Megújul a pécsi Szent Mór Iskolaközpont

Hazai – 2017. május 3., szerda | 12:35

Modern tornatermet kap az intézmény, és az eszközbeszerzéseken túl teljes épület-felújításra is sor kerül az 1,247 milliárd forintos uniós pályázati forrásból.

Az Európai Unió 1,247 milliárd forintos támogatásával megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Pécsi Egyházmegye fenntartásában álló Pécsi Szent Mór Iskolaközpont jobb infrastrukturális környezetben biztosíthatja diákjai számára a mindennapi testnevelés órákat és javulnak a természettudományos és művészeti képzés feltételei is.

„Ha nincs valaki, aki elkezdené, nem lesz senki, aki befejezné” –  emlékeztetett Udvardy György pécsi megyéspüspök a projektről tartott április 28-i sajtótájékoztatón Klobusiczky Ferenc, 18. századi kalocsai érsek szavaira, aki 200 fős papnevelő intézetet építtetett. „Mi most befejezzük a kilencvenes években indult folyamatot, amikor visszakapta az egyház az iskolafenntartói szerepét” – tette hozzá. A főpásztor rámutatott, a felújítás célja, hogy a városban a szülők és gyermekek jövőjét is építsék.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint „örömteli, hogy az egyházmegye a jó gazda gondosságával bánik a rá bízott épületekkel. A városidegen elemek eltűnnek, az épületek visszakapják régi arcukat a felújítások során.”

Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója elmondta, a pályázati forrásból egy új tornatermet építenek, amely osztható alapterületű lesz, és a felső tagozatos, illetve a gimnáziumi diákok mellett az alsósok is használhatják majd. A terem azonban nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja, hanem a fejlesztés lezárultával rendezvénytérként is funkcionál majd: szalagavatók, évnyitó és évzáró rendezvények megtartására is alkalmas lesz. A létrejövő tornaterem zöld tetején udvar létesül.

A meglévő iskolaépület új tantermekkel bővül, a jelenlegi helyiségeket pedig átalakítják, hogy megfeleljenek a magyar előírásoknak. Természettudományos labor épül ki, tágasabb helyiségbe kerül a könyvtár és új, zeneoktatásra is alkalmas kistermeket alakítanak ki, amivel az évtizedek óta zajló művészetoktatásnak is igyekeznek megfelelő, méltó teret biztosítani.

A szaktantárgyi szemléltető eszközök, informatikai berendezések és bútorok beszerzésének köszönhetően pedig a termek felszereltsége jelentősen javul. A kivitelezés várhatóan 2018 őszén ér véget, a projekt 2019 márciusában zárul.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria