Négyezren gondoskodnak a szentévi zarándokok biztonságáról Rómában

Kitekintő – 2015. december 15., kedd | 8:02

A római rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint összesen mintegy 200 ezer hívő vett részt december 8-án a szentév megnyitásához kapcsolódó eseményeken. A város biztonságára és a zarándokok fogadására vonatkozó intézkedések jól működtek, nem alakult ki kritikus helyzet.

Giuseppe Cerrone helyettes rendőrprefektus, a szentév irányítótermének felelőse arról számolt be a Vatikáni Rádió olasz műsorának, hogy a szentév megnyitásakor minden a legnagyobb rendben, az előrejelzéseknek megfelelően zajlott. A résztvevők számát az úgynevezett „statikus” eseményekhez kapcsolódóan lehet a legjobban megállapítani. Ilyenek a pápai szentmise, a szent kapu megnyitása és az Úrangyala elimádkozása. A szent kapu megnyitásánál körülbelül 50 ezren voltak jelen a Szent Péter téren. Ez a szám láthatóan növekedett az Úrangyala elimádkozásakor. A nap folyamán újabb emberáradat töltötte meg a teret és környékét egészen késő estig, a Fiat Lux fényjáték alkalmából.

A helyettes rendőrprefektus elmondta azt is, hogy a rendfenntartó erők létszáma több mint háromezer fő, ehhez csatlakoznak a városi polgári védelem önkéntesei, akik a Szent Péter téren zajló eseményeket biztosítják, továbbá a tűzoltók és az egészségügyi segélynyújtók. Így összesen négyezerre tehető azoknak a száma, akik a város és a zarándokok biztonságáról gondoskodnak. Mindnyájuk munkáját a jubileumi irányítóterem hangolja össze. A terem már az első nap teljes üzemben dolgozott, és végigkíséri majd munkájával az egész szentévet az egyes események kapcsán felmerülő igényeknek megfelelően. Ugyanis a 347 nap során különböző fokú szolgáltatásokra lesz szükség a zarándokok számától, az események jellegétől függően. Az irányítóterem lehetővé teszi továbbá, hogy összehangolják a különböző szolgáltatásokat, a városi közlekedés, az egészségügy, a polgári védelem és a rendfenntartó erők munkáját. A terem egyben követi az összes utcai kamerát, amelyek jelen vannak a jubileumi szentév minden helyszínén.

Arra a kérdésre, melyek lesznek a különleges figyelmet kívánó, „pirossal megjelölt” események, a helyettes rendőrprefektus a következőket válaszolta:
„A figyelem állandó lesz egész éven át. Természetes, hogy kiemelt figyelemben részesítjük azokat a zarándokok számára különösen kedvelt eseményeket, amelyekre tavasszal kerül sor.” Ezek közé tartozik a Pio atya tiszteletére rendezett szertartás, a húsvéti ünnepek, illetve az azt követő napok. Ezekben az időszakokban a biztonság további megerősítésére és tökéletesítésére lesz szükség. Ami pedig a kiemelt városrészeket illeti, természetesen első helyen áll a Szent Péter tér és környéke, a vallási szertartások zömének helyszíne. Ezt követik a jubileumi bazilikák, különös tekintettel a szent kapuk kinyitására. A figyelem összpontosításának további területe a városi közlekedés, a zarándokok érkezésének és római tartózkodásának megkönnyítése.

Az új technológiákat és kiváló szaktudást igénylő biztonsági intézkedések nem keltik-e egyfajta militarizált terület benyomását a város lakóiban és a zarándokokban? – tette fel a kérdést a Vatikáni Rádió munkatársa. Giuseppe Cerrone helyettes rendőrprefektus válaszában elmondta: a biztonsági intézkedések meghozatalakor szem előtt tartották a vallási események különleges jellegét is. A rendfenntartó személyzet ügyel arra, hogy a lehető legtapintatosabban végezze munkáját. A szertartásokon részt vevő emberek kedvezően fogadták a biztonsági ellenőrzéseket, amelyek lehetővé tették, hogy nyugodtan és félelem nélkül koncentrálhassanak a vallási eseményekre.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria