Ökumenikus taizéi imaórát tartottak Budapesten, a Ciszterci Szent Imre-templomban

A taizéi keresztény imaközösséget Roger Schütz (1915–2005) – Roger testvér – alapította néhány társával Franciaországban, 1949-ben. A taizéi közösség könnyen megtanulható dalok és alapvető keresztény imák segítségével vonzza a fiatalokat és az idősebbeket szerte a világon.

Az igehirdetést Angyal-Cseke Csaba evangélikus teológus tartotta. Kiemelte, hogy a legfontosabb feladatunk reményt adni az embereknek, akik tele vannak feszültséggel. Hangsúlyozta, hogy

a remény nem feltétlenül a jó végkimenetel biztosítéka. Napjainkban sajnos nem azt látjuk, hogy egy háború, egy konfliktus megoldódna, hanem egyre erősebb lesz és egyre több gyűlöletet szít.

Az emberekben ez feszültséget kelt, ami a tehetetlenségből adódik. Aki tehetetlen, az úgy érzi, nincs reménye rá, hogy valamin is változtatni tudna.

Mit lehet mégis tenni? Életünk nagy nehézségeiben hol van az Isten? Hisszük, hogy egy ponton beavatkozik, eljön az Isten, nem hagyja az életet elpusztulni. Isten az örök élet. Hinni annyi, mint remélni, hogy megszabadít a sötétségtől, értelmetlenségtől.

Felelősek vagyunk azért, hogy miben reménykedünk, miről álmodunk, mert a lemondás elvonja az energiákat. A remény azt is látja, ami lehet, és azt is, hogy hogyan tudunk a pusztulás ellenében munkálkodni, a rossz ellen a jó érdekében küzdeni.

A félelem is a képzeletre épít, de csak a borzalmakat látja, a remény megmutatja, hogyan lehetnek jobbak a dolgok. Ha össze tudnánk fogni, és bíznánk az imádság erejében, az messzire vihetne. Ha bíznánk abban, hogyha egy cél érdekében mindenki a legjobbat akarja, akkor az Isten is a mellé a cél mellé áll, és segíteni fogja annak megvalósulását. A keresztények feladata a reménységéről tanúskodni, hangsúlyozta Angyal Cseke Csaba. A gyülekezet, amiben élünk, a reménység megtartásának a helye. Hiszen ha a reménység énekei elhallgatnak, maga az élet vész homályba. Van remény!

Végezetül Emily Dickinson a ’Remény’ – soktollú szerzet című versét idézte.

’Remény’ – soktollú szerzet
A lélek a hona –
Költ ő – de dallamot szerez – 
S nem hallgat el – soha –

Legjobban – Szélben – hallhatod – 
S vad legyen a vihar
Túlharsogni kis Madarat
Meleg szárnyaival – 

A legdermesztőbb havakon
S legfurcsább tengeren
Hallottam, s Bajban sem, sosem
Kérte el kenyerem.

Az igehirdetés után pár perces elmélyült csend következett. Zárásként Szkaliczki Örs, a Budai Ciszterci Szent Imre templom plébánosa megköszönte az igehirdetést és kiemelte a csend fontosságát. A mai, zaklatott világban szinte folyamatos zajban telnek napjaink.

A felekezetek egymás felé közeledésének, egységének szimbóluma, hogy együtt tudtunk csendben lenni – egymásra figyelve, érzéseinket és könyörgéseinket megosztva, hiszen a jelenkor zajában elveszik az egység és az egymásra hangolódás képessége is.

Reményét fejezte ki, hogy a hívek egymás felé közeledését segíti, ha a csöndet keressük, a csöndben pedig Isten jelenlétét.

Forrás és fotó: Budapest-Szentimrevárosi Szent Imre Plébánia

Magyar Kurír