Mi a titkod? – Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus, 2. nap

Hazai – 2019. november 11., hétfő | 23:17

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való előkészületként Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus kezdődött november 10-én Budapesten, a Béke téri Szent László-templomban. A második napon, Tours-i Szent Márton püspök emléknapján, november 11-én este Monostori László esperes mutatott be koncelebrált szentmisét a Rokolya utcai, Mária Keresztények Segítsége templomban.

A templomot megtöltötték a hívők. A szertartás előtt Sipos Gyula, a Szeretet Földje misszió vezetője arra kérte a híveket, hogy engedjék működni az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus gyógyító erejét a lelkükben. „Higgyünk és bízzunk Istenben, adjunk időt az Úrnak, hogy meggyógyíthasson, új életet adhasson nekünk.”

A szentmise elején Erdődi Ferenc, a Mária Keresztények Segítsége templom kormányzója köszöntötte az egybegyülteket, a szónokot és a koncelebráló paptestvéreket. 

Az evangélium Szent Lukács könyvének óvás a botránkoztatóktól fejezetéhez kapcsolódott (17,1–6). Monostori László prédikációjában kifejtette: Jézus arra int bennünket, hogy óvakodjunk a botrányoktól, bocsássunk meg egymásnak, a tanítványok pedig azt kérik tőle: növeld bennünk a hitet. Azzal együtt kérték ezt Jézustól, hogy elhitték neki, valóban Isten Fia. Mi is így vagyunk ezzel, hiszünk Jézusban, de bennünk van a vágy, hogy jó lenne jobban szeretni, elkötelezettebben követni őt. Jézus azt kéri tanítványaitól: ha napjában hétszer is vétkezik ellened testvéred, ha megbánja, bocsáss meg neki. Megbocsátani nem könnyű – mondta a szónok. – Jézus mégis azt kéri tőlünk, ha a vétkező őszinte megbánást érez, bocsássunk meg neki. A Miatyánkban is ezt kérjük: bocsásd meg a mi bűneinket, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ez természetes, hiszen hogyan várhatnánk el, hogy megbocsássanak nekünk, ha mi képtelenek vagyunk erre. A megbocsátást egész életünkben gyakorolnunk kell, és adja Isten, hogy folyamatosan növekedjünk ebben – kérte Monostori László.

Az esperes, plébániai kormányzó az Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus első tematikus estéjén a szentmisére való lelki előkészületről tartott elmélkedő előadást. A szertartás evangéliumi része fogódzót jelent számunkra, hiszen a nulladik lépés, hogy miközben készülünk részt venni a szentmisén, bocsássunk meg mindenkinek, legalább magunkban, ne legyen a szívünkben harag senki iránt. Kérjük Istent, hogy legyen erőnk nagylelkűnek lennünk, űzze el belőlünk a haragot, és legyen bátorságunk bocsánatot kérni Istentől.

A szentmisén való részvétel úgy teljes, ha tiszta szívvel vagyunk jelen. Nem véletlenül, hanem nagyon tudatosan került a mise elejére a lelkiismeret-vizsgálat, a bűnbánat. Nem kell mindennap gyónnunk, bár II. János Pál pápa hetente gyónt, noha nem valószínű, hogy olyan sok bűne lett volna. Monostori László atya emlékeztetett: régebben az volt az általános vélemény, hogy csak évente néhányszor gyónjunk és áldozzunk, napjainkban viszont az a nézet került előtérbe, hogy az Úr Jézus testében való részesedés a szentmisén olyan hatalmas kincs, táplálék a lelkünknek, amiről kár volna lemondanunk. Krisztus nem emberi fejjel gondolkodik, nekünk akarja adni magát, gyógyítani a lelkünket, hogy minél gyakrabban találkozzunk vele a Szentostyában.

Monostori László rávilágított annak fontosságára, hogy testileg és lelkileg is készüljünk fel a szentmisére. A testi felkészülés része, hogy nem kialvatlanul, rohanva, idegesen érkezünk a templomba; időben elindulunk, szépen felöltözünk, hiszen a szentmise ünnep. A lelki felkészüléshez tartozik, hogy tíz-tizenöt perccel a kezdés előtt már ott vagyunk a padsorokban, nemcsak testileg, de lelkileg is megérkezünk. Még a szentmise előtt gondoljuk végig, hogy kiért, miért fogunk imádkozni. Ajánljuk fel a szentmisét elhunyt szeretteinkért, valakinek a gyógyulásáért vagy egyéb dolgokért, így például egy sikeres vizsgáért. Olvassuk el hétközben a vasárnapi szentmise olvasmányait, legalább az evangéliumot. Ha Isten igéjével már otthon foglalkozunk, talán jobban megérint bennünket az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus.

László atya feltette azt a kérdést is, hogy hogyan tudjuk megélni a kereszténységet a templom falain kívül. Ez is hozzátartozik a szentmisére való lelki felkészítéshez. Ott van-e a hétköznapokban a fejünkben, a lelkünkben, szívünkben, hogy keresztények vagyunk? Az igazán izgalmas az, ahogyan nem hívők körében viselkedünk. A Lehel téri Szent Margit-templom plébániai kormányzója elmesélte, hogy egy ismerőse rendszeresen ebédelt a munkatársaival a munkahelyén, nyíltan vállalta a hitét, étkezés előtt keresztet vetett, röviden imádkozott. Egy idő után a kollégái elcsöndesedtek ilyenkor, és amikor egy alkalommal elfelejtkezett az imáról, ők figyelmeztették a mulasztásra, sőt volt, aki vele együtt fohászkodott, keresztet vetett. A világi hívőknek legalább annyi lehetőségük van hirdetni az evangéliumot, mint a papoknak – mondta Monostori László.

Nagyon lényeges kérdés, hogy tudunk-e olyan életet élni, ami vonzóvá teszi a kereszténységet a nem hívők körében. Ezzel kapcsolatban a szónok elmesélt egy másik esetet: egy kétgyermekes fiatalasszonytól a kollégái megkérdezték, miként lehetséges, hogy soha nem látják őt részegen, soha nem káromkodik, nem jár bulizni, mégis, boldognak, kiegyensúlyozottnak látszik. Mi a titkod? Ő akkor elmondta nekik, hogy közösségbe jár, templomba, rendszeresen imádkozik, és ettől mindig új erőre kap. A kollégái közül voltak olyanok, akik idővel csatlakoztak hozzá, visszataláltak Istenhez.

Ha Isten jelenlétében élünk, ha nem tesszük véka alá a mécsest, hanem jó magasra, hogy mások is láthassák, akkor lesznek a nem hívők között is olyanok, akik ráébrednek, hogy jó dolog Jézus Krisztushoz tartozni. A Szentlélek adjon bátorságot nektek, hitetek nyílt megvallásához a világban – kérte a harmadik isteni személy segítségét homíliája végén Monostori László.

A szentmisét követően gyógyító szentségimádáson vehettek részt a jelenlévők, a gyerekek pedig újabb matricákkal gazdagíthatták albumjukat.

Az Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus november 10. és 16. között tart Budapest XIII. kerületében. E héten egy nap csak egy helyen, 18 órától lesz esti mise a kerületben. Kedden a Béke téren Fábry Kornél, szerdán a Babér utcában Erdődi Ferenc mutat be szenmisét és prédikál. Csütörtökön a Lehel téri templomban Kálmán Antal, pénteken a Babér utcában Pál Ferenc, szombaton a Lehel téren Hodász András tart előadást a szentmiséről.

A homíliákban a szónokok a szentmise különböző részeiről beszélnek.

A szervezők minden helyszínen külön programokkal is készülnek.

Fotó: Ambrus Marcsi/NEK

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria