A Magyar Örökség díjas Budavári Mátyás-templom Ének- és Zenekarának és karnagyának méltatása

Magyar Örökség díj a Budavári Mátyás-templom Ének- és Zenekarának és karnagyának, Tardy Lászlónak

A Budavári Nagyboldogasszony, közismertebb nevén a Mátyás-templom Ének- és Zenekara hazánk legtöbbször fellépő templomi együttese. Tevékenységének középpontjában mindenkor a vasárnapi és ünnepi nagymisék zenei feladatainak ellátása állt és áll ma is.

Az énekkar létszáma 50-60 fő, a zenekarban játszók száma a művektől függően 25-45 között mozog. Mindkettőt jól képzett ének- vagy zenetanárok, hivatásos muzsikusok, valamint az egyházi zenét szerető amatőrök alkotják, akik szabadidejük komoly részét áldozzák a templom és a szent zene ügyéért. A vasárnap délelőtt 10 órakor tartott ünnepélyes, latin nyelvű nagymisén évente 20-25 alkalommal hangzanak fel zenekaros misék, az énekkar a többi vasárnapon Hock Bertalan orgonaművész közreműködésével szerepel. A vasárnapi miséken kívül az együttes más alkalmakkor is énekel: nagyheti és más ünnepi szertartásokon, egyházzenei hangversenyeken, esküvőkön, temetéseken, gyászmiséken. Fellépéseik száma évente 70 és 80 között mozog.

A Budavári Nagyboldogasszony-templom Ének- és Zenekara, amely Magyarország legrégebbi zenei együttese, 1688-tól folyamatosan működik, múltja azonban régebbi korokba, a török hódoltság előtti időkre nyúlik vissza. A Boldogasszony-templom zenei élete már a középkorban is magas színvonalon állott. Nem csupán feltételezések, hanem dokumentumok is alátámasztják, hogy az egyházi zenét a templomban már a XIV. és a XVI. század között is világszínvonalon művelték. A török hódoltság megállította ugyan a fejlődést, de a Budavár visszafoglalása után, 1686-ban kezdődő jezsuita korszakban a templom szomszédságában létesített rendház, gimnázium és főiskola megfelelő hátteret jelentett a liturgikus és zenei élet újjászervezéséhez és magas szinten tartásához. 1688 húsvétján már „zenés misét” tartottak a templomban. A jezsuita rend feloszlatása után Buda város gondoskodott a zenei élet fenntartásáról és fejlesztéséről is. A templom zenei élete megváltozott: a fiú énekeseket a XIX. század folyamán a szoprán és alt szólamokban női énekesek váltották fel, a zenekar gerincét olyan muzsikusok adták, akik a mai értelemben véve már hivatásos zenészeknek tekinthetők. A templom zenei életében jeles nap volt 1867. június 8-a: ekkor hangzott fel először Liszt Ferenc Koronázási miséje. A XIX. és a XX. században három jelentős személyiség vezette az együttest: Vavrinecz Mór, Sugár Viktor és Bárdos Lajos. Bárdos 1942-től 1962-ig tartó karnagyi működése idején fokozatosan megváltoztatta a repertoárt: megszüntette a zenekaros misék korábbi egyeduralmát, az ünnepi miséken előtérbe került a gregorián ének és az egyházi népének, a klasszikus polifónia és a 20. századi magyar mesterek zenéje is. A templom az új magyar egyházzene legfontosabb műhelye lett.

Az ének- és zenekar jelenlegi vezetője Tardy László, hazánk egyik legjelentősebb egyházzenésze. Munkássága szorosan összefonódik a Mátyás-templom történetével, hiszen 40 éve, 1966 óta látja el a karnagyi és a kántori szolgálatot. Egyházzenei tevékenysége azonban ennél sokkal szélesebb körű: kántortovábbképzőn és karnagyképzőn tanít, tanulmányokat ír, kiadványokat szerkeszt (többek között az ő nevéhez fűződik az Éneklő Egyház énekgyűjtemény szerkesztése is). Hosszú idő óta az Országos Magyar Cecília Egyesület társelnöke, a Semmelweis Egyetem Kamarazenekarának karmestere és a Központi Szeminárium énektanára. E tevékenységei során szorosan együttműködik a katolikus egyházi vezetőkkel, püspökökkel, papokkal. Véleménye, szava számukra is döntő egy-egy kérdésben.

Mátyás-templomi állását nehéz időkben foglalta el. Munkája egybeesik az egyház II. Vatikáni Zsinat utáni megújulásával, a liturgia átalakulásával. Zeneakadémiai és teológiai képzettsége, tudományos felkészültsége és széles látóköre nyomán folytatódtak azok a nemes liturgikus és zenei hagyományok, amelyeket a nagy elődök az évszázadok során teremtettek. Tardy László éberen őrködik azon, hogy a liturgia részei az értékes egyházi zenei stílusok és műfajok maradjanak. E téren is a Bárdos Lajostól örökölt hagyományokat folytatja. Kitartása, szeretete, hűsége hosszú évtizedek óta egyben tartja együttesét. Ez egyfelől a karnagy rendkívüli igényességének, precizitásának és türelmének köszönhető. Bámulatos az az aprólékos műhelymunka, ahogy próbáin biztos hallása és irányító keze segítségével a legnehezebb zenei megoldásokra is képessé teszi együtteseit. Másfelől az ének- és zenekar a szent zene szolgálata mellett egyfajta szellemi-lelki közösség is, amelynek állandó megújítója és táplálója a karnagy. E képessége elsősorban rendíthetetlen és mély hitéből, Isten iránti elkötelezettségéből, valamint a legfőbb isteni parancs, az embertársak iránti szeretetéből fakad. Szeretetének kisugárzása, személyiségének derűje összekovácsolja a rábízottakat és visszaárad rá. Nagy tisztelet övezi kórusának és zenekarának körében. Mindezen erényeket a laudátor személyesen tapasztalhatja immár 30 éve.

Tardy László munkássága azonban nemcsak Budavár zenei életére van nagy hatással, országosan nemcsak katolikus egyház, hanem más felekezetű egyházak körében, sőt nemzetközi szinten is figyelik és értékelik tevékenységét.

A Mátyás-templom Ének- és Zenekara és karnagya, Tardy László a magyar szellemi élet jelentős képviselői. A Magyar Örökség díjra érdemesnek tartom őket.

Budapest, 2006. december 9.

Mohay Miklós