A NOE fontosnak tekinti a nagycsaládosok sportolási lehetőségeinek bővítését. Az érdi kézilabdás lányoknak köszönhetően most szolgáltatásaikat kedvezményes sportolási lehetőséggel bővíthetik. Átlagosan a gyerekek alig több mint 10%-ának van lehetősége az iskolai tornaórán kívüli sporttevékenység végzésére. A NOE és az ÉTV-Érdi VSE ez ellen próbálja felvenni a harcot.
Az együttműködésről sajtótájékoztatón számoltak be. Ezen részt vett Szekeres Klára csapatkapitány európa-bajnoki bronzérmes, Bognár Barbara, aki maga is nagycsaládos és Tóth Tímea világbajnoki második játékos.
„Nagyon örülünk a további együttműködésnek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy jó úton haladunk. A sport és a nagycsalád kitörési pont a mai magyar valóságból, ezért is gondoltuk, hogy folytatjuk a közös munkát, amelyben a NOE az első pillanattól teljes rangú partner” − mondta Tekauer Norbert, az NB1-es csapat elnöke.
„Örömmel fogadjuk és nagyra értékeljük tagcsaládjaink gyermekeinek ingyenes részvételét a Németh Helga-programban és a csapat kedves felajánlását, hogy az Egyesület rendezvényein is tartanak majd a sportágat népszerűsítő foglalkozásokat. Számunkra nagyon lényeges, hogy a családok látókörét és a lehetőségeiket is bővíthetjük a közreműködésük által ” – köszönte meg Székely Hajnalka, a NOE elnöke Tekauer Norbert szavait.
Az ÉTV-Érdi VSE 2011 óta működik együtt a nagycsaládosokkal, a kézislányok vidéki meccseiken vendégül látják a helyi szervezetek nagycsaládosait, ajándékokkal lepik meg őket. Az együttműködést a következőkben kiterjesztik a kézilabdások Németh Helga-programjára is. A kézilabdás lányok a NOE-n keresztül bevonják a nagycsaládosokat az utánpótlásprogramba, melynek keretében edzéseken és nyári táborokban ismerkedhet a 6-14 éves korosztály a sportág alapjaival. A cél az érdi kézilabda szakmai stábjának irányításával a Németh Helga-program országos szintre való kiterjesztése. Így a gyerekek rendszeres sportolási lehetőséghez jutnak – anélkül, hogy a szülőknek mindez anyagi ráfordítással járna −, a sportegyesület pedig amellett, hogy hozzájárul a jövő nemzedékének testi- és szellemi felfrissüléséhez, stabil hátteret nyer az utánpótlás korosztályos bajnokságaiban induló csapatai számára.
Nagycsaládosok Országos Egyesülete/Magyar Kurír