Molnár-C. Pál – egy festményével – 2024-ben visszatért Rómába

Molnár-C. Pál (1894–1981) festőművész ebben az épületben töltött három meghatározó évet az első ösztöndíjas művészekkel, Aba-Novák Vilmossal, Szőnyi Istvánnal, Pátzay Pállal és Patkó Károllyal együtt. Ezt a tényt a palota földszintjén emléktábla is megörökíti. Az alkotók az itáliai művészet gazdagságából merítettek, ugyanakkor fiatalos hévvel keresték az új utakat, s a kettőnek harmonikus ötvözete sugárzik a „rómás” művészek műveiből. Különböző karakterű, stílusú, már kész művészek kaptak ösztöndíjas lehetőséget Klebelsberg Kuno kultúrpolitikájának és Gerevich Tibor művészettörténész – sok más tisztsége mellett a Római Magyar Akadémia első igazgatója – zsenialitásának köszönhetően.

Itt és ezután születtek Molnár-C. Pál gyönyörű Madonnái, amelyek Magyarországon mintegy harminc templom oltárának ékességei, s amelyek múzeumokba kerültek itthon és szerte a világon, vagy éppen magánszemélyek házi áhítatát szolgálják.

Molnár-C. Pál, aki szignója alapján a művészek között a „Möcöpö” vagy Rómában a Csipi (a CP olaszosan kiejtve) becenevet kapta, a szépség szerelmese volt, és van-e szebb az emberek között, mint a bűntelen asszony, Mária? Ő nem tudott betelni ezzel a témával, számtalanszor megfestette az Istenanyát.

Az alkotást befogadó intézmény – együttműködve a Római Magyar Akadémiával, a Collegium Hungaricummal – méltó módon, magyar esttel ünnepelte a kép megérkezését.

Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora köszöntötte az estre megjelent magyar és olasz vendégeket. Örömének adott hangot, hogy a festmény a PMI-be került és nem rejtette véka alá, hogy a kép, annak egészében és a részletekben rejlő szépsége mennyire megérintette. Méltatta a 130 éve született festőművész alakját, életművét. Párhuzamot talált a hét dombra épült Róma városa és a dombon ülő Madonna között.

Varga János, bécsi rektor elmondta, hogy nagy hatással volt rá Molnár-C. Pál művészete, mintegy beleszeretett képeibe. Megosztotta a hallgatósággal, hogy hivatásában milyen nagy a szerepe a művészeteknek, különösen a zenének, a festészetnek.

Műpártoló tevékenységének célja, hogy MCP művészetét, annak szent szépségét, harmóniáját és áldását másokkal is megossza. Háláját fejezte ki, hogy a kép méltó helyre kerülhetett, úgymond egy kicsit hazatalált.

Göncz Mária a Szűzanyát köszöntő, dicsérő, veretes magyar népdalokkal, a kép és a szó mellett a zene hangjaival gazdagította az eseményt.

Csillag Péter, a művész unokája beszélt a Római Magyar Akadémia jelentőségéről, nagyapjáról, a római ösztöndíjasok életéről és magáról a képről, amelynek szakmai körökben használt neve az Epedás Madonna. Kiemelte, hogy ez a festmény az eszményi szépség megfogalmazása a képzőművészet eszközeivel. Avatott és személyes módon mutatta be a művész által alkalmazott festői technikát, illetve a mögötte lévő lelkiséget. Befejezésül örömét fejezte ki, hogy a kép Rómába kerül, a Pápai Magyar Intézetbe.

Budapesten, a Ménesi úti egykori műteremben immár negyven éve családi kezelésű emlékmúzeum működik állandóan változó anyaggal. A művész családját képviselte a római eseményen Csillag Éva, a múzeum társvezetője és MCP ükunokája, Csillag Júlia.

Az est második részében Berecz András Kossuth-díjas előadóművész, aki szintén lelkes tisztelője Molnár-C. Pál művészetének, ízes nyelvezettel mesélt a mennyország és a pokol mibenlétéről és még sok másról, amivel lelke gazdagságából erre az ünnepi alkalomra készült, illetve ami improvizálva talán abban a pillanatban született.

Időutazás volt ez az esti varázslat, Molnár-C. Pál, az ő hite, művészi karizmája visszatért abba az épületbe, ahol boldog alkotó éveket töltött és inspirációt kapott egy gazdag és áldott életpályára. A visszatérés nem csak egy estére szól, hiszen a festmény, a Madonna, a jövőben a Pápai Magyar Intézet egyik díszes termét fogja szépíteni, a szemlélőt imádságra hívni, és segíteni a kép által közelebb kerülni Máriához, illetve általa az örök szépséghez.

Szerző: Csillag Éva

Forrás: Pápai Magyar Intézet

Fotó: Várhelyi Klára

Magyar Kurír