A bajnokok versenyét (Champions Competition) Antwerpenben rendezték meg, és a gospel-spirituálé kategóriában a Lumen Christi Gospel Kórus ezüstérmet nyert. A verseny mellett az antwerpeni Handelsbeurs épületében november 2-án nagy sikerű koncertet is adott a kórus a kategóriagyőztes német Rejoice gospelkórussal együtt.
A kórusolimpiáról további részletek ITT találhatók angol nyelven.
A https://app.virtualvillage.be/ honlapon regisztráció után minden versenyprogram megtekinthető.
*
A Lumen Christi Gospel Kórus, melyet fiatal amatőr énekesek és zenészek alkotnak, 1998 óta működik.
Időközben öt lemezük jelent meg, és számos helyen adtak koncertet, legutóbb október 17-én „hazai” terepen: Budapest-Rákospalotán, a MÁV-telepi Jézus Szíve-templomban. A kórus a „fekete gospel” zene hazai képviselője, a műfajt jellegzetesen egyéni felfogásban adják elő: saját ötleteikkel gazdagítják, színesítik, így formálják a maguk képére; így alakul ki saját, egyéni zenei világuk.
A kórus négyszólamú vegyeskar, mintegy húszan alkotják. 2013 januárjától zongorakísérettel, illetve alkalomtól függően négytagú zenekar kíséretében (zongora, basszusgitár, gitár, dob) lépnek fel.
A gospel kórus budapesti kötődésű: otthonuk kezdetektől a rákospalotai MÁV-telepi Jézus Szíve-plébánia. Hosszú éveken keresztül a plébánia közösségi házában próbáltak, 2015 szeptemberétől a belvárosi ferences templom Szent Ferenc terme a próbahelyük.
A kórus hangképzését Knoll Nelly énekművész segíti támogató munkájával, a koncerteken zongorán közreműködik Viczián Gábor.
A Lumen Christi Gospel Kórus vezetője Gergó Lajos.
Forrás és fotó: Lumen Christi Gospel Kórus
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






