Az Aquinói Szent Tamás Közéleti Műhely küldetésének tekinti, hogy közösséget építsen. Olyan közösséget, ahol a résztvevők megélhetik a hitüket, és élményekkel gyarapodhatnak. Olyan közösséget, ahol izgalmas témákat járnak körbe. Olyan közösséget, ahol – ha rövid időre is – a résztvevők kiszakadhatnak a mindennapi rohanásból. Ennek megvalósítása céljából indítja útjára könyvklubját az Aquinói Szent Tamás Közéleti Műhely.
A Műhely Könyvklub nem előzmény nélküli: 2021 júliusában háromnapos, lelkigyakorlattal egybekötött műhelybeszélgetést szerveztek fiataloknak, melynek keretében irodalmi művek segítségével vitatták meg, hogy mit jelent számukra a haza és a nemzet fogalma. Az ott szerzett tapasztalatok alapján született meg a döntés, hogy tágabb kör számára és rendszeresen is lehetővé teszik e találkozókat.
A könyvklubban három nagy témát – nemzet, család és hit – kívánnak körbejárni, izgalmas és szokatlan szempontok alapján. A tervek szerint havonta sorra kerülő rendezvényekre neves előadókat hívnak meg, hogy a kiválasztott témát egy adott szemszögből mélyebben megismerhessék. A résztvevők legfőbb társai természetesen a könyvek lesznek.
A november 18-án, csütörtökön 18 órakor kezdődő első könyvklub meghívott vendége Nagy Miklós Mihály, az utazási irodalom legnevesebb hazai szakértője lesz. Az est témája Magyarország képének változása az utazási irodalomban: hogyan változott hazánk képe az utazók leírásaiban.
A Műhely Könyvklub eseményén a részvétel ingyenes. Helyszín: budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom altemploma (Budapest V., Március 15. tér).
További információk kérhetők Szegedi Andreától az alábbi elérhetőségeken: telefon: 30/4155–819; e-mail-cím: szegedi0713@gmail.com
Forrás és fotó: Aquinói Szent Tamás Közéleti Műhely Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


