Megáldották a felújított salgótarjáni főplébánia-templomot

Hazai – 2021. szeptember 19., vasárnap | 20:04

Marton Zsolt váci megyéspüspök szeptember 18-án, szombaton ünnepi szentmise keretében áldotta meg a kívül-belül teljesen megújult, Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt főplébánia-templomot Salgótarjánban.

A főpásztor szentbeszédben kiemelte, hogy a templom az imádság háza, az egyéni és közösségi megszentelődés sajátos helye és alkalma.

Ez az ünnep legyen számukra is a szembenézés pillanata – buzdított Marton Zsolt püspök. – Mit jelent a templomunk, őseink szent helye; valóban az imádság háza-e?

Templomunk a közösség életének, újjászületésének, újjáépítésének forrása kell hogy legyen. A felújított templom megáldásának ünnepén ne feledjük, a templomban való közös imádság küldetést is jelent: építsük plébániai közösségünket és tegyünk tanúságot Krisztusról a világban – biztatta a híveket a főpásztor.

Az ünnepen részt vett és a szentmisét követően köszöntőt mondott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár; Becsó Zsolt országgyűlési képviselő; valamint Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere.

A polgármester beszédében kifejezte, milyen öröm, hogy a városi rang elnyerésének századik évfordulóját 2022-ben ünneplő Salgótarján egy megújított műemléképülettel lett gazdagabb.

Varga András plébánosa elmondta, a felújítási munkák legizgalmasabb része az volt, amikor feltárták a templom alatti kriptát, amelyben a templom egykori kegyura, az 1855-ben elhunyt Jankovich Antal és leánya, Luby Józsefné Antónia nyugszanak. Találtak további hét koporsót, amelyekben valószínűsíthetően további Jankovich családtagok nyugszanak. Emléküket márványtábla őrzi. A kripta az átépítések miatti alacsony belmagassága okán nem látogatható, de kutatható marad a későbbiekben.

A Jankovich család több birtokkal rendelkezett a Felvidéken, de ezeken a helyszíneken egyetlen családi kriptájuk sem maradt meg épségben a történelem viharai miatt, így a salgótarjáni különösen is értékes a család jelenleg Hollandiában és Pécsett élő tagjai számára.

*

A salgótarjáni főplébánia barokk templomát több lépcsőben újították fel: 2013-ban a teljes villanyhálózatot cserélték, 2017-ben a templom tetőhéjazata újult meg. 2018-tól három lépésben – a Modern Városok Program keretében, állami támogatással – a templom teljes külső és belső felújítása valósulhatott meg: az első két ütemben cserélték a padlóburkolatot és padokat, megújult a belső festés, restaurálták a freskókat; kiépítették az új hangtechnikát, megújult az orgona, és kialakították a téli kápolnát; a sekrestye és a szentély pedig korszerű padlófűtést kapott.

A külső felújítás során újjáépítették a lépcsőt és a támfalat, az érintett járdaszakasz rendbetétele is megtörtént. A most záruló utolsó ütemben a templom külső környezete újulhatott meg: megoldották a vízelvezetést, megújították a villámhárító rendszert, új járdaburkolat készült, kertészeti munkákat végeztek, sorompóval ellátott parkoló épült, és a templom külső megvilágítást kapott. A felújítást a Magyar Kormány és a Miniszterelnökség támogatása tette lehetővé.

Salgótarjánban a 14. század óta tudunk katolikus plébániatemplom működéséről.

A régi középkori templom helyére a 18. század második felében épült fel barokk stílusban a jelenlegi templom, amelyet több lépcsőben bővítettek: 1866-ban készült el a templom tornya; 1900-ban megtoldották a szentélyt, háromhajóssá alakították át, a torony mellé két kis tornyot építettek; 1914-ben a szentélyt kelet felé hosszabbították meg, továbbá sekrestyét és két oldalkápolnát építettek hozzá.

A freskókat 1974-ben Takács István mezőkövesdi művész festette.

A salgótarjáni főplébánia-templom búcsúját szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján ünneplik.

Forrás: Váci Főegyházmegye

Fotó: 3100.hu; Viskardi Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria