Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános, főesperes lesz a csíksomlyói búcsú szónoka

Külhoni – 2014. május 30., péntek | 17:08

Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese lesz a csíksomlyói búcsú idei szónoka - közölte pénteken az Erdélyi Ferences Rendtartomány.

A pünkösdi csíksomlyói zarándoklat liturgikus programja június 6. és 9. között zajlik majd. Az ünnepi búcsús szentmise június 7-én, szombaton, helyi idő szerint 12 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 11 óra 30-kor) kezdődik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben a Hármashalom oltárnál. Az eseményt élő adásban közvetíti a Duna Televízió és a Mária Rádió.

A szentmise főcelebránsa Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, egyetlen meghívottja pedig az ünnepi szónok, Oláh Dénes főesperes lesz.

A Hargita megyei Korondon 1957-ben született Oláh Dénes korábban Alsócsernátonban, Petrozsényben és Kolozsváron szolgált. Számos egyházirodalmi könyv szerzője. Tanított a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológia karán, és 12 éven át szerkesztette a kolozsvári rádió római katolikus egyházi adásait.

„Csíksomlyó ma is eleven üzenet, kisugárzása ma is erős, ma is időszerű. Ma is azt kérjük a Székelyek Nagyasszonyától, tekintsen le kegyesen gyermekeire, áldja meg Székelyföld határait! Gyermekei továbbra is legyenek dolgosak, törekedjenek az erkölcsös és istenes életre, bátran álljanak ki az igazságért, józansággal ítéljék meg evilági dolgaikat” – idézte az MTI-hez eljuttatott közlemény Urbán Erik csíksomlyói templomigazgatót.

A csíksomlyói zarándoklatra évről évre magyar zarándokok százezrei érkeznek szerte a nagyvilágból.

Magyar Kurír