Letölthető a 2018-as ökumenikus imahét segédanyaga

Hazai – 2017. december 4., hétfő | 9:02

2018-ban január 21. és 28. között kerül sor a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahétre. Segédanyagát ez alkalommal a karibi keresztény testvérek állították össze a következő mottóval: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6).

Az országos nyitó istentisztelet 2018. január 21-én, vasárnap 19 órakor lesz a Szent István-bazilikában. Szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, igét hirdet Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnöke. A liturgiában szolgálnak a MEÖT tagegyházainak vezetői.

Az ökumenikus imahét tematikáját minden évben az istentiszteletek liturgiájában is szeretnék megjeleníteni, ezért a segédanyagban a 2018-as imahétre is több dolgot javasolnak az egységért imádkozó közösségeknek. Kérik, hogy az imádkozók a Bibliát a templom, illetve a gyülekezeti helyiség kitüntetett pontján helyezzék el, és az istentisztelet során ebből olvassák fel a szentírási szövegeket.

Szükség van még három láncra is, amelyeket a szolgálattevők hoznak, majd a Biblia mellé helyeznek. A láncok a rabszolgaság, az emberi méltóságtól való megfosztottság és a rasszizmus szimbólumai, emellett a bűn jelképei is, amely elválaszt minket Istentől és egymástól. Később az istentisztelet során a rabszolgaságot jelképező lánc emberek alkotta élő lánccal helyettesíthető, amely kifejezi a lelki közösség kötelékeit, illetve a közös fellépést a modern rabszolgaság és az emberi méltóságtól való megfosztottság minden formája ellen. Az egész közösség bevonása ebbe a jelképes cselekedetbe szerves része az istentiszteletnek.

A karibi testvérek arra kérik a lelkipásztorokat, hogy e jelképekre hívják fel az együtt imádkozók figyelmét az istentisztelet elején, illetve a prédikáció során.

Az ökumenikus imahét anyaga letölthető a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapjáról az alábbi linken.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria