Összeférnek-e a mai tinédzserek és István király intelmei?

Kishírek – 2019. június 5., szerda | 16:07

Május 24-én és 30-án, Szent István ereklyéinek átvitele ünnepén különleges ifjúsági napot szerveztek a fiataloknak Gyergyószentmiklóson, hogy közelebb hozzák a kamaszokhoz a tisztelet, a türelem és a katolikus hit megőrzésének fontosságát.

„A Szent Jobb kalandjai Gyergyószentmiklóson” elnevezésű programját az Élmény Alap októberi pályázatára tervezte meg egy helyi ifjúsági csoport, a Jókedvű Keresztény Ifjak (JKI). Az eseménynek kettős célja volt: egyrészt a fiatalok ismerjék meg a város Bucsin negyedében található templom névadó ünnepét, másrészt halljanak a Szent István-plébánián működő JKI-ról.

A Szent István ereklyéinek átvitele ünnepén rendezett eseményre a város 7-8. osztályos tanulóit hívták meg. Közel kétszáz diák érkezett osztályfőnökeikkel együtt. A szervezők a program összeállítása során kiválasztották azokat a helyszíneket, ahol a Szent Jobb a történelem során megfordult, majd mindegyikhez hozzárendeltek egy-egy témát, amelyek Szent István intelmeihez kötődtek. Az állomások feladatai ezt a témát igyekeztek aktualizálni, közelebb vinni a mai tinédzserekhez.

Az állomásokon a katolikus hit megőrzésének, a szülők, tanárok tiszteletének, az ima megtartásának fontosságát, illetve a türelem és az erényesség fogalmát ismertették a fiatalokkal. Ezeket a témákat különböző módon dolgozták fel: motivációs film részletét nézték meg, ajándékot készíthettek osztályfőnökeiknek, közösségépítő játékokat játszottak, közös imát írtak, flashmobra készültek fel. Ez alkalommal minden csapat kapott egy gipszből készült kezet, ami a Szent Jobbot szimbolizálta, ezt kellett visszajuttatni az eredeti helyére. Az állomások különböző feladatainak sikeres teljesítése után a Szent Korona egy-egy „darabját” kapták meg a fiatalok, amelyet a legvégén kellett összeállítaniuk, hogy Szent István szavai ma is értelmet nyerjenek: „Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”.

A program végén a szervezők arra bátorították a fiatalokat, hogy amint Szent István királyként nem feledkezett meg Istenről és tanításáról, így nekünk sem szabad, hiszen Isten hűséges hozzánk akkor is, ha nekünk éppen más elfoglaltságunk van.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria