Magyar kórus lépett fel a moszkvai katolikus székesegyházban

Külhoni – 2018. szeptember 13., csütörtök | 9:41

A székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet augusztus 19-én a moszkvai katolikus székesegyházban, a Szeplőtelen Fogantatás-katedrálisban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az előadás, melyen közel ötszázan vettek részt, a Magyar Hazánk, te jó anya kezdetű énekkel kezdődött, amellyel a magyar államalapításra és Szent István királyra emlékeztek. A katedrálisban a művek hangulatához illő fényjátékot vetítettek, az érdeklődők pedig a világhálón is követhették a koncertet.

Az egyhetes oroszországi koncertturné alkalmával a kórus több katolikus és ortodox templomban is fellépett. Kiemelkedő esemény volt, hogy Hilarion metropolita templomában is énekelhettek. Az ortodox főpap íróként, zeneszerzőként és karmesterként is ismert, egy kórusműve a koncert műsorában  is szerepelt. A főpap a végén magyarul köszönte meg a koncertet, és külön fogadta a kórus karnagyát.

„Nagy megtiszteltetésben volt részünk, emellett engedélyt kaptunk, hogy Hilarion metropolita egyik oratorikus művének magyarországi bemutatójára a Vox Mirabilis Kamarakórus előadásában kerüljön sor – ez a lehető legnagyobb elismerés!” – mondta Zemlényi Katica, a kórus karnagya.

Forrás és fotó: Vox Mirabilis Kamarakórus

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria