Pap vagy te mindörökké...

Istvánfi Szilárd és Molnár Eduárd Gábor diakónusokat Schönberger Jenő püspök szombaton délelőtt, a szatmárnémeti székesegyházban tartott szertartás keretében szentelte pappá.

Mindkettejük elsőmiséjére már másnap, július 8-án sor került: Istvánfi Szilárd vasárnap délelőtt tizenegy órától, a sárközújlaki Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban; Molnár Eduárd Gábor este hét órától, a szatmárnémeti Szent Család-templomban mutatta be első alkalommal a legszentebb áldozatot.

A hívekért felajánlott primíciája elején Istvánfi Szilárd hálájának adott hangot: „Isten kegyelméből végre itt állhatok az Úr oltára előtt. Tudatosítsuk most szentmisénk kezdetén, hogy az Isten meg akar ajándékozni bennünket. Hitünket föl akarja éleszteni, szeretetünket fölszítani, reményünket pedig erősíteni.”

A szentbeszédet mondó Szinovácz György máramarosi főesperes a kivonulás könyvének történetével hasonlította Szilárd meghívását: a Szentlélek magával ragadta őt, hogy vállára helyezze a szolgálati papság sokszor nehéz, felelősségteljes, de nagyon szép palástját – fogalmazott a főesperes. Személyes emlékeit feltárva – hiszen huszonnyolc évvel ezelőtt épp Sárközújlakon kezdte papságát – a település híveinek imádságos lelkületét emelte ki: mindig imádkoztak a papi hivatásokért, és ennek meg is lett a gyümölcse. „Szilárd még a világon sem volt, de a Sárközújlaki hívek már imádkoztak papokért, és biztos, hogy Isten valamelyik imájukat, valamelyik szentmiséjüket akkor hallgatta meg, és kiválasztotta Szilárdot, elhelyezte tegzében, kiválasztott nyíl gyanánt. Pap ő mindörökké, Melkizedek rendje szerint, az isteni hivatásnak, illetve az önök imájának köszönhetően. Hiszen minden közösség olyan papot kap a Mindenható Istentől, amilyet kiimádkozik, illetve amilyet megérdemel.”

Szinovácz György kiemelte: fontos, hogy a közösség sajátjának érezze a papját. „A pap a mi papunk, azért, mert nincs családja, nincs gyermeke, de mégis mindenki atyának szólítja őt. Ez a pap a mi papunk, mert amikor megszólal a templom tornyában a harang, akkor mindenki tudja, hogy ott keresztvetéssel megkezdődik a szentmise, amelyben a mi papunk azt mondja: Krisztusban szeretett testvéreim!”

Prédikációja végén átadta Szilárdnak jókívánságait: „Szilárd a neved, szilárd az eszed, szilárd legyen a jellemed, szilárd legyen egész életed. A mai szép ünnepen valamennyien Szilárdért imádkozzunk, hogy adjon neki a Jóisten papi életében rengeteg lelki örömöt. Mindenhol a hívek szeretetét, jóságát, és imádságát élvezze.”

Újmisés áldása előtt Istvánfi Szilárd köszönetet mondott Istennek a hivatásért, szüleinek az áldozatos munkáért, a legelső kenyérért, amit tőlük kapott; a primícián feláldozott első kenyérért; rokonainak, barátainak, a plébánosának, a tisztelendő atyáknak a támogatásért, a híveknek pedig az imáért: „Hiszem azt, hogy amikor a következő szentmiséket bemutatom, a paténára helyezem a kedves híveket, és a bor csillogásából a szeretett jó hívek arca tündököl majd rám, mert nem felejtem el azokat, akik mellettem álltak.”

Molnár Eduárd Gábor hálából, a családtagjaiért, rokonaiért, barátaiért, a paptestvérekért, a kispapokért és a Szent Család plébánia híveiért felajánlott elsőmiséje elején Papellás István plébános a nap ünnep voltáról szólt: „Molnár Eduárd Gábor újmisés az oltár közelében nőtt fel, ebben az egyházközségben született, és immár papként lép az oltárhoz. Ünnep ez a nap egyházközségünknek, mert Isten akarata találkozott újmisésünk akaratával. Isten meghívó szavára igent mondott, és eljutott immár a célba, hogy a pappá szentelés által az Egyház szolgálatába álljon. A Jóisten adjon sok-sok kegyelmet, hogy amire meghívta Isten, azt teljesíteni tudja!”

Molnár Eduárd Gábor köszönetét fejezte ki: „Tudjuk, hogy a szentmise két részből áll: az igeliturgia és az Eukarisztia liturgiája. Ez utóbbira szeretnék kitérni, ugyanis a jelentése hálaadás. Azért gyűltünk össze, hogy bemutassam az első eukarisztikus áldozatot, vagyis, hogy hálát adjak a Jóistennek. Neki kell megköszönjük, hogy itt állhatok, Neki kell hálát adni. Nem én vagyok a főszereplő, én csak eszköz vagyok az Ő kezében.”

A szentbeszédet mondó Reszler Mihály nagykárolyi főesperes a pap feladatairól beszélt újmisés testvérének, és a híveknek: „A papság ajándék és misztérium, kegyelem, az ég és a föld találkozásának a helye. Egyedül csak a pap mondhatja hatékonyan: ’Ez az én testem, ez az én vérem.’ Hiszen Jézus egészen a papra bízza magát, és ezért a pap mindig Krisztus személyében beszél és cselekszik. Ekkora az Úr bizalma, a papja iránt: teljesen a pap kezeibe helyezi önmagát. Kedves Gábor, te is immár ekkora hatalom birtokosa és hordozója vagy. Már testvérek vagyunk nemcsak az általános papság, hanem a szentségi papság révén is. Ebben az új viszonyulásunkban szeretnék röviden rámutatni azokra a lényeges feladatokra, amelyeket Jézus, a Jó Pásztor kér tőled, hogy igazi pásztor lehess, hogy papi életed valóban sziklára épített élet legyen, amely kiállja majd azokat a viharokat, amelyek rádzúdulnak szinte nap-nap után. Ha papságod garanciája Isten hűségében van, akkor a te erőd és biztonságod is a hűség. Akkor teljesedik be rajtad Isten ereje, ha te is hűséges vagy ahhoz, amire meghívott, és amire odaadtad az életed. Főpapi imájában Jézus ezt mondja: ’Atyám, értük imádkozom, akiket nekem adtál’ (Jn 17,9) Gábor, Jézus személyesen érted is imádkozott, s ezért arra vagy hivatva, hogy benne maradj, hogy egyre jobban eggyé válj Vele, hogy Krisztus élete általad eljusson az emberekhez. Bármit is vár el tőled a világ, neked mindig tudnod kell, hogy te Krisztus képviselője vagy. Ez önazonosságod alapja.”

A pap élete elválaszthatatlan Krisztustól – emelte ki beszédében a nagykárolyi főesperes. „Régimódinak hangzik, és nem szívesen használjuk már az Alter Cristus kifejezést, pedig Krisztus azonosította magát az apostolokkal és minden papjával. ’Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket’ (Jn 20,21) – ez a te sorsod is. Ha Krisztusra szüksége van a világnak, akkor rád is. Ha Krisztus zavarólag hat a világra, akkor te is, mert neked állandóan Krisztushoz kell mérned magad. (...) Egy családból, amelynek sokat köszönhetsz, s egy plébániai közösségből lettél meghívva és kiválasztva. Arra mondtál igent tegnap a papszentelésben, hogy életed Krisztusnak és az Ő Egyházának szenteled. Csak így tudod megvalósítani azt a szeretetművet, amelyet Isten számodra készített. Tudom, hogy szabadon mondtál igent, azért mostantól még világosabban kell megmutatnod a hűséges Istennek való teljes odaadásodat, aki mindig megtartja ígéretét és bőségesen megjutalmazza választott szolgáit. Ezért papi életedben legyen mindig élő Isten elsőbbsége, az imádságban való állhatatosság, a szeretetben való kitartás, a megbocsátás ajándékozása, és az egység vágya.”

Reszler Mihály, prédikációjában Krisztusra bízta frissen felszentelt paptestvérét: „Lelki barátodként Jézusra, a Jó Pásztorra és az Örök Főpapra bízlak. Ő tartson meg hűséges szeretetében, hogy akkor is talpon maradj, amikor a papi élet viharai rád törnek, akkor is akarj imádkozni és szeretni, amikor úgy érzed, hogy kiszáradt benned minden; akkor is paptestvéreid barátja kívánj lenni, amikor éppen ők sebeznek meg legjobban; akkor is lelkes hirdetője legyél Krisztusnak, amikor környezeted hangzatos tanokat követel majd tőled. A Szűzanyától azt kérem, hogy álljon melletted a nehézségek idején, – amelyben bőven lesz részed minden oldalról –, hogy nyerje ki számodra azt a kegyelmet, hogy mindig az Ő gyermekének érezd magad, hisz pap vagy te mindörökké, s ezt a papságot lemosni soha nem tudod már sem te, sem más.”

A szentmise végén Molnár Eduárd Gábor köszönetet mondott szüleinek, rokonainak és barátainak a támogatásért; a püspöknek, hogy hét évvel ezelőtt felvette kispapjai közé, és szombaton felszentelte az egyházmegye számára; plébánosának és paptestvéreinek, hogy mindig mellette álltak; a közösség híveinek ígéretet tett, nem felejti őket: „Köszönöm a Szent Család plébánia híveinek a sok-sok imát, amit buzgón mondtak értünk kispapokért. Ennek a sok imának ma beérett a gyümölcse. Hiszem, ha a hívek nem imádkoztak volna értem, ma nem itt állnék. Nem fogom elfelejteni, honnan indultam, és imádkozni fogok az egyházközség híveiért.”

A primícia az újmisés áldások átadásával ért véget, melyet előbb a szülők és közeli hozzátartozók, majd a paptestvérek és a hívek kaptak meg – szerepel Józsa János sajtóreferens összefoglalójában.

Szatmári Egyházmegye/Magyar Kurír