Mi fán terem a teremtésvédelem? – Idén is elindult a Naphimnusz Műhely a Sapientián

Hazai – 2022. szeptember 23., péntek | 10:29

A Naphimnusz Műhely szeptember 13-i alkalmát a szokáshoz híven a „teremtésvédők szentségimádásával” kezdték, majd Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója, a Naphimnusz Egyesület alapító tagja vezette fel az este témáját.

Nobilis Márió a nyolc éve futó sorozat kezdeteiről elmondta, ifjabb Rohály Gáborral beszélgetve született meg az ötlet, hogy legyen tere a miértekről, az alapfogalmakról, a kérdéses pontokról való beszélgetésnek. Fontos, hogy nem előadásról van szó: a témafelvezetést beszélgetés követi, „osztozás a bölcsességben”.

A teremtésvédelmi sorozat a Naphimnusz Egyesület és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola közös rendezvénye, a főiskola hallgatói szabadon választott kurzusként is fölvehetik.

*

Miért teremtésvédelemről beszélünk, és mit is értünk alatta?

A magyar terminust nyilvánosan, nyomtatott formában 1999-ben használta először egy református teológus, akkor még idézőjelben, mert annyira szokatlannak tűnt ez a kifejezés.

„Környezet” helyett azért használjuk a kifejezésben a „teremtés” szót, mert azt mi teremtett világnak látjuk, nekünk ajándékozott lehetőségnek.

A teremtésvédelem nem szemben áll a környezetvédelemmel, hanem ugyanazt jelenti – sajátos keresztény látásmóddal

– emelte ki Nobilis Márió. A harmadik gyakran használt szó, az „ökológia” viszont szaktudomány, amely tényeket közöl – nem mozgalom. Az ökológia tudománya szolgáltatja az információkat, melyeket megértve figyelmeztet bennünket a környezet- és a teremtésvédelem, hogy lépéseket kell tennünk.

Az ENSZ 1992-es Rio de Janeiró-i „Környezet és fejlődés” konferenciája (a „Föld-csúcs”) óta vált különösen hangsúlyossá ez a téma, ott fogalmazták meg azt is, hogy mindez tulajdonképpen az ember védelméről szól. Ha az ember jó értelemben önmagát védi, az jót fog tenni a környezetének is. Globális szemléletmódra van szükség: csak akkor lehetünk mi jól, ha a többiek jóllétéről is gondoskodunk.

Nehezen elhatárolható egy másik szópár: a környezetvédelem és a természetvédelem. Ráadásul a két összetétel egyik első tagja sem egészen azt jelenti, amit elsőre feltételeznénk. A környezet mindig valamihez képest határozható meg, viszonyfogalom – meg kell mondanunk azt is, kinek vagy minek a környezetéről beszélünk. És mivel az emberéről: nem lehet elvonatkoztatni az embertől – figyelmeztetett az előadó.

A természetvédelem szó értelmezéséhez vissza kellene menni a természet szó latin és görög megfelelőjéig, és ekkor újra felmerül a kérdés: kinek a természete? Jobban belegondolva az derül ki, hogy a természet is viszonyfogalom.

A görög filozófiából táplálkozó korai egyházatyák felfogásában a természet megajándékozottság: aki megalkotta az embert, az ilyen természettel ruházta föl.

*

A teremtésvédelem alapkérdése: akar-e Krisztus válaszolni valamit a világ nagy problémájára, a környezeti krízisre? Akar, mégpedig az ő tanítványi közösségében, az Egyházban.

Az Egyháznak válasszá kell válnia a környezeti krízisre, mert Krisztus válasszá akar lenni rá.

Ebből következik az ökológiai megtérés szükségessége. Ezt a fogalmat – bár a köztudat jellemzően a Laudato si’ kezdetű enciklikához köti – Szent II. János Pál pápa használta először, kimondva: a kereszténységnek van tapasztalata a metanoiáról, a gondolkodásmód megváltoztatásáról, és az Egyház a világ elé élheti: az ökológiai megtérés lehetséges, és valódi eredményei vannak.

XVI. Benedek pápa rámutatott, „a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, épp ezért az embert, az emberi kapcsolatokat kell megújítanunk.

Ferenc pápa a Laudato si’ enciklikában kifejti: a környezeti válság mély belső megtérésre hív mindannyiunkat: a keresztényeknek „ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének; lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja” (LS 217).

A keresztény hagyománynak és gondolkodásnak – a maga tapasztalatával a megtérésről; az emberléptékű, szolidáris, helyi közösségek (azaz a plébániák) építéséről és működtetéséről; a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv (az evangélium) életre váltásáról; az önkorlátozásról, igényeink visszafogásáról (a böjtről) – épp ezért tényleges mondanivalója van a környezeti válság idején a tágabb közösség számára.

Klímaszorongás helyett élő a remény: a mennyei Atya nem hagyja magára a teremtést, hanem vezeti a beteljesedés, az új ég és az új föld felé.

A Naphimnusz Műhely további alkalmairól a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Naphimnusz Egyesület honlapján, illetve Facebook-oldalán adnak majd hírt.

Fotó: Naphimnusz Egyesület

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria