Milliók streamelik a Jézus életéről szóló, közösségi finanszírozásban készülő sorozatot

Kultúra – 2022. december 23., péntek | 18:40

Hazánkban is látható a The Chosen (A Kiválasztott) című, közösségi finanszírozásban készülő, online, ingyenesen streamelhető sorozat. Az első nagyszabású, Jézus életét bemutató és az evangéliumi történetet üdítő frissességgel feldolgozó, színvonalas amerikai széria nézettsége robbanásszerű sikert ér el az elmúlt években: idén nyáron már több mint 400 millió megtekintésnél járt.

A részeket a The Chosen weboldalán vagy mobilapplikáció segítségével lehet megtekinteni. A legtöbb részhez már elérhető magyar felirat is, az első évad még a Netflixre is betört, sikeréről pedig az amerikai Forbes magazin weboldalán is olvashattunk.

Miként valósult meg a film forgatása, és hogy tett szert ekkora rajongótáborra? Kezdjük az anyagi háttérrel. 

A The Chosen közösségi finanszírozású projekt. Pénzügyi portálok becslése szerint az ekként megvalósítandó ötletek egyharmada válik csak sikeressé. Bár hazánkban még gyerekcipőben jár, idén májusban megnyílt az első hazai online piactér, ahol különféle projektek a közösség anyagi hozzájárulásából valósulhatnak meg.

Amerikában és Nyugat-Európában már jelentősebb hagyománnyal rendelkezik a módszer. A The Chosen megvalósításához (szerte a világból) idén januárig 47 millió dollár folyt be civil adományokból. Ez több mint kétszerese annak a 22 milliónak, amit például a kétezres évek elején forgatott Télapu megvalósítására fordítottak. A Jézus életét feldolgozó sorozat így minden idők legnagyobb közösségi finanszírozású keresztény médiaprojektjévé vált. 

Hazánkban a The Chosen honlapjának információi alapján már közel félmillióan nézték meg a sorozatot, ez a szám pedig a múlt héten közzétett harmadik évad és a Netflix-megjelenés következtében várhatóan még tovább emelkedik majd, ami az elmúlt két év legsikeresebb magyar filmjeinek a Nemzeti Filmintézet weboldala szerinti nézettségéhez képest is óriási eredmény: a tavaly bemutatott Nagykarácsony kerekítve 129 ezer, a Nyugati nyaralás 83 ezer megtekintésnél tart.

A másik szempont, ami a robbanásszerű népszerűséget magyarázhatja, az a széria minden eddigi filmes evangéliumfeldolgozástól különböző, ugyanakkor a bibliai hitelességet tiszteletben tartó, friss, magával ragadó történetmesélése.

Dallas Jenkins rendező a művészi kreativitás, a bibliai és a történeti hűség határait kiváló érzékkel és ihletettséggel találja meg a karakterek és az események ábrázolása során. Jonathan Roumie a valaha volt talán legnagyobb erőt és átéltséget sugárzó Jézust megformáló színész, de a többi szereplő sem marad el tőle. 

A látványvilág az ókori Izrael kulturális, szociális helyzetét kívánja a lehető leghitelesebben bemutatni, a bibliai szereplőket valódi, hús-vér emberekként ábrázolja, bepillantást engedve az apostolok háttértörténetébe, gondolataiba és személyiségébe. Mivel az evangéliumok célja nem az, hogy minden eseményt részletesen, minden háttér-információval együtt meséljenek el, a rendező a fehér foltokat érzékeny és találó megoldásokkal színezi ki. 

A The Chosen kortörténeti és filmes szemmel is izgalmas lehet mindenféle korosztály számára, ugyanakkor karácsonyra hangolódva segíthet Jézus szavaival a bibliai eseményeket is még inkább élővé és aktuálissá tenni.

(A feliratozás számos nyelven elérhető, az egyes részek fordítását szintén önkéntesek végzik – a szerk.)

Szerző: Mohay Réka

Forrás és fotó: Bama.hu; The Chosen

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria