Ökumenikus imádságot tartottak az ápolók nemzetközi napján Székesfehérváron

Bucsi László, a kórház főigazgatója az ápolók nemzetközi napján megemlékezett az 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale-ről, a modern ápolóképzés megalapítójáról, majd kifejezte köszönetét és elismerését a kórház dolgozóinak a járványidőszakban nyújtott teljesítményükért. Kiemelte Nyakas Eszter főnővér munkáját, aki összefogta az ápolócsapatot, szervezte a munkát a szükséghelyzet adta változások közepette a kórházi osztályokon. Végül megköszönte a felekezetek képviselőinek, hogy mindent félretéve igent mondtak a kórház kápolnájában tartott közös imádságra.

A főigazgató tolmácsolta Cser-Palkovics András polgármester szavait is, aki nem tudott részt venni az ünnepen, de levélben kifejezte tiszteletét és megbecsülését a kórház dolgozóinak.

Bencze András evangélikus püspökhelyettes a kérő imádságról olvasott fel a Szentírásból, majd megköszönte az egészségügyi dolgozók szükséghelyzetben nyújtott helytállását, amit édesanyja révén személyesen is megtapasztalt a kórházban, amikor a dolgozók emberséggel és együttérzéssel fogadták a búcsúzó családtagokat.

A megfeszített Jézus emberi szenvedéseit meglátva a betegben megtapasztalhatjuk, hogy az Atya valóban szeret minket. Elesetten és fáradtan, emberi mivoltunkban, amikor nem tudjuk, hogy mi lesz a holnapi munkabeosztás, akkor is bizonyosak lehetünk, hogy maga az Atya szeret minket.”

Spányi Antal püspök azokhoz szólt, tisztelettel és szeretettel, akik a betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot, valamint azokhoz, akik ennek a hivatásnak a hátterét biztosítják.

Olyan időt élünk, amit rég nem tapasztaltunk. A város Szent Sebestyén-temploma ma is hirdeti és őrzi a járványtól való megszabadulás tényét a korábbi századokból. Most szembe találtuk magunkat azzal, amiről azt hittük, nem kell átélnünk. Súlyos valósággal kellett szembenézni. Megtapasztaltuk, hogy az ember önmagában kevés, kell az embertárs, mert csak együtt, összefogva tudunk megbirkózni a problémákkal – kezdte beszédét a főpásztor.

Ha Isten szemével nézünk a világba – mutatott rá –, akkor meglátjuk, hogy ott van az Isten a másik emberben is, aki kiszolgáltatott, tele van aggodalommal, és félelemmel tekint a jövő felé. És mindazok ott vannak körülötte, akik a szerettüket látják benne.

Ez a munka, amelyben a krisztusi szeretetparancsot próbálják teljesíteni, megélni, nemcsak embert próbáló, de az ember erejét meghaladó munka. Isten kegyelme kell hozzá,

amelyet ő bőséggel ad mindenkinek, annak is, aki a maga módján tisztességes emberként próbál odafigyelni mindenkire.

A püspök végül megköszönte az ápolók, az egészségügyi dolgozók fáradozását, és Istentől kért erőt, kegyelmet, megnyugvást, feltöltődést számukra, hogy a járvány után is szakértelemmel tudják gyakorolni azt a szeretetet, amelyet Krisztus hirdetett minden ember számára.

Ludvigné Izsay Szilvia református kórházlelkész hálát adott minden egyes jelenlevőért és egységükért. Azt kérte, mindenki, aki az ünnepre eljött, másképpen távozzon onnan, vigye el magával Isten üzenetét, szeretetét, hívását. Az intézmény egészére kérte a Szentlélek kiáradását, és imádkozott az éppen máshol szolgálatot teljesítőkért is. Arra kérte az Urat, álljon a betegek mellett, és áldja meg a dolgozókat, családjaikat, a betegeket és az ő hozzátartozóikat.

„Megfáradt a testünk, a lelkünk is nyugalomra vágyik. Köszönjük, hogy egyedül nálad találjuk ezt meg, Urunk. Megbékéltet a szereteted, és megment attól a nyomástól, ami súlyos teherként most éppen ránk nehezedik. Köszönjük, hogy neked mindenhogyan kellünk, úgy, ahogyan vagyunk. Hála, Urunk, hogy csitul a járvány, és köszönjük gyógyításodat, megújító szavaidat.”

Révész Lajos baptista lelkész köszönetet mondott az ápolóknak a gyógyultak és az eltávozottak nevében is:

„Amíg itt éjjel-nappal folyt a kilátástalannak tűnő helyzetben is az életmentés, addig mi a saját eszközünkkel, az imával tudtunk kapcsolódni az intézményben dolgozókhoz. Ez a krízishelyzet átívelt mindenen, és egy dologra összpontosítottunk, hogy túl legyünk ezen a nagy nehézségen.

Mi imádkozni tudtunk, az itt dolgozók pedig gyógyítani. Mindenki tette a maga dolgát.

Magam sem hittem, de például egy pillanat alatt összeállt a csapat a 168 órás imaláncra az egészségügyi dolgozókért. Mert nem tudtunk mást tenni, csak kérni azt, aki mindenütt jelen van, hogy védelmezzen, óvjon mindenkit, aki a másik ember életéért küzdve tölti most napjait.”

Az ünnepségen nagy számban vettek részt az egészségügyi dolgozók, jelen voltak az intézményben szolgálatot teljesítő katonák és a kórházparancsnok, a város több lelkipásztora és a kórházlelkészség teljes munkatársi csoportja Tornyai Gábor atya vezetésével.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír