Nem voltak halvérűek – Avilai Nagy Szent Teréz és a Boldogságos Szűz Mária

Nem könnyű vállalkozás két szentet összehozni – kértem is őket, segítsenek, nekik már nem olyan nehéz ez odaát. Nagy Szent Teréz búcsúünnepére készülünk – ugyanakkor a Szűzanya őszi hónapja is van.

Avilai Szent Teréz 12 évesen, édesanyja halála után könnyezve fordult Máriához, hogy legyen édesanyja – ő pedig ezt elfogadta. Mária az ilyen hozzá fordulást komolyan szokta venni. Bátorkodom kimondani:

nemcsak Jézus választotta ki magának Terézt, hanem bizonyos módon Mária is különös oltalmába vette ezt a lányt.

Kérjük ma Avilai Szent Terézt, kísérjen minket lélekben a Szűzanyához, az ő Mária-tiszteletén keresztül, hogy aztán együtt vezethessenek bennünket Jézushoz!

Itt az első és legfontosabb dolog: minden igyekezetünk, a szentektől való tanulásunk, hitbeli megnyilvánulásunk akkor nyer igazán értelmet, ha Jézusra mutat, belőle merítve erőt és örömet a földi zarándokúthoz. Nagy Szent Terézt is „Jézusról nevezett”-ként ismerjük. Felismerte, hogy nem ér semmit a távoli, formális kapcsolat Jézussal, hanem csak mint élő, közeli személlyel való barátság. Ahogyan Mária életében a legfontosabb személy Jézus, úgy a mi életünkben is. Szűzanyánktól is épp ezt tanulhatjuk, akinek utolsóként lejegyezett szavai is Jézusra mutatnak Kánában: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5).

Ami persze nem is olyan egyszerű. Teréz Jézus szerelmese lett, és ezért Jézus hívására válaszolva kolostorba akart vonulni. Ezt azonban először a külvilággal, elsősorban édesapjával is meg kellett értetnie. Ha más formában is, de Teréz is bizonyos értelemben átélhette Mária nehéz vergődését, hiszen a Názáreti Szűz is tudta: bár Isten páratlanul fontos útra hívta meg, de ennek természetfölöttiségét valahogyan Józseffel és a környezettel is meg kell értetnie, „magyarázva a magyarázhatatlant”: mitől is gömbölyödik a hasa, ki is a születendő Gyermek atyja, mit is akarhat Isten ővele… Sokszor még a meghívott számára sem világos az út, önmaga felé sem egyszerű a válaszadás, nincs teljes bizonyosság a jövőre nézve, „csupán” teljes bizalom az őt meghívó Istenbe vetve.

Hiszen még nemrégen önmaga is teljesen másra készült, és ebben ez is megdöbbentő. Teréz – az elmondások alapján – vonzó megjelenésű, az emberekkel könnyen kapcsolatot teremtő, nyitott, világiasnak mondható, szangvinikus természetű lány volt, aki annak rendje és módja szerint már 14 éves korától kezdve a férjhez menésen gondolkodott, és egyáltalán nem arról ábrándozott, hogy majd zárdában köt ki. Természete azonban mégsem arra sarkallta, hogy könnyedén elfecsérelje erkölcsi értékeit. Jézus nagyon is tud mit kezdeni a spontán, vehemens természetű emberekkel: a szintén eleven természetű Péter apostolnak vagy Kalkuttai Teréz anyának is jól tudta, milyen feladatot adjon kezébe. És Jézus Anyjából is előtör a temperamentumos „mediterrán” alkat, amikor a templomban „nekiesik” Jézusnak: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Atyád és én szomorúan kerestünk?” 

Nem baj, ha valaki nem halvérű, csak használja ezt jóra!

A fájdalmas eljövetel otthonról Teréz életében is alátámasztja: meg kell harcolnia a családjával – és önmagával is. Mert bár nehéz az új út, a formálódás, de van, aki már fontosabb mindenkinél és mindennél, sőt önmagánál is, és ez Jézus!

Persze a Szűzanya sem azon töprengett serdülőkorában, hogyan lesz szeplőtelenségében mindenkor Szűz Istenszülővé, aki majd testestül-lelkestül a mennybe véve segíti a zarándok Egyházat – legalábbis nehezen tudom elképzelni. Elgondolkodtató párhuzam, hogy Mária is a 14. évéhez közelít, amikor már „jegyese Józsefnek”, tehát evilági céljai vannak. És ekkor vesz hirtelen váratlan fordulatot az élete. Isten – Gábor angyal közvetítésével – nagyon is átírja a szintén fiatal lány előre megálmodott életpályáját. Bár József hitvese lesz, mégis szűz feleség; bár anya lesz, de szűz-anya, így a Gyermeknek József nem nemzője lesz, hanem nevelőatyja. Micsoda fordulatok!

Két, eredetileg „hétköznapi”, házasságra készülő lány – de az Isten szerelme szüzességre hívja őket, testük-lelkük, teljes személyük átadására és megszentelésére.

Hogy ne férfinak akarjanak igazán tetszeni, hanem Istennek. Hogy lelki termékenység által hozzon százszoros termést életükben az isteni Ige magvetése. Hogy figyelmük folytonosan a misztériumra irányuljon, és Krisztussal lépjenek igazán mély lelki kapcsolatba, egységre.

A Gondviselés is hozta, hogy Szent Teréz életében kulcsfontosságú lett az Encarnación karmelita kolostor. Az Encarnación Megtestesülést jelent. Ide lépett be húszévesen. Mondhatnánk mai szóhasználattal élve: a felnőttkor küszöbén. Mert igen gyorsan fel kellett nőnie egy nagy feladathoz. Akárcsak Máriának a Megtestesülés fogadásának nagy feladatához: emberi alapot képezve a Szentlélek újjáteremtő művének, hogy testében az örök Ige lakás vegyen és emberré legyen – „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért”. Teréz a „Megtestesülés”’-be, mint kolostorba lépett be – Mária életébe pedig a megtestesülés titka lépett be.

A határaink megtapasztalása, a belső sötétségek, a krízisek nagyon is letörhetik a lelkesedést – vagy éppen arra késztethetnek, hogy a kezdeti, játékosan csapkodó lángok csillapodása után ne engedjük elhamvadni Isten művét bennünk, hanem azt egy sokkal időtállóbb belső parázs izzásába fordítsuk át. A hivatásbeli hűség indító szikráját ilyen parázs őrzi, azt pedig szintén muszáj őrizni és táplálni. És a belső nehézségekben a legjobb az „előre menekülés”: mind mélyebb barátságot kötve Istennel. Teréz lelkiéletében világossá válik egy nagyon is emberközeli tény: Jézust barátjának tekintve, Máriát úgy szemléli – ahogyan ő maga nevezi –, mint „Barátja Édesanyját”.

Azt gondolhatnánk: Teréz belépett a kolostorba és nagy elánnal vetette magát bele annak lelki megreformálásba a példás imaélet, áldozatvállalások által… ez sem egészen így zajlik, legalábbis nem ilyen látványosan. Mert az első 18 esztendő nála is bizonyos értelemben olyan, mint Jézus és Mária názáreti évei a tizenkét éves Gyermeknek a templomban való megtalálásától kezdve körülbelül harmincéves koráig – tehát szintén körülbelül 18 éven át! Mondhatni: elfeledettség, alázatos visszavonultság, a mindennapok csendes munkavégzése, semmi nyüzsgés kifelé – a hétköznapiságban megélt szentségért való küzdelem ideje. Vagyis a visszafogott alapozás időszaka, a készület látszólag eseménytelen, mégis legbelül termékeny ideje, mely csendben felkészít az annál eseménydúsabb, páratlanul nemes útra.

És azért mégiscsak hölgyekről van szó, akik általában jóval fogékonyabbak a szépségre, mint az urak… Ha nem is beképzelt, hiúsággal átitatott módon, de Teréz azért tudatában volt saját maga természetes szépségének, annak, hogy fiatalsága virágát mennyei Jegyesének ajándékozni, bizony áldozat. És itt persze rögtön eszünkbe juthat Mária szépsége. Melyről – külsőjét tekintve – ugyan nincs tudomásunk, de Egyház Anyánk gyakran csodálkozik rá, hogy a Szentlélek egészen szépnek alkotta meg „Kegyelemmel teljes”-t – Tota pulchra es Maria! – és őrizte is meg ilyennek. A teremtett világ eredeti, bűnbeesés előtti szépsége ott ragyog Mária szeplőtelenségében.

Isten az evilági szépséget nem felemészti, hanem annak természetes múlásával át tudja fordítani sugárzó, el nem hervadó belső szépségbe annál, aki a lelkiéletben komolyan útra kel.

Megkísérthet a gondolat: ha életszentség, akkor az biztosan egy megkeseredett, üvegbura mögött óvott érinthetetlenség, menekülés mindentől, ami elronthat. Mind a Szűzanya, mind Teréz élete nagyon is rácáfol erre. Mária és Jézus emberségükben nagyon is normálisak! Jézus és Édesanyja, meg a tanítványok is tudtak osztozni barátaik, ismerőseik örömében és a kánai menyegzőn egy hétig mulatni velük. Mert a kulturált szórakozásnak is megvan a helye Isten embereinek életében. És hogy áll ezzel Teréz? A zenélni, énekelni, verselni, ujjongani szerető Teréz híressé vált mondását is ismerjük, mely felcsillantja ennek lelkületét: „Jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől!”.

Ő még akkor is örömteli, amikor a keresztre feszített Barát megdöbbentően mély nyomot hagy lelkében. Teréz az oszlophoz kötözött és megostorozott Krisztus szobrát szemlélve, a szenvedő Krisztust igazán közel engedi szívéhez. Már közel húsz éve szerzetesnővér, de valósággal most „tér meg”. ,,A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába.” – vallja. Nem ismerjük fel ebben valamelyest Mária beleegyező önátadását Isten tervébe: „Íme, az Úr Szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”?

Ez a kegyelmi érintés nem gúzsba köti Teréz lelkét, hanem ellenkezőleg: növekedésnek indítja benne még inkább mindazt a jót, amit Isten már csírájában belé oltott és amit két évtized csendjében előkészített. Mert ez is egyfajta beleegyezés Isten akaratába: a nyüzsgésben is és kereszt alatt állva is, az akcióban is és a passióban is megállni helyünket.  „Férfias” agilitással, erős lelkülettel lát neki, hogy „nővérből anya” legyen, a kolostorban igazán „anyja” lehessen a rábízottaknak. Mint ahogy Mária életét is egészen átformálhatta nagypénteken a megkötözött, tövissel koronázott, megostorozott majd keresztre feszített Fiú látványa. A szeretett tanítvány személyében legnagyobb kincseit, övéit bízza rá a kereszten haldokló Jézus. Isten Anyja az Egyház Anyja is lesz. Hasonló fordulat következik be Mária anyaságában is, épp a kereszt alatt állva. Ez nyitja fel szemüket igazán a mieinkért Krisztusban megélt felelősségvállalásra! A Jézushoz fűződő bensőséges kapcsolat, az anyaság lelki értelemben kiterjed Krisztus titokzatos Testének tagjaira is, akik mi vagyunk. Ezek a nők eddig is teljesítették feladatukat hivatásukban, de még csak most indul igazán a lelki anyaság megélése a rájuk bízottak irányában!

A kereszt tapasztalata nem bezár, hanem szolidaritásra, megosztásra indít.

Ebben is felismeri Teréz, hogy Mária mennyire jelen van az ő életében is. Megpróbáltatásaiban is közbenjáróként tekint Máriára, mint például amikor a kolostor vezetését nagy belső küzdelmek közt átveszi. Házfőnöksége első évében látta Máriát az égből alászállni, és angyalok kíséretében a főnöknőt megillető helyre ülni. A Salve Regina alatt végig ott látta ülni Máriát, aki felé is jelezte: „jól tetted, hogy ide helyeztél (a szobrát) – jelen leszek Fiam dicséretekor és továbbítani fogom azokat neki”. A Szentháromság személyeinek örvendezve, egy másik lelki megtapasztalásában Teréz a Mennyei Atya megszólítását vélte felismerni: „neked adtam Fiamat, a Szentlelket és ezt a Szüzet. És te mit tudsz adni cserébe?”  Kisboldogasszony-ünnepi fogadalomújításában úgy tapasztalta, hogy Mária kezeibe helyezve újította meg Jézusnak adott szavát.

Egyszer szentmise közben Mária és József együtt jelentek meg neki – ekkor Mária megjegyezte, hogy mennyire tetszik neki Teréz Szent József-tisztelete (súlyos betegségből való felépülését is annak idején József közbenjárásának tulajdonította). Ragyogó fehér ruhával takarták be, majd Mária aranyláncon drága kereszt-medált kötött Teréz nyakába. A boldogsággal eltelt karmelita nővér rácsodálkozott: Mária látványa nem fényeskedő, hanem szelíd ragyogású, bámulatos szépségű és igen fiatalos. Mennybevételét imában szemlélve, mélyen eltöltötte annak vágya, hogy ezt a dicsőséges Úrnőt szolgálja.

Egy, a népi jámborság által kedvelt kérdésben – melyről szentek egész sora, köztük II. János Pál pápa is elmélkedett, ti. hogy a Feltámadott először Édesanyjának jelenhetett-e meg – Teréz szintén gazdagodott egy természetfölötti megtapasztalással: Jézus elmondása szerint ez a találkozás azonnal megtörtént húsvét hajnalán, mert égetően nagy szüksége volt rá Édesanyjának. Fájdalma ugyanis annyira megbénította az Istenszülő lelkét, hogy az örömnek se tudott teret engedni, így az Úr sokat időzött Anyjával, hogy szívébe oltsa a húsvéti győzelem örömhírét. Természetesen ez sem kinyilatkoztatott tény, hanem misztikus megtapasztalás, mely Terézt is segítette hitbeli növekedésében, és a mi hitünket is erősítheti.

Védelmezője, Úrnője és Királynője a Karmelita Rendnek – Teréz így tekintett Máriára, a Karmel-hegy Boldogasszonyra, akinek tiszteletéhez visszatérni azt is jelentette számára: engedni a Szentléleknek, hogy isteni erejével megújítsa a rendet. Teréz vallotta: Mária közvetítésével kegyelmet nyerünk Istentől. Ugyanakkor rámutatott, hogy Mária tisztelete nem ment fel Isten félelmétől. Az Úr is kedveli Mária tisztelőit, de ez akkor helyes, ha az Anyát Krisztus misztériumába szőve tekintjük. Mint ahogyan – tegyük hozzá – Mária is annak örül, ha Krisztusban növekedünk általa. Teréz is vallotta: Mária tisztelete Krisztushoz vezet – Krisztus szeretete pedig Máriához.

Tegyük magunkévá Avilai Szent Teréz tanítását: „Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik”.

Égi Édesanyánk lelkületéből is lényegében ugyanezt olvashatjuk ki. De amíg ennek elfogadásával, emberi nehézkességeink közepette bukdácsolunk, addig is tekintsünk rájuk, mint közbenjáróinkra és bízzuk magunkat segítségükre, hogy Jézussal egyre mélyebb barátságra lépve örömmel és megnyugvással tapasztalhassuk: „Egyedül Isten elég!”.

Fotó: Topor Márta (Nyitókép); Vatican News

Magyar Kurír