Megnyílt az út Pironio bíboros, az ifjúsági világtalálkozók megálmodója boldoggá avatásához

Ferenc pápa november 8-án fogadta kihallgatáson Marcello Semeraro bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusát és jóváhagyta a csodáról szóló rendelet közzétételét, megnyitva ezzel Pironio bíboros boldoggá avatását.

Edoardo Francisco Pironio argentin bíboros 1920-ban született Nueve de Julióban, olasz emigránsok gyermekeként, és 1998-ban halt meg Rómában. Nagy emberi kvalitású és mély lelkiséggel megáldott ember volt. Állandóan imádkozó édesanyja erős hitet adott neki, amely később a tanulással, olvasással és elmélkedéssel tovább erősödött. Személyiségét a remény és az öröm, valamint a Magnificathoz köthető máriás lelkület jellemezte. Atyai lelkipásztor volt, szelíd, barátságos, határozott, de megértő, munkájában fontos szerepet szentelt a személyes kapcsolatoknak. Számára a kapcsolatok voltak a legfontosabbak: barátságok építése és a másik növekedésének elősegítése a találkozáson keresztül. Különösen szerette a szegénységet, olyannyira, hogy az anyagi javaktól és a gazdagságtól elszakadva élt, mindig az alázat erényét gyakorolva. Közvetítői készsége, amely a Gondviselésre való ráhagyatkozás és a Krisztus követése szellemében élt élet eredménye, felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák medellíni ülésén 1968-ban.

1943-ban szentelték pappá. 1962-ben megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni Zsinat nyitó ülésén, majd a következő évben a szakértők közé nevezték ki. 1964-ben szentelték püspökké, szolgált több egyházmegyében is. A Mar del Plata-i egyházmegye főpásztora volt, amikor 1974-ben VI. Pál meghívta, hogy prédikáljon a Római Kúria lelkigyakorlatán, majd a Vatikánban különböző posztokon teljesített szolgálatot. VI. Pál pápa 1976-ban bíborossá nevezte ki. II. János Pál megerősítette a Szerzetesi Kongregáció prefektusaként. Különösen elkötelezett munkát végzett a szerzetesek zsinati szellemben való megújulásának előmozdítása és támogatása terén. 1984-től a Világiak Pápai Tanácsának elnökeként három prioritást választott: a képzést, a szeretetközösséget és a részvételt. A lengyel pápával összhangban elkötelezte magát az új egyházi mozgalmak előmozdítása és felismerése mellett, de szíve mindenekelőtt a fiatalokhoz húzott. Nevéhez fűződnek az ifjúsági világnapok találkozói, valójában ő volt az egyik megálmodójuk. Életének utolsó éveiben reménnyel vállalt a betegséget, szembenézve az egyre nagyobb szenvedéssel, amit felajánlott – mint írta – „az Egyházért, a papokért, a megszentelt életért, a világiakért, a pápáért és a világ megváltásáért”.

A szerdai audiencián Ferenc pápa három személy – Giuseppe Marrazzo, a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Eliswa (született Eliswa Vakayil) és Francesca Foresti (született Eleanora) – hősies erényeit is elismerte. Közülük ketten olaszok, Giuseppe Marrazzo, egy rogacionista pap és Francesca Foresti, egy ferences szerzetesnő, míg Eliswa nővér az indiai Kerala államból származott. A pápa döntése értelmében a boldoggáavatási folyamat következő lépéseként mindhármukat – akiket már Isten szolgájaként ismertek el – tiszteletreméltó címmel illethetik.

A dél-olaszországi Pugliából, paraszti családból származó Giuseppe Marrazzo atya elsősorban messinai apostolkodásáról ismert, a horvát kapucinus, Szent Leopold Mandić mintájára különösen is a gyóntatásnak szentelte magát.

Isten Szolgája, a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Eliswa (született Eliswa Vakayil) 1831-ben született az indiai Keralában (India) gazdag, nagyon vallásos földbirtokos családban. Özvegyként az imádságos és magányos életet választotta, a szegények gondozásának szentelte magát, és egy egyszerű kunyhóban élt. 1862-ben az olasz sarutlan karmelita atyával, Leopoldo Beccaróval együtt megalapította Kerala államban az első helyi kongregációját, a tereziánus kármelita nővérekét, akik a szegény és árva lányok oktatásának, valamint az elhagyottak és a rászorulók gondozásának szentelték életüket. Tevékenységével Eliswa anya hozzájárult a nők emberi és intellektuális helyzetének javításához a XIX. és XX. század fordulóján Indiában, az összetett társadalmi és vallási környezetben.

Maria Francesca Foresti a Ferences Örökimádó Nővérek Kongregációjának alapítója. 1898-ban Bolognában született, több mozgalmat és testvériséget alapított. Olyan próbálkozások voltak ezek, amelyek nem mindig jártak sikerrel. 1919-ben megosztotta Pio atyával azt az elképzelését, hogy a szemlélődő életnek szenteli magát, és különleges tisztelettel fordult az Eucharisztia felé. A katekizmus tanítása által a fiatalok nevelésének szentelte magát, engedelmes életre tanította őket, tiszteletben tartva mindenki szabadságát. Szívproblémák miatt rossz egészségi állapota következtében 55 éves korában elhunyt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír