Megjelent az Új Ember 2023. február 5-i száma

Kultúra – 2023. február 1., szerda | 19:10

Az Új Ember idei hatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Gyertyaszentelő Boldogasszony és a megszentelt élet ünnepe alkalmából a szerzetesi hivatásról beszélgettünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorával, a budapesti Szent Szabina-kápolna és Bencés Tanulmányi Ház vezetőjével. Fehérváry Jákó bencés szerzetes 25 évvel ezelőtt tett örökfogadalmat. Az interjúban a szerzetesi közösségi életről így vall: „A közösségben huzamosan el kell viselnem a másikat. Évtizedeken keresztül újra és újra el kell fogadnom, hogy ő a testvérem, nem tudom megváltoztatni, és ezt neki is el kell fogadnia velem kapcsolatban. Ugyanakkor ott vannak az ünnepi pillanatok is, amikor felfénylik, hogy a közösségben Isten működik. Sokszor átéljük ezt a felemelő élményt a közös ünnepeinkben, a küzdelmekben, vagy amikor egy küldetésben együtt fókuszálunk egy célra. Ilyenkor néha hirtelen történik egyfajta átalakulás, transzfiguráció, amit csak Istennek tudunk tulajdonítani.”

Lapunkból megtudhatják, hogy a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia idén több országos munkaprogramot is indít. Egyrészt megvizsgálják a Biblia magyar fordításainak nyelvezetét és annak eltérését a köznyelvtől. Ezenfelül szeretnék széles körben közzétenni a Szentírás 222 imájának szövegét, arra kérve a fiatal és felnőtt oktatókat, hogy saját helyzetükre alkalmazva készítsenek ezekből parafrázist. A legjobb írásokat a média révén a szélesebb nyilvánosság elé tárnák. A harmadik munkaprogram keretében felmérést készítenének a 12 és 20 év közötti fiatalok körében a Biblia legnehezebb fogalmainak megértéséről, előkészítve ezzel egy fiataloknak szánt élő Biblia (elsősorban Újszövetség) szövegének megalkotását. Ezeket a témákat is érinti Benyik Györggyel, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatójával készült interjúnk.

Magyar nyelv és irodalom, valamint történelem tantárgyból teljes gimnáziumi tankönyvsorrá bővült a Szent Imre-tankönyvcsalád, amelynek legújabb tagja a magyarnyelv-tankönyv. Mitől katolikus ez az új kiadvány? Mi a magyar nyelv tanításának legfontosabb célja, és elérésében hogyan segítheti a tanárt a tankönyv? – Valaczka Andrással, a kiadvány főszerkesztőjével, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnáziumának igazgatójával beszélgettünk minderről.

A Mértékadó kulturális mellékletben Pallós Tamás Vizy Márton zeneszerzővel készített interjúját olvashatjuk annak kapcsán, hogy január 12-én a Madách Színházban Vízy Márton és Tóth Dávid Ágoston Én, József Attila című musicaljének immár századik előadására került sor. A zeneszerzővel folytatott beszélgetésben a költőről, versekről, műfajokról, színpadra kívánkozó, sokakat érintő élethelyzetekről és sorskérdésekről esik szó.

Veszprémben január 21-én nagyszabású produkciókkal kezdődött meg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat. A megnyitó hétvégéjén a Veszprémi Főegyházmegye is különleges lehetőséget kínált: szakemberek vezetésével exkluzív, „sisakos” túrák keretében nyújtott betekintést a jelenleg is zajló munkálatokba a várhegy három kiemelt helyszínén: az érseki palotában, a Szentháromság téren és a ferences templomban. Kollégánk tudósítását olvashatják a helyszínről.

Új Spielberg-film készült. „Korunk talán legismertebb hollywoodi rendezője idén megint ringbe száll a korábban már kétszer elnyert aranyszoborért, s mindent bevet, hogy meggyőzze az Amerikai Filmakadémia ítészeit: tiszta szívű gyermekhőst léptet fel, ámuló tekinteteket mutogat, kalandot fabrikál, mozivarázslatot csihol – s mindezt bőséges nosztalgiával tálalja. Az idei díjszezonra pozicionált A Fabelman család a rendező gyermek- és ifjúkorába röpít vissza minket, hogy két és fél órában meséljen egy, az ötvenes évek Amerikájában élő zsidó családról.” Filmkritika Paksa Balázstól a Nézőtér rovatban.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria