Még csaknem százezer imádkozó hiányzik az egymillióhoz

Hazai – 2006. január 18., szerda | 8:54

Ismeretes, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás egy alkalommal kijelentette: ha van Magyarországon egymillió imádkozó ember, akkor nem kell félteni a magyarság jövőjét.

A Mindszenty Alapítvány ennek jegyében indította el imamozgalmát, a Vértanúink–Hitvallóink című, a szentté avatásokról hírt adó, negyedévente megjelenő folyóirat hasábjain. A lap felelős szerkesztője, P. Szőke János szalézi szerzetes, Mindszenty József és más magyar vértanú–hitvalló boldoggá avatásának posztulátora a Magyar Kurírnak elmondta: folyamatosan érkeznek jelentkezések, már 907 171 imádkozó van.

Szőke atya szeretné, ha 2006. október 23-ára, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára összegyűlne az egymillió imádkozó. Ehhez kéri a plébánosok és a plébániai egyesületek vezetőinek segítségét, hogy a templomokban szóban vagy plakátokon hirdessék a híveknek ezt a kezdeményezést. Csatlakozhatnak az imamozgalomhoz mindazok a személyek, akik a gondolatot magukévá teszik; azok a már meglévő hitbuzgalmi csoportok (pl. Rózsafüzér Társulatok, Fatimai Imacsoport, Oltáregyletek és egyéni jelentkezők), akik már célkitűzéseiknek megfelelően imádkoznak, de az engesztelés szellemét is magukévá teszik.

Kifejezett imaszöveg nincs előírva. Erre a célra a mindennap végzett imáinkat is fel lehet ajánlani. Jelentkezni lehet a Vértanúink–Hitvallóink folyóirat
levélcímén: 1525 Budapest, 114. Pf: 131;
telefonon: +36-1-201-0979
faxon: +36-1-356-8200
vagy e-mailen: ungmind@vnet.hu

MK