A vers nem más, mint ajándék. „Ajándék a költő számára, akiben belső ihletből, vívódásból, örömből egyszer csak megfogan a gondolat, a rím, és megszületik a vers. Ajándék nekünk, akik elolvassuk, befogadjuk, átgondoljuk, átéljük, mert a vers formál. Így válik a szavalóverseny is az ajándékozás napjává. Nincs más teendő, mint hogy a versenyzők örömmel, nyitott szívvel osszák meg ezt az ajándékot, mi pedig hagyjuk magunkat megajándékozni” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Tóth László hitoktatási referens, plébános a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által meghirdetett szavalóverseny döntőjét.
Tóth László tolmácsolta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök üdvözletét, aki egyéb feladatai miatt nem tudott jelen lenni a megnyitóünnepségen, majd köszöntötte a szavalóverseny szervezőit, a zsűritagokat, a családokat és nem utolsósorban a versenyzőket.
Az egyházmegyei szavalóverseny elődöntői az esperesi kerületek hat helyszínén zajlottak, mintegy háromszáz gyermek részvételével.
A döntőbe jutottak közül voltak, akik a karantén miatt csak videón tudták beküldeni a szavalatukat. A megmérettetés itt is négy korcsoportban zajlott: óvodások, 1–2., 3–4. és 5–8. osztályosok.
A zsűri tagjai voltak: Pankotai József nyíregyházi plébános; Románné Szakolczai Mária magyar–ének szakos tanár; Gerhes József egyházmegyei hitoktatási koordinátor; Ujjné Petró Teréz hittanár; Tolnai Tímea hittanár; Soltész Béla kántor, karnagy, ének–magyar–hittan szakos tanár; Szupkay-Papp Mária magyar nyelv és irodalom, dráma tagozatos tanár; Kovácsné Török Tímea magyar–hittan szakos tanár.
A szavalóverseny főszervezője Kardos György hitoktató volt.
A verseny kezdetén a társszékesegyház ifjúsági gyermekszkólája tette meghittebbé a rendezvényt, akik külön erre az alkalomra állították össze repertoárjukat.
Az egyházmegyei szavalóverseny eredménye ITT olvasható.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Kovács Ágnes, László Krisztián
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







