkelő római család sarja. Bíboros volt, amikor megválasztották. A Leó nevet viselő elődjéhez hasonlóan ő is a sötét korszakban volt pápa, a nagy hatalmú Marozia (itáliai királyné 932–936 körül) befolyása alatt. A feljegyzések szerint mindössze hét hónapig és öt napig ült Szent Péter trónján.

VII. Leó pápa (936–939)

Rómában született, a Szent Sixtus-templom presbiter bíborosa, illetőleg feltehetőleg bencés is volt. A várost akkor uraló II. Alberik nyomására választották pápává, aki Róma hercegének (932–954) nevezte magát és Marozia királyné fia volt. Elődje XI. János pápa (931–935/936), Marozia és III. Szergiusz pápa (904–911) gyermeke. VII. Leó a források szerint nem akart pápa lenni. Az Egyház sötét korszakában kellett betöltenie a pápai hivatalt. Támogatta az ekkor zajló clunyi reformokat, amelyek célja a szerzetesség megújulása volt. A béketeremtő pápák közé tartozik, Odó clunyi apát segítségével igyekezett békét közvetíteni az egymással harcoló II. Alberik és Hugó itáliai király (926–947) között.

VIII. Leó pápa (963–965)

Egy jómódú római család sarja. Elődjét, XII. János pápát (Ottaviano dei conti di Tuscolo, 955–963, 964), II. Alberik herceg fiát I. Ottó német-római császár (962–973) tette le egy római zsinaton. Helyére került Leó, aki ekkor még laikus volt. A rómaiak nem fogadták szívesen, fellázadtak ellene, így letett elődje egy 964-ben néhány hónapra vissza tudott térni. Ő azonban meghalt, helyére a rómaiak V. Benedeket választották, aki 32 nap után lemondott: császári segítséggel újra Leó került a pápai trónra.

(Szent) IX. Leó pápa (Bruno von Egisheim-Dagsburg, 1048–1054)

Grófi családba született a mai Franciaország területén. Eddig ő az egyetlen elszászi pápa, és minden bizonnyal ő volt az első, aki járt Magyarországon. Művelt, okos és jámbor ember hírében állt. Toul püspöke, a clunyi reformok híve, és harcolt a visszaélések ellen. Pápasága alatt csak a húsvétokat töltötte Rómában, amikor szinódusokat tartott. Az 1048-as húsvéti zsinaton megerősítette a papi cölibátus intézményét. Sokat utazott, apostoli útjai nagy tekintélyt hoztak a pápaság intézményének. IX. Leó 1052-ben III. Henrik császár (1046–1056) pozsonyi táborába ment, hogy békét közvetítsen a császár és I. András magyar király (1046–1060) között. 1053-ban normannok fogságába esett. Végül békét kötöttek egymással, de a hat hónapi fogság annyira megviselte az egyházfőt, hogy nemsokára elhunyt.

X. Leó pápa (Giovanni di Lorenzo de’ Medici, 1513–1521)

A firenzei, hatalmas Medici család sarja, aki 13 éves korától viselte a bíbort. Pápa 37 évesen lett. Az V. Lateráni (XVIII. Egyetemes) Zsinatot (1512–1517) még elődje hívta ugyan össze, de ő fejezte be. A művészetek mecénása, ő karolta fel az új Szent Péter-bazilika építését. Pápasága alatt tört ki a reformáció, és ő közösítette ki 1521-ben Luther Márton ágostonos szerzetest.

XI. Leó pápa (Alessandro di Ottaviano de' Medici, 1605)

Ugyancsak a Medici család sarja. Előbb Firenze követe a pápai udvarban, majd előbb Pistoia püspöke, majd Firenze érseke. Bíboros 1583-tól. Pápasága mindössze huszonhét napig tartott, hetvenéves korában hunyt el.

XII. Leó pápa (Annibale Francesco Clemente Melchiore Girolamo Nicola della Genga, 1823–1829)

A Pápai Állam területén született, grófi családba. Della Genga 1790-ben figyelmet keltett egy, a Sixtus-kápolnában elmondott tapintatos beszédével, amellyel az akkor elhunyt II. József német-római császárról (1765–1790, magyar király 1780-tól) emlékezett meg. Hamarosan címzetes érsek, luzerni, majd kölni nuncius. Őt küldték a párizsi békekonferenciára 1814-ben. Bíboros két évvel később lett. A pápa római általános helynöke 1820-tól, majd a következő évtől a Santa Maria Maggiore-bazilika főpapja is. Elkötelezett volt a Pápai Állam reformja iránt. Az ő idejében került sor az 1825-ös szentévre, amely a háborús időszakok és nehézségek következében 19. század egyetlen rendes jubileuma lett. Konzervatív nézeteket vallott, fellépett a titkos társulások és különböző mozgalmak ellen, egyben úgy tűnik, nagy gyanakvással szemlélte a 19. században virágzó tudományt, amelyet a felvilágosodás szelleme táplált.

XIII. Leó pápa (Gioacchino Pecci, 1878–1903)

Grófi családba született, a Pápai Állam területén. Diplomáciai pályára lépett. Beneventóban volt delegátus, majd Spoletóban, illetve Perugiában. Ezt követően brüsszeli nuncius, majd Perugia püspöke. Bíboros 1853-tól, 1877-től camerlengo. Az 1878-as konklávét megelőzően a római Falconieri-palota második emeletén lakott – ott, ahol ma a Pápai Magyar Intézet (PMI) helyiségei találhatóak. Innen indult a pápaválasztásra. A PMI emeleti bejárata fölött erre ma emléktábla emlékezteti az arra járót. Huszonöt éven át ült Szent Péter trónján egy olyan időszakban, amikor a pápa Róma 1870-es megszállása és azt követő politikai helyzet megoldatlansága következtében a Vatikán foglyának tekintette magát. Politikus alkat volt, kereste az egyensúlyokat. Németországban ekkor dúlt a Kulturkampf, ahol diplomáciai sikereket ért el, továbbá a világ számos országával kötött konkordátumot. Franciaországgal és Olaszországgal azonban nem tudott sikeres politikát folytatni. Teológiai műveltsége, képességei és látóköre lehetővé tették, hogy az Egyház belső életét megerősítse. Nevéhez fűződik a Rerum novarum kezdetű enciklika (1891), amely mindmáig az Egyház szociális tanításának alapját képezi.

XIV. Leó pápa (Robert Francis Prevost, 2025-től)

Az első észak-amerikai pápa, 69 éves ágostonos szerzetes, de hosszú időt töltött Peruban. Kánojogot végzett, volt rendjének általános elöljárója, megyéspüspök, majd 2023-tól a Püspöki Dikasztérium prefektusa. Sokrétű tapasztalatokkal rendelkezik. Elkísérte Ferenc pápát magyarországi apostoli útjára.

*

A különböző Leó pápák különböző módon váltak Isten eszközeivé. Imáinkkal kísérjük XIV. Leó pápát most kezdődő péteri szolgálatában, hogy mindazokat a jó tulajdonságokat és jó döntéseket egyesítse magában, amelyekben elődei kitűntek és maradandó jót alkottak „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára”.

Szerző: Tóth Tamás

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír