Megáldották az új kórházi kápolnát Zalaegerszegen

Kishírek – 2016. október 13., csütörtök | 14:36

A közelmúltban vette fel a zalaegerszegi Zala Megyei Kórház Szent Rafael nevét. A névadási ünnep és az új kórházi kápolna megáldására október 6-án került sor.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen Halász Gabriella főigazgató szólt arról a két impulzusról, amely a kórháznak személyesebb elnevezést keresők gondolatait befolyásolta. Az egyik, hogy a kardiológiai fejlesztéssel párhuzamosan mód nyílt a kórházi kápolna kialakítására, a másik pedig, hogy néhány éve Ocsovai Grácián ferences szerzetes egy Szent Rafaelt ábrázoló szobrot adományozott az intézménynek.

Az intézmény főigazgatója rámutatott arra, hogy Szent Rafael gyógyító főangyal az úton lévők védelmezője is, oltalma tehát a gyógyuláshoz vezető úton is támaszt kínál.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte, a teljes felépüléshez a lelket is gyógyítani kell. Az újonnan kialakított kórházi kápolnáról szólva pedig kifejtette, nemcsak a betegek és hozzátartozóik számára lehet az ima és a fohász helye, hanem az orvosok és a dolgozók is támaszra lelhetnek falai között.

A beszédeket követően Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye kormányzója, valamint Hodánics Péter Csaba református és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész megáldották az Irgalmas Jézus-kápolnát.

Forrás: Zalai Hírlap Online

Fotó: Jézus Szíve ferences plébánia (Zalaegerszeg), Zalai Hírlap Online

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria