Milyenek legyenek a mai templomok? – Egy építész tapasztalatai

Kultúra – 2024. január 11., csütörtök | 14:40

A német Katholisch.de portál interjút készített Roland Effgen építésszel, aki húsz éve intenzíven részt vesz templomok felújításában és építésében. Az interjúból közölt részleteket – az építész legérdekesebb válaszaiból – magyar fordításban közli közösségi oldalán a Vigilia.

Ha a meglévő templom túlságosan nagy már a helyi közösség számára, kisebbé lehet alakítani. Az egyik egyházközség például lebontatta a hatvanas években épült templomot, s kisebb, energiahatékonyabb és közösségi tereket is magában foglaló épületet készíttetett helyette. A telek egy részét eladták: itt idősotthon épült. Másutt is készültek új, energetikai szempontból kedvezőbben fenntartható templomok. Az egyházközségek tagjai természetesen sok emléket őriznek a régi templomépületekről. Mi, építészek megpróbálunk tekintettel lenni az igényeikre. Steinbachban például (a képen is látható Szent Bofinác-templom és közösségi központ esetében) az új tervekbe beépítettük a régi oltárt és az üvegablakok néhány elemét. Ezzel mindenki elégedett volt.

Ha templomot tervezek, inkább a falusi templomokat, mintsem az építészeti erődemonstrációként szolgáló székesegyházakat veszem alapul. Szeretném, ha az emberek szívesen belépnének a templomba, és nem éreznék idegennek maguktól. Nem szívesen használok nehéz, súlyos ajtókat. Steinbachban ügyeltem rá, hogy az előtér nyitott legyen:

fontos, hogy az épület világos legyen, és belépésre hívja az embereket.

A vallási tereknél lényeges, hogy aki belép egy templomba, ne érezze banálisnak, amivel találkozik. A vallási térnek túl kell mutatnia a fogyasztói világon. A művészi elemeknek nem szabad tolakvóan előtérbe nyomulniuk. A belépőnek úgy kell éreznie, hogy szívesen elidőzik ebben a térben, vagyis

interakciónak kell történnie a tér és a látogató között. Ily módon lehetőség nyílik az élénk figyelemre, amely új tapasztalatokat hozhat magával: az ember másként ismerheti meg Istent és önmagát.

Az alapvető építészeti eszközöknek, a térkialakításnak, a fényhatásoknak, a szerkezetnek, az építőanyagnak és a színeknek egészen visszafogottnak kell lenniük, s összhangban kell lenniük egymással. Nem szeretem az éles kontrasztokat, és előnyben részesítem a természetes anyagokat. Építészeti szempontból az a legnagyobb feladat, hogy az kerüljön előtérbe, ami igazán fontos. Fontos, hogy a kialakított térben meg tudjanak nyugodni az emberek. Figyelembe kell venni a biztonsági, technikai és akusztikai szempontokat, de egyik sem válhat meghatározóvá. Az akusztikának olyannak kell lennie, hogy a jelenlévők számára természetes hatású legyen a beszéd, vagyis a tér nagyságának és az akusztikai tapasztalatnak összhangban kell lennie egymással.

A városok agglomerációiban sokszor új keresztény közösségek alakulnak ki, és egyértelmű, hogy a mai társadalomban is megvan a vágy a spirituális, vallási terekre.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria