Nagyböjti kalendárium – 2018. február 28.

Kultúra – 2018. február 28., szerda | 7:01

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”

Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.” (Jer 18,18-20).

Urunk, Istenünk, védelmezd jótettekben buzgólkodó népedet, vigasztald oltalmaddal itt a földön, és egykor ajándékozd meg örök boldogsággal a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria