Megújult a kiscsőszi Szent Imre-templom

Hazai – 2023. február 8., szerda | 17:53

Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a felújított kiscsőszi templomot. A közelmúltban szentmisére gyűltek össze a kiscsőszi hívek, hogy együtt ünnepeljenek, hálát adjanak a kívülről megújult templomért – adta hírül február 5-én a Veszprémi Főegyházmegye.

Kovács Norbert polgármester köszöntötte a közösséget, és örömének adott hangot, hogy a kicsi település apraja-nagyja jelen van, összetart és közösséget alkot, közösségben éli meg és gyakorolja hitét.

A köszöntő után elhangzott a templom története, majd a főpásztor megáldotta a felújított falakat, végül felkérte a jelenlévőket, hogy együtt menjenek be Isten házába, ahol a legszentebb áldozat bemutatásával ünnepeltek tovább.

Udvardy György érsek homíliájában kiemelte: hálát kell adnunk templomaink létezéséért, azok felújításaiért, hiszen Isten hajlékában összegyűlve, hétről hétre, vasárnapról vasárnapra elhangzik Isten igéje, amely számunkra az éltető erő, mert nem másból akarunk táplálkozni, mint Isten erejéből, Isten tanításából, a szentségek erejéből.

Szent Imre hercegről a főpásztor elmondta, hogy úgy készült az ország irányításának átvételére Szent István királytól, úgy készült az uralkodásra, hogy lelkét tisztává akarta tenni a krisztusi tanítás által. Fontos volt számára, hogy az uralkodói erényeket, amelyeket Krisztus ismeretéből tanult meg, a népének javára fordíthassa.

A szentmise után az ünnepség koncerttel és agapéval folytatódott.

Udvardy György érsek szentbeszédét teljes terjedelmében ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria